RSS

Híreket mondok:

  • Kabát Peti lájkolta az egyik képemet instán!

Ha így haladok, nemsoká majd nyomatom sztoriban a jachtos szelfiket meg az avie20 kuponkódot mindenféle szarra.

  • Ma kiderült, hogy nem kell kemó!

A hír örvendetes, de 3 teljes szájbavert órát kellett ehhez az onkológián eltöltenem és meglehetősen felment bennem a pumpa, mire bejutottam.

  • Még mindig nem lehet tudni, hogy mikor indul a kezelés!

Annyit tudunk biztosan, hogy sugárterápiát fogok kapni, de nem tudtak még adni nekem időpont a radiológushoz, akivel végre le tudnánk ütni, hogy akkor hány alkalom lesz és mikor tudunk indulni. Elmondhatatlanul tele van már a faszom, úgy érzem magam, mint aki egy nagyon rossz buliban van és szeretnék hívni egy taxit, mert semmit nem akarok, csak hogy ennek legyen már vége, hadd menjek haza, de a taxitársaság fel se veszi azt a kurva telefont és nagyon messze vagyunk attól, hogy végre küldjenek egy kibaszott kocsit, aminek magamra csaphatom az ajtaját és legalább elindulhatok.

Ennyire egy fárasztó, gyötrő szart én még nem basztam, lógni így a levegőben, hogy majd akkor nemsoká kezdjük, és hiába akarnám rendezni az életemet a dolgozóban és azon kívül is, ezzel az infóval, hogy hát majd a következő 1-2-3-4 hétben valamikor valameddig csináljuk, én nem tudok mit kezdeni. Olyan mintha megállás nélkül ügyeletben lennék, aki várja a jelet, hogy amint megjön, akkor onnantól azonnal tudjak stratégiát felállítani, de a könnyező Szűz Mária is hamarabb fog megjelenni, mint hogy én végre tudjam már, hogy mi a faszom lesz.

  • A Fundamenta meg pláne kapja be az összes faszomat.

Már Barack Obama is aláírta azt a 654 féle dokumentumot, amit kínkeserves munkával összeszedtem ennek a csürhének és végül utaltak is pénzt a bankba, majd írtak levelet múlt héten, hogy ne örüljek magamnak, nincs még vége közel sem, még Angela Merkelnek is alá kéne írni mindenféle fost, hogy én tényleg nem szagos radírra basztam el ezt a pénzt, mert különben a TEK jön értem és tömlöcbe vetnek.

Az a jó még ezekben az igazolásokban, amiket kérnek, hogy ezeknek az igényléséhez ÉS az átvételéhez is be kell menni lábbal a bankba, milyen jó lenne, ha már feltaláltak volna valamit, amin keresztül piq-paq átlehet küldeni dokumentumokat egymásnak a világon bárhonnan bárhova bármikor!

  • A vállalati EB tippjátékban (egyelőre) én vagyok az utolsó.

De a céges sörözésből másnap reggel 8-ra keveredtem haza, legalább mulatni még tudok.

 
1 hozzászólás

Szerző: be június 14, 2021 hüvelyk Uncategorized

 

Címkék: ,

Szombaton tettem fel a hirdetést a kocsira, amibe ezt írtam:

“Autó eladó normál állapotban, nem dohányzó, női tulajdonostól, kutya és gyerek sosem ült benne, csak egyszer én borítottam ki benne a ropit. Amint látható, egyáltalán nem értek hozzá, de az autóval együtt várom a kedves és akár faragatlan érdeklődők jelentkezését is.”

Azt a megállapodást kötöttem magammal, hogy ha én ezt ezzel a szöveggel eladom, akkor akkora tortát veszek, mint a fejem és az előbb adtam el annyiért, amennyiért szerettem volna, úgyhogy honnan érdemes a fővárosban tortát rendelni?!

 
4 hozzászólás

Szerző: be május 12, 2021 hüvelyk Uncategorized

 

Címkék: ,

Ma volt az onkológián eredményhirdetés, de kezdeném a mesélést a tegnappal!

Hát a tegnap az valami ótvarosan szar volt.

Délután megláttam, hogy fent van a szövettan (fabric study?) eredménye a világhálózaton és Brinkmann professzorként vetettem rá magam a Google segítségével.Eléggé csernobilosnak értékeltem az eredményt, hogy nem jó, de nem is tragikus, de hogy összességében én ezt így eléggé beszoptam és valószínűleg nem nagyon úszom meg szárazon.

A konyhaasztalnál végzett labormunkám után még nem tudtam nekiállni keseregni, mert szombaton meghirdettem az autót és jöttek megnézni! Aminek először nagyon örültem, de aztán egy teljes rettenetbe fordult át az egész, hogy én ezen a bulin bukok biztos és hogy hogy kéne itt veszteséget minimalizálni, kaptam egy nagyon pofátlan ajánlat is, hogy így oké, hogy teljesen egyértelmű, hogy nem értek hozzá és nyílt lapokkal játszok, de hogy azért teljesen retardált se vagyok és nem örülök, ha annak néznek és hogy jézusom, sose adom majd el és ha meg majd egyszer igen, akkor meg majd mindenki ki fog csúfolni, hogy engem hogy átbasztak, úgyhogy ilyen bűntudatban úszó, óriási vesztesként jöttem fel a lakásba, hogy emellé a csomag mellé akkor odategyem a saját kezűleg felállított diagnózisomat.

Miközben sajnáltam magam, az jutott eszembe, hogy igazából amilyen híreket én mostanában kaptam, hát attól amúgy nyilván lehet szarabbat is kapni, de azért eléggé előkelő helyen végez a fosdobogón és hogy most ezt tényleg muszáj volt?4! Miért pont én? Tényleg én vagyok a legnagyobb paraszt, hogy engem kell fullba szívatni? Nem küldtem tovább egyszer egy körlevelet vagy mi?

Miután túljutottam a Miért pont én? című slágeren, jött a riziklóelemzés című kislemez, hogy most akkor én mennyire leszek megbaszva,milyen szögből és milyen népcsoport által. Kutatásaim azt mutatták, hogy az összes szögből és az összes népcsoport által és hogy jaj majd akkor gyenge szar leszek és akkor ki fog itten dolgozni, kiesek a munkából a gecibe, mint a Loki az első osztályból és akkor majd rághatom a kiflicsücsköt valami buszmegállóban, ahol majd akkor fogok lakni, mert itt el kell majd adni a mindent és hát atyaég, nagyobb veszteséggel zárom az évet, mint Vajna Tímea gyémántboltja, pedig az se kutya! (hanem gyémántbolt, értelemszerűen)

A pity party-t a randevúzás témakörével koronáztam meg, hogy na ez pláne úgy lekerül a fókuszból, mint Marsi Anikó és hogy én soha többet az életben nem veszek részt semmi hasonló rendezvényen és emiatt rettenetesen sajnáltam magam, hogy ez amúgy mennyire nem igazságos és milyen szomorú! Pedig én mennyire szórakoztató vagyok és milyen k yol nézek ki ruha nélkül és ez a rengeteg felhasználatlan erőforrás megy a picsába!

Hajnal 2-ig pompásan elszórakoztattam magam ezekkel és ömlött a taknyom, de minden reggel új nap van és ez ma sem volt másként.

Délelőtt nyomogattam a vállalat színeiben a számítót, majd felkerekedtem, hogy ma megtudok mindent!

A genetikai osztályon kezdtem, ahol még a műtét előtt csináltak velem vizsgálatot. Azért küldtek el, mert még eléggé fiatalnak számítok ebben a versenyszámban és hogy nézzék meg, hogy mennyire vannak bennem elbaszódva azok a gének, amik miatt Angelina Jolie egy huszáros vágással készült fel a jövőbeli esetleges szopórollerre. A kedves néni átadta a papírt összehajtva, megkérdeztem tőle, hogy fogom-e tudni értelmezni, mondta, hogy szerinte igen és rámutatott arra a sorra, ami azt mondja, hogy minden fasza, majd miután megerősítettem, hogy ezt tényleg sikerült feldolgoznom, kicsit ugráltam is örömömben, majd mentem tovább, hogy szedjék ki a varrat és végre egy szakember is elemezze a szövettant.

Jó hír, hogy elég okos vagyok, mert kb. ugyanarra jutottam, mint a szakember! Azt mondta, hogy mindenképpen kell majd gyógyszert szednem és lesz sugárterápia, a kemó viszont még bizonytalan, lehet elküldik még az amerikai egyesült államokba (kajak hót fenszi vagyok!) is a belőlem kiszedett részeket, hogy vizsgálgassák még, de majd csütörtökön összeül a mindenki és pénteken hívjam Éva nővért, hogy akkor majd hova meg kihez kell menni, gondolom innentől a következő lépés majd egy találkozó lesz az onkológussal, aki végül összeállítja a kezelési tervet.

Mivel előző este már kiműsoroztam magam, ma már csak tudomásul vettem, hogy akkor mi fog következni és elkezdtem mindenféle terveket kitalálni, hogy hogyan lehet majd ezt az időszakot bravúrosan menedzselni. A legnehezebb része az lesz, hogy ehhez kell majd a közönség segítségét is kérnem, de talán pont ez az egyik ok, amiért így pofán lettem csapva, hogy ha bajom van, meg ha kell valami, akkor mondjam, mert abból, hogy én itten elfojtok mindent, az ábra alapján kurvára nem élünk meg.

És ha már itt járunk, rögtön kérnék is valamit: tényleg maradjunk barátok és ne ERRŐL beszélgessetek velem! Köszönöm a kedves érdeklődést mindig, de ami mondandóm van a témában, azt úgyis ide behányom, de én nem szeretek erről beszélni csak így a mindennapi interakciók során, így is sokkal többet foglalkozok vele, mint szeretnék. Ráadásul én ettől több vagyok, én nem lettem ez a kialakult lófasz, írjatok ezután is akkor, amikor fasz a főnökötök, amikor megkértek, hogy csináljunk együtt CV-t, panaszkodjatok, hogy kit ütnétek a Mare of Easttown című sorozatban, érdeklődjetek, hogy szerintem ki a legjobb fickó a Homelandben, mutassátok meg, milyen az új hajatok vagy vitatkozzunk, hogy Zimány Linda yol néz-e ki (szerintem yol!), vagy akármi, orrotok alá szalámi+!

A reklám után visszajövök, de nyugodtan menjetek messzire! (ha fociztok, főleg érdemes lehet)

 
1 hozzászólás

Szerző: be május 11, 2021 hüvelyk Uncategorized

 

Köszönöm a rengeteg kedves üzenet, nagyon cukik vagytok, de úgy éreztem, fontos jeleznem, hogy a helyzet közel sem olyan tré, mint ahogy a posztból tűnhet.

Bár ez a lófasz végigkísérte gyakorlatilag az egész idei évemet, az igazat megvallva én olyan sok figyelmet erre nem nagyon fordítottam.

Az első pillanattól kezdve egyszer se jutott eszembe, hogy jaj meghalok, hanem hogy ez egy tök gyakori dolog, erre megvan már a folyamat, úgyhogy nekem igazából csak annyi a dolgom, hogy csinálom, amit mondanak és mivel én igazából hót szófogadó meg fegyelmezett vagyok, nekem egyáltalán nem esik nehezemre utasításokat pontosan követni.

Az egyetlen bajom ezzel az egésszel az a kibaszott ügyintézés, mintha nem lett volna elég így is a mindennapi általános szar, én hamarabb halok bele abba, hogy valahova már megint el kell mennem, ahol ráadásul órákat kell várakoznom, mint hogy belémüssön a ménkű.

A helyzet kommunikálása volt még egy keményebb feladat, hogy hogy mondjam el úgy, hogy ne ijesszek senkit halálra, hanem tényleg csak egy információközlés legyen, hogy tudjanak róla, hogy éppen ebben vagyok, de egyébként ugyanúgy élek, mint előtte és hogy maradjunk barátok. Utóbbi volt nekem a legfontosabb, én sem tudom, mit mondtam volna, ha bármelyik barátom ezt így bedobja, hogy fyi van itt egy ilyen helyzet most éppen, de nem szerettem volna, hogy awkward legyen vagy hogy úgy érezzék, ilyen szánakozózan kell kérdezgetniük, hogy jaaaj hogy vagyok, mert hogy egyébként ugyanúgy voltam, mint előtte, a műtétig a legnagyobb fájdalmam az volt, hogy a cégnél nincs Medicover és én én csengettem ki zsebből a vizsgálatokat.

Gyakran hanzgott el az ilyen státusz updateknél, hogy “úristen, de jól viseled”, de én azóta se tudom, hogy kéne meg lehetne ezt máshogy, bár ha belegondolok, hogy ismerek valakit, akinek az ismerősének az anyukáját azzal hívta fel egy munkavállaló, hogy a felesége(!) manikűrésnek(!!) az egyik kliense (!!!) covidos lett, és hogy akkor ő, a munkavállaló most menjen-e el táppénzre, talán adhatna nekem némi segítséget kitalálni.

Tartottam persze néhány pity partit, leginkább akkor sajnáltam magam, mikor rákerestem a lelki okokra, rögtön találtam is hatot és hogy óóó, szegény Évi, milyen nehéz neki!!! Meg akkor voltam még kicsit megszeppenve, mikor nem láttam még nagyon, hogy mik a várható lépések és hogy mennyi időt kell majd táppénzen lennem, mert így, hogy én gondoskodok magamról, simán lehetek high maintenance, na de vajon fogok-e tudni gondoskodni magamról ezután?

Bevallom, egyszer amiatt is elszomorodtam, hogy vajon hogy fogok kinézni, hát így se járok én randevúba egyáltalán, majd mi lesz még miután szétszabdalnak, de igen hamar eszméltem, hogy eddig se az én külsőm volt itt semminek az akadálya, úgyhogy amikor ezután valaki mondta, hogy ne aggódjak, nem fog látszani nagyon, nyugodtan mehetek majd strandra is, már fel voltam háborodva magától a feltételezéstől is, hogy úgy nézek én ki, mint aki emiatt aggódik?!4? (pedig akkor még nem is tudtam, hogy gecijól fog kinézni, csak hogy pont kurvára nem érdekel).

Most pedig az van, hogy hétfő óta dolgozok megint és a bal karom egyre nagyobb szögben hajlik, napról napra rohamosan javul a helyzet. Aludni még mindig leginkább csak háton tudok meg néha azért belémbasz a fájás, de ezek már ilyen hanyagolható mértékűek. Minden nap kell beadni magamnak vérhígítót 20 napon át, már csak pár nap van hátra, na azt nagyon várom már, hogy elfogyjon, mert a faszomat beleverem, hogy ezt is feszt intézni kell. Az onkológián betanították a tű helyes használatát és nem fáj, de mégis minden alkalommal össze kell szedni a bátorságomat, mielőtt beszúrom, hogy nyomjad bazdmeg, mit szerencsétlekedsz, tudod, hogy nem fáááj, haladjunk, NEM FÁJ! És akkor benyomom és tényleg nem fáj.

Viszont ha már így a használt fecsekendőknél tartunk, behoznám a junkie vonalat, hogy mennyire jó, hogy nem Amerikában vagyunk, mert a Breaking Badben a fickó egy rosszabb orvosi eredmény után nekiáll drogot értékesíteni, hogy tudja a kezeléseit fizetni és én annyira hálás vagyok, hogy nekem nem kell valami lángosos bódéban a hortobágyi puszta közepén speedet főzni!

Amint lesz hír, hogy milyen kezelést kapok, jelentkezek, mindnek vannak leginkább nagyon szar mellékhatásai, de igazából olyanok is, amik meg hót jók! A hormonkezeléstől nem menstruálnék, ami egy kibaszott nagy nyűg úgyis és én annyira, de annyira unom, hogy minden szájbavert hónapban kell vele faszkodni; a sugárterpián a sugár olyan sok energiát elvesz, hogy kinéz egy jelentős fogyás, ami egyáltalán nem jönne szarul; ha meg esetleg kemót is besorsol a gép, akkor kihullik minden szőröm és el lehet felejteni a fazongyanta meg a hajbeszárítás minden nyúgjét, mert akkor tetováltatok valami fasza szemöldököt, veszek valami pink parókát ‘szt köszönöm szépen.

A kilátások tehát egyáltalán nem rosszak, meg hát nyilván nem fáj, csak ha nevetek:]

 
1 hozzászólás

Szerző: be május 2, 2021 hüvelyk Uncategorized

 

2014. április 15-én voltunk Cs-vel a bíróságon válni, 2021. április 15-én engedtek haza az onkológiáról egy műtét után, úgyhogy kíváncsian várom, mit tartogat 2028. április 15! Na de az még messze van, úgyhogy addig mondom, hogy mivót.

Január közepén váltott nekem az élet jegyet erre a menetre, akkor éreztem zuhanyzás közben, hogy mintha lenne ott a szívem környékén egy dudor, aminek nem kéne ott lennie és mivel a következő alkalommal is gyanúsnak tűnt, gondoltam érdemes lenne megnézni, hogy ez most így egy alien vagy miafasz.

Fogalmam nem volt, hogy kit kell ilyenkor hívni, nőgyógyászt vagy tűzoltót, ezért tárcsáztam a Medicovert, hogy azok majd elirányítanak valahova és 2 nap múlva mentem is tomoszintézisre, ami ilyen fancy mammográfiai vizsgálat. A fancy mammográfiai vizsgálat azt mutatta ki sok pénzért, hogy nincsen az égvilágon sehol semmi. Én mondtam, hogy mánpedig itt van valami, pólón keresztül is lehet érzeni, ha nagyon kihúzom magam, akkor meg még kicsit látszik is, és akkor mondták, hogy menjek el mellkas ultrahangra.

Elmentem mellkas ultrahangra, ahol rengeteg ideig húzogatta a néni azt a lófaszt a dudor felett és én közben néztem az órát a falon, ahogy mennek a másodpercek és hogy ez így nem tűnik olyan jó jelnek, de azt mondta a néni végül, hogy szerinte csak zsírgöb, de menjek tovább vékonytű biopsziára.

Intéztem egy egészségpénztári belépést, hogy na ez így kezd kurvadrága lenni és mentem a vékonytű biopsziára, ahol egy tűt szúrnak be többször is az ember bőre alá és olyan, mintha fel akaránk tépni, így vesznek mintát, hogy utána egy héttel később tudjanak szólni, hogy a legnagyobb valószínűség szerint szopóágra kerültem és hogy ez rosszindulatúnak tűnik, de menjek el vastagtű biopsziára, ott majd megmondják a tutit!

Két végtelennek tűnő hét utánra kaptam időpontot, kivettem egy fél napot, majd megjelentem 15 perccel az időpont előtt, ahogy kérték, ők késtek 14 percet, így mikor 29 perc helyszíni várakozás közben bementem a rendelőbe, a következő jellegű párbeszéd zajlott le:

én: Jöttem agyműtétre.
ők: Nagyon jó, de ez a szemészet.

Így derült ki, hogy rossz vizsgálatra foglaltak nekem időpontot és nem volt náluk eszköz ahhoz, hogy megcsinálják, amit kellett volna. Mondtam a nőnek, hogy én mentem elsírom magam és így is tettem!

A nő megsajnált és délutánra betett egy másik időpontra, de én akkor már szinte meg se tudtam szólalni a csalódottságtól és dühtől rázó bőgéstől. Nagyon hosszú volt kivárni az időpontot és borzalmas volt az ajtóból visszapattanni, hogy hát maga bizony ezt még bazdmeg mindig nem fogja megtudni, hogy mi az isten fasza van magában! Másrészt teljesen kész lettem attól, hogy nekem akkor most haza kell menni, kivenni a nap másik felét is, mert erre szeretem elbaszni a szabadságomat, átszervezni az egész fennmaradó napot, majd visszamászni megint és mindezt nagyon-nagyon sok pénzért, és én úgy bömböltem a Váci út/Dózsa György sarkon, mint ahogy szerintem egész életemben összesen.

Mikor délután visszamentem, természetesen a recepciós kislányok csak néztek egymásra, hogy akkor most miafasz van és nekem tettek fel mindenféle minőségbiztosítási keresztkérdést, hogy akkor ki mit mondott és kinek és hogy akkor most mit kell fizetni meg mi a fasz van, úgyhogy megint olyan idegbe tettek, hogy mire végre bejutottam a vizsgálatra, már azt se tudtam, hogy mitől remeg az egész testem, de a vizsgálat maga kis aranyos volt, olyan mintha tűzőkapoccsal beletűznének az emberbe, így vesznek ki több kis hengert. Innentől már csak várni kellett, hogy na mit rejtett a henger és 12 nap múlva, nemzetközi nőnap alkalmából hívtak, hogy ez bizony legalább olyan rosszindulatú, mint Janka néni!

Mondtam, hogy ok, mi a következő lépés, mondta a nő, hogy ki kéne műteni és hogy menjek az Országos Onkológiai Intézetbe és adott néhány nevet, hogy kiket keressek, úgyhogy én így találomra felhívtam az egyiket, elsőre fel is vette, következő héten mentem is hozzá, jóval utána derült ki, hogy belenyúltam az onkolóttóba és a fickó az egyik legjobb és mindenki hozzá akar bejutni Pápua Új-Guienáról is, bár nem mintha egyébként aggódtam volna egy percet is, hogy rossz kezekbe kerülök.

Rengeteg megelőző vizsgálat után április 13-án műtöttek, többen kérdezték előtte, hogy nem izgulok-e és mondtam, hogy eszembe se jutott, a doki csinálja úgyis, nekem meg csak majd feküdni kell, azt én meg elég yol tudok. Amit viszont nem tudtam, hogy mikkel jár ez a móka igazából:] Mivel a bennem lévő csomó a doki szavával élve “picike” volt (~15x7x12 mm), csak azt vették ki meg a környékét (lumpektómia a neve az emlőmegtartó műtétnek, rengeteget lehet tanulni a folyamatban!), meg ilyenkor csinálnak olyat, hogy a műtét előtt megnézik, hol van az őrszem nyirokcsomó (a hónaljam alatt!) ami a legközelebb van és így tök yol meg tudja mondani, hogy mekkora a tré igazából és akkor kiveszik azt is.

Az altatásból nagyon vígan tértem vissza, később mondta a műtős srác, hogy énekeltünk Skylandet is és le akartam szállni az ágyról, hogy én megyek buliba, de minden tripnek megvan az ára! Az egyik legnyomasztóbb élmény volt altatás után először megkísérelni felkelni, ahogy tapasztalom, hogy belőlem kivágtak darabokat és istentelenül fáj minden egyes mozdulat, hogy nem tudok kiegyenesedni, hogy a hasam úgy nézett ki, mint Alekosz és Demi Moore gyermeke lennék a Vanity Fair címlapján, na akkor gondoltam rá először, hogy ennek basszameg a fele se tréfa!

Másnap érkezett gyógytornász, aki elmondta, hogy ezek után mennyi mindent nem lehet soha vagy nagyon sokáig csinálni (ugyanitt kocsi eladó, szürke, alig használt, női tulajdonostól), meg hogy egy ilyen műtét után régebben by default mindenkit elzavartak 6 hét táppénzre, mert higgyük el, csak így lehet gyógyulni amúgy, de hogy csináljunk feldatokat is és mondta, hogy kezdjük azzal, hogy sóhajtsunk! És nem tudtam!4! Na ott törött el kicsit a mécses, hogy hígeci! Ennek a másik fele se tréfa!

Mikor bementem, azt hittem, hogy megműtenek, kiveszik azt a szart és és másnap úgy ahogy bementem, majd szépen hazametrózok, ez nyilván az összes ponton megdőlt és műtét után 2 nappal Kati nyalábolt fel és szállított haza. Nagyon vártam, hogy újra itthon legyek, de először szembesülni azzal, hogy semmi nem fog most úgy menni egy ideig, mint eddig, nem volt egy vidám pillanat!

A műtét miatt a bal karomat nem nagyon tudom használni és nem tudok hajolni sem, így rengeteg újítást kellett bevezetni, de például meglepően yol tudok dekázó mozdulattal cuccokat felrúgni a földről! Viszont hamar kiderült az is, hogy nem csak fizikailag nem vagyok én debreceni lakótelepi panelból faragva, ahogy én hittem – csütörtökön jöttem haza, következő hétfőn (a héten) én dolgoztam, hogy hát most mi van ebben, csak ki tudok jönni a konyhába, de este hüppögve hívtam a háziorvosomat, hogy én ezt nem tudom, én ebbe nagyon elfáradok, meg nem is tudok én itt dokumentumokat szerkesztgetni, mondta, hogy addig leszek táppénzen, ameddig csak szeretnék, úgyhogy a héten rengeteget aludtam, néztem a Netflixet és dolgoztam a zuhanyzáson, hogy stratégiai tervezéssel és kivitelezéssel együtt ne haladja meg a fél órát.

Most az van, hogy kevésbé fáj, meg nyilván sokat tanultam már arról, hogy hol vannak a határaim most, ügyesebben mozgok. A varratok még bennem vannak, szerintem kibaszott menőn néz ki, egy kicsit robotos meg egy kicsit olyan, mintha belém harapott volna egy cápa, hót vagány tényleg. Május első hetében kell majd visszamennem, addigra elvileg lesz majd szövettan is, ami kell majd ahhoz, hogy megnézzük, hogyan tovább, milyen kezelés kell még ezután. Kimerítő internetes kutatásaim alapján a pakliban főleg hormonkezelés és/vagy sugárkezelés van, egyiknek jobb a mellékhatása, mint a másiknak, de hát igazából tiszta szerencsés vagyok, hogy most történik mindez, úgyse lehet mást csinálni, mint otthon baszódni, úgyhogy jöjjön bármi, mint eddig is mindig, én állok elébe.

 
7 hozzászólás

Szerző: be április 22, 2021 hüvelyk Uncategorized

 

Rengeteget tudnék arról írni, hogy mennyire kurva szar volt az első 2 hét, mikor beütött ez az egész lófasz, hogy a nagy ijedtségre hogy fogyott el egy hét alatt a 7 üveg összehörcsögözött pezsgő, hogy naponta 10-12 órákat kellett dolgozni, hogy olvasni és tévét nézni se tudtam, mert hát ott mennek az emberek az utcán meg beszélnek egymással és ilyen már nincs, ez nem létezik.

Pedig semmit nem akartam idén, csak elvonulni, volt egy 3 napos szervezett elvonulás március végén már nem is tudom hol és mikor január vége felé hívtam őket, teljesen idegbe tettem magam, hogy nem volt már hely. Nyugalmat akartam, csendet, fákat, békét, én reggelente úgy álltam a villamosmegállóban, hogy azon gondolkoztam, hogy hogy hogy jutott az ember oda, hogy ez lett a lehető legjobb élet, hogy minden nap felpréseljük magunkat ide, megyünk be az irodába, aztán vissza az egész.

Az egy dolog, hogy az irodában is csak néztem, hogy te jó ég, hát ennek mi értelme, ennek az egésznek tényleg mi az istenverte értelme, mit csinálunk itt mi, miért csináljuk ezt, hogy tesz ez hozzá BÁRMIHEZ, de addigra már nem csak a létformával, hanem a vállalattal is voltak azért nekem viszonylag komolyabb gondjaim.

Január közepén csúcsosodott ki, akkor éreztem, hogy én már semmilyen körülmények között nem tudok és nem is akarok közösséget vállalni azzal, ami ott kialakult és egy nap hála istennek az átlagosnál jobban is felbaszódtam, hogy na yolvan, ez tényleg nem mehet így tovább, hogy írtam egy hajós cégnek, hogy a pár hónap múlva esedékes luxushajós nyílt napon szeretnék részt venni. Az volt az elképzelés mögötte, hogy én sokkal szívesebben elmentem volna porszívózni, mert az egy hasznos és viszonylag könnyen követhető folyamat, aminek van értelme és valószínűleg nem kell minden egyes kibaszott lépés előtt egyeztetni a fél világgal. Miután elküldtem az e-mailt, felmentem a Linkedinre, hogy na csak még most utoljára, tényleg utoljára megnézem, hogy itt mit kínálnak és akkor megláttam A hirdetést. Már a cégnév önmagában lenyűgözött, aztán maga a cég profilja és a pozíció. Életemben nem írtam meg semmit olyan gyorsan, mint azt a motivációs levelet, amit el is küldtem az önéletrajzommal ott helyben.

Az álláskeresős mélboxomat csak 3 nappal később nyitottam meg, mert éppen be akartam állítani az Xbox live accountomat és azt godoltam, hogy az az alternatív mélboxom és hát nem az volt, viszont 2 e-mail is volt benne: az egyik a hajós cégtől, írt a mailer daemon, hogy rossz címre küldtem és akkor vissza a feladónak a másik meg a másik cégtől, hogy akkor mikor tudnék befáradni interjúra.

Long story short, úgy mentem már bele a karanténba, hogy tudtam, hogy én májusban már máshol fogok kezdeni, ami beilleszkedés szempontjából eléggé advanced level, még soha nem léptem be sehova a saját konyhámból, cicanadrágban.

Rendeltek nekem laptopot, azt kihozta a futár, telefonon próbáltuk az ájtíssal összepakolni, de csak be kellett menni, úgyhogy én összesen annyit voltam bent az irodában, amennyit januárban interjún meg most májusban vagy 3 órát, míg összerakták a gépemet.

Sokat gondolkoztam, hogy mit kellene felvenni legalább az első nap, de hogy hát zakóban ülni azért csak kurva nagy overkill lenne itt a tűzhellyel szemben, de mondták, hogy ezen igazán ne izgassam magam, úgyhogy én nyuszis meg görkoris pólókban tárcsázgatok be mindenbe erős szívdobogás nélkül.

Ez annyira más, mint bármi, ahol voltam és még mindig nem hiszem el, hogy én itt vagyok, és hogy nem is mehettem volna máshova, de hogy szerintem ők se vehettek fel mást, mintha nekem lett volna írva az egész, de azért persze Linkedinen még nem mertem beállítani, hogy kapcsolatban vagyunk, majd a próbaidő után, de én borzasztó szomorú lennék, ha megutálnánk egymást!

De 3 hónap k sok idő, főleg, hogy megtanultuk 21 éve (!!!) , hogy 2 perc alatt BL döntőt lehet nyerni és elbukni is (pont tegnap volt az évforduló, meg is néztem az utolsó 7 percet).

Mivel az új cég kint van a halálnak a faszán, gondoltam, remek alkalom lenne itt ez a karanténos faszkodás, hogy vegyek egy használt autót és megtanuljak végre vezetni és hogy kaptam most időt az élettől, hogy ebben fejlődjek, úgyhogy vettem is autót, már nálam a kulcs meg minden és elkezdtem járni autós iskolába, ez direkt ilyen nyomiknak van, akiknek jogsijuk van, de tudásuk nincs.

Én mondtam az oktatómnak, hogy utoljára 10 éve vezettem és akkor se tudtam, de legalább nagyon utáltam és mondta, hogy jó, hát akkor induljunk meg a HUngária körúton. Mondtam neki, hogy remek ötlet, de azt se tudom, hogy melyik pedál melyik, én azt hittem, még kimegyünk valami rutinpályára vagy faszom, de mondta, hogy hát nem, úgyhogy elmondta, hogy mék a fék meg mék a gáz és akkor mentünk! Nagyon megleptem magam, hogy nem utáltam egyáltalán, de teljesen más ez most, most már nagy vagyok, merek kérdezni meg bevallani, ha fogalmam sincs, hogy mi a faszt kell csinálni. Az oktatóm egy időben Debrecenben trolit is vezetett, úgyhogy szerintem yo kezekben vagyok.

Ami a szociális távolságtartást illeti, fel lehet engem jelenteni Cecíliánál, nem volt olyan hét, hogy ne találkoztam volna valakivel, de nyilván nem mentünk csoportosan nyalni a korlátot a buszmegállóba és szerencsére a terápiát is lehetett folytatni zavartalanul telefon.

Magammal kapcsolatban nekem egy elvárásom volt, mikor itt a nyakunkba szakadt minden és az az volt, hogy ne legyen semmilyen elvárásom. Nem kell könyvet írni, nem kell lefutni a maratont az erkélyen, nem kell megtanulni kenyeret sütni élesztővel vagy anélkül, és ezzel szerintem nagy terhet vettem le magamról.

Miután meg már tudtam nézni tévét, megnéztem a Westworldöt, a ZeroZeroZerót és a Breaking Badet és mindet tiszta szívből tudom ajánlani, de hogy én nem tudom, hol éltem, hogy csak most néztem meg az utóbbit, annyian mondták már, hogy hú az gecijó és tényleg!

Egy kicsit beleszerettem a Breaking badből Jesse-be, de most már a Sweet Magnoliast nézem, ebben mondjuk nincs egy gramm drog se, ellenben olyan szépen udvarolnak benne, hogy atyaég és van benne a baseball edző, akinek akkora a mellkasa, hogy még a nagy fejemet is rá tudnám hajtani vagy háromszor és már akkor virágot meg fagyit vitt a nőnek, mikor még le se varrta, úgyhogy most belé vagyok szerelmes! Igazi emberbe továbbra sincs kibe és emiatt szoktam néha szomorú lenni, de hát virágot meg fagylalt végülis én is tudok venni magamnak.

Há most így hirtelenbe ennyi (már megint hogy megszakadt), remélem yol vagytok és nem bolondultatok még meg, kívánom a nagyon sok szépet!

 

Kedves internetező gyerekek, hát nem semmi egy év volt ez, tejóég.

Mondom röviden, mivót, mert jövőre már nem szeretnék én 2019-el faszkodni.

Na.

Az év kibaszott kurva szarul indult, to say the least, és én két kézzel nyomtam be a rakenroll életérzés gombot, de mikor egy ilyen buli után lekapcsolják a vellanyt, ott aztán gecisötét tud lenni. Nem sokat tettem volna rá tipszmikszen, hogy én megérem akár a szeptembert és a testem is érezte, hogy totál lejöttem az életről, mert életemben először egy éves szűrésen szar lelet kaptam – találtak ekkis elváltozást, még a vízben élő, ollós állat neve is előjött.

Visszagondolva, hogy én hónapokig miken gondolkoztam, hogy éreztem magam, elképzelni nem tudom, hogy honnan vettem erőt (boltból?), hogy legyen máshogy, de gondolom már kurvára untam magam és akkor tudott kezdődni valami. Nagyon jókor jött, hogy rettenetesen unatkoztam abban a konferenciahívásban, amikor mixer tanfolyamra jelentkeztem, mert tök sok mindenre rájöttem. Kurva jó, ha vannak célok, ha van mit várni meg kurva jó tanulni! Mondjuk mikor készültem a vizsgámra és meg kellett tanulni a sok minden más mellett 40 koktélnak a receptjét, akkor személyesen basztam volna fejbe egy téglával azt, aki 10 összetevős koktélokat talált ki, hogy mi a fasznak te majom, még jegyezzem meg azt is hozzá, hogy miből mennyi, milyen pohárba és hogy kell-e duplán szűrni, mérnem volt jó neked valami 1-2-es boroskóla, hogy baszódnál meg. Hatalmas élmény volt még az egyik tanár, aki elmúlt már 70 és rengeteg mesélt, hogy hol dolgozott, milyen helyzetekkel találkozott (az összessel) és hogy ez a világ kurva nagy és élet nem csak egy irodában létezik.

Ezzel egy időben elkezdtem egy diétát is, mert kurvára csak annyit csináltam igazából az előző 2 évben, hogy zabáltam a tévé előtt a pidzákat; egyszer rendeltem magam óriás pizzát és mondta a kifutófiú, hogy jó étvágyat nektek, én meg mondtam magamban, hogy hehehe. Itt is elegem lett abból, hogy nem jó a tükörbe nézni, plusz 1 cél az szintén hasznos volt és nagyon komolyan nekivágtam a feladatnak. Ez teljesen yol jött, mert kurva egészségesen kezdtem el enni meg el kellett kezdeni sportolni. Mivel a bokám is kiment év elején, a futás kiesett a pikszisből, a traumatológus mondta, hogy biciklizzek, én meg így aha, ok, köszi. Végül egy kiváló analitikus képességű kolléganőm ajánlott egy tagot, hogy menjek hozzá spinningre, yo lesz és hát milyen kurva yo, hogy kiment a bokám! A spinninges csávó volt az egyetlen férfi, aki lázba hozott, mindig alig várom, hogy ott lehessek és halljam, ahogy a Café del Mar közben, mikor már a szemem se tudom nyitva tartani, mert anynira ömlik rólam a víz, ordítsa a hajrában, hogy PAKOLJ RÁÁÁ, MÉG UTOLJÁRA PAKOLJ RÁÁÁ!, de nem mondom meg, hogy hívják, mert kurvára ti is oda akartok majd járni és így is alig lehet beférni hozzá.

Azt eredményezték végül a dolgok, hogy lebasztam magamról 15 kilót, véknyabb vagyok, mint az esküvőmön, vasárnaponként felkelés után az az első, hogy megnézem, melyik spinning órára érek oda, a legutóbbi leletem meg azt mondta, hogy minden teljesen fiszi-fasza, jeööje.

Ezen kívül kapott még elég nagy hangsúlyt, hogy mi van belül a sok brokkolin kívül (annyi brokkolit ettem, hogy ti az elképzelni nem tudjátok!), figyelgettem, hogy milyen minták jönnek létre körülöttem, ezeket hogyan hozom létre, hogy sokkal több minden függ tőlem, mint ahogy gondoltam és sokkal több minden meg nem. Megvilágosodtam, hogy nekem is lehet rossz kedvem, lehet olyan, hogy valami nekem nem tetszik, valamit nem akarok és lehet határokat kijelölni és ez gecire felszabadító.

Nagyon sokan jöttek velem az úton, a barátok úgy tartottak meg, hogy soha nem lehetek nekik elég hálás és kurva yo volt, ahogy együtt fejtjük meg a világot. De bármennyire kurva yo arcokkal vagyok körülvéve, én azért szakmai segítséget is kértem és pár hónapja járok megint terápiába, de ez most ilyen kanapén fekvős, kurva yo, hihetetlen, mik vannak, meg mennyi erőforrás meg segítség, amit igénybe lehet venni, ha az ember éppen nem toporog tehetetlenül egy helyben, mint egy darab fasz.

Mivel továbbra is megingathatatlanul hiszek benne, hogy az élet nem azért rúg belém, hogy bántson, hanem hogy menjek előrébb, igyekeztem minden helyzetben kimaxolni a szarból várat elvet, így tanultam meg például 3 labdával zsonglőrködni. Az volt, hogy jelentkeztem önkéntesnek a vállalati családi napra, mentem ki éppen a helyszínre és pont azon gondolkoztam, hogy miért nem akkor ütött agyon valaki, amikor én kitaláltam ezt a hülyeséget, hogy jelentkezek, nekem ehhez semmi kedvem, mikor felbukkant a villamoson egy ellenőr. Ezen a villamoson szinte sosincs ellenőr, meg hát olyan sincs soha, hogy nincsen nálam a bérletem, nyilván ezért találkozott ez a két esemény. Mikor nyúltam volna érte a helyére, akkor ugrott be, hogy előző este nem tettem vissza a tornazsákból és akkor meg lettem baszva. Teljesen idegállapotban voltam, mikor kiértem a családi napra, de láttam, hogy vannak bohócok, akik zsonglőrködni tanítják a népet és na mondom hát akkor valamit profitáljunk már a dolgoból, ezért megközelítettem a bohócokat, akik készségesen segítettek és elárulták, hogy pár nap múlva indul zsonglőr tanfolyam én meg köszöntem a tippet és mentem is zsonglőróra. A zsonglőróra kurva yo, mert teljesen másféle koncentrációt igényel, mint bármi, amit én csinálok, idejét nem tudom, mikor Kellett arra figyelni, hogy a hátam mögül bele tudjam ejteni a labdát a kezembe. Az első órán megtanultam 3-al dobálni és kibaszott izomlázam lett, másfél óra alatt nagyon sokszor elgurul a labda és legalább ennyiszer utána kell menni felvenni. Sajnos csak 3 alkalomra tudtam elmenni, mert rájöttem, hogy ezt idővel nem fogom bírni, de szoktam néha dobálni itthon és majd ha nyugdíjas leszek, megtanulok néggyel.

Férjem még mindig nincs, sőt, idén én egyetlen randevún sem vettem részt. Emiatt vagy kétszer nagyon sajnáltam magam, de hogy igazából kurvára nem is ez volt fókuszban, meg az élet úgyis mindig jobban tudja. A múltkor azért már ismerkedtem egy darab emberrel, akin nyaklánc volt és Ákos koncertes pohár, de én gondoltam, hogy nem leszek előítéletes, attól még lehet jó arc egy férfi, hogy van rajta ékszer meg szereti Ákost, még akkor is, ha én mindkét tábort tiszta szívemből ugyanúgy megvetem, mint így szilveszter előtt a kibaszott jaj ne bántsd a kutyákat jellegű idegesítő hülyéket meg a petárdázó faszkalapokat (soha az életben nem fogom felfogni, hogy milyen szórakoztató értéke van annak, hogy valamit eldobsz, ami várhatóan pukkan és aztán tényleg pukkan). A nyakláncos Ákos rajongóval végül mindössze 2 üzenet váltottunk, úgyhogy továbbra sem kell szervezni a jegyesfotózást.

Ha randevún nem is, zenei rendezvényen annál többet vettem részt és a kedvencem a Chromatics volt, ahol felfedeztem Johnny Jewelt és ahol a csaj ezt így tolta el élőbe’ és varázslatos volt. Adminisztrácós szempontból a legemlékezetesebb mindenképpen a párizsi Take That koncert volt, ahova nem kaptam meg a jegyemet postán és hiába írogattam nekik bőszen, hogy akkor ilyenkor wtf, akkor válaszoltak csak, mikor indultam már ki a reptérre, hogy bármelyik pick-up ponton fel tudom majd venni. A reptérre kár volt annyira sietni, majdnem egy napos késéssel indultunk el és a koncert előtt 2 órával én még ott álltam Párizs külvárosában valami Auchanban, hogy bonzsúr, jöttem a jegyekért, mire mondta a néni, hogy bonzsúr, kéne hozzá a bankkártya utolsó 4 számjegye. Nem akartam belemenni, hogy azt a bankkártyát is hogy kellett letiltatnom, mikor több 600 ezer forintot akartak róla lelopni, ezért azt hazudtam, hogy azt a kártyát elhagytam és hogy akkor így mi van és néztünk egymásra a nénivel. Kérdezte, mikor lesz az esemény, hát mondom ce soir bazdmeg és akkor jött valaki, aki mondta, hogy hívni kell egy varázsszámot és miután a néni órákig csörgette, valaki felvette és megoldódott a netbankos tranzakciószám segítségével, mindezt persze végig franciául ah ha ha.

Meg olvastam is sokat, a Mesterségem a halál volt az első könyv, ami annyira felkavart, hogy aludni is alig tudtam, az Utas és holdvilág meg így atyaúristen, imádtam és életemben először tetoválást is akartam csináltatni. Mert az egy dolog, hogy az egész könyv végig kibaszott yo, de az utolsó mondattal még egy akkora gólt rúgott be nálam, hogy abba leszakadt a kapufa, abban a mondatban ott volt az egész 99-es BL döntő, minden, amit 20 éve vallok. A tetoválást a bal csuklómra szerettem volna, az utolsó mondatot odaírni, de mondták, hogy az csak nagyban mutat és akkor jött az ötlet, hogy lehetne egy űrhajós meg a Hold, de ez egyelőre be van téve a spájzba.

Sorozat is néztem, bár lényegesen kevesebbet, de ezeket szerettem nagyon: This is Us, Mad Men, When They See Us, The Affair, Euphoria, Unbelievable.

Visszanézve mindenre, azt tudom mondani, hogy ez egy nagyon nehéz, de kibaszottul eredményes év volt.

Ez a poszt meg kurvára nem lett rövid, de majd így beosztjátok vagy csináltok, amit akartok.

Megindulok, mert lassan kell majd menni újévi mulatságba, csak előtte elmondom, hogy minden horoszkóp azt írja, hogy nekem kibaszott yo évem lesz, Izing Klára szerint egyenesen a vágyak teljesülésének az éve lesz 2020, úgyhogy én erre iszok ma és rátok, kívánva nagyon sok csodát és bármi lófaszt, amit csak szeretnétek!:)

Millió ölelés<3

(ja és fingom sincs, miért nem írok ide gyakran, ha esetleg lett volna ez kérdés)

 

Múlt hét hétfőn egy olyan másfél órás telefonkonferenciába keveredtem, hogy miután megnéztem, hogy mennyibe kerülnek a belépőjjegyek Disneylandbe, beiratkoztam egy mixer tanfolyamra. Már beküldtem az előleget meg a jelentkezési lapot és nagyon izgulok, hogy összejöjjön annyi ember, amennyi kell az induláshoz, mert be vagyok sózva, mint a kurvaélet, bár eddig pult mögött még csak a tavalyi választások meg most az EP választás előtt húztam le pár órácskát, ahol még poharakat se kellett dobálni, csak matricát az érdeklődők után, úgyhogy meglátjuk. Ha az első alkalom után el is döntöm, hogy áh, nem érdekel ez engem, kevergesse a koktélokat a kurvaélet itt mindeféle fancy lófaszban, én már akkor is tanultam 3 dolgot:

1. Amikor a mixerek dobálják a cuccokat, annak az a neve, hogy flair (tudjátok, mint akik laknak a kertben, kertiszék, ha ha)
2. A Koktél című filmet betettem a videómagnóba és ez annyira nem is rossz, Bryan Brown meg így oh wow, igen szimpatikus benne!
3. Belehallgattam a Koktél soundtrackbe és akkor tudtam meg, hogy ebben a számban nem is azt mondják, hogy Dulifuli, hanem hogy Tutti Frutti!!4

Jah a Disneylandet meg azért nézgettem, mert még januárban alkoholos állapotban, miután egy óriásit veszekedtem a szakállassal rájöttem, hogy hát jaj én mennyire szeretem a Take That és hogy ők nem a Depeche Mode, hogy jönnek minden évben kétszer meg hogy ha jönnének, mint a Prodigy régebben hetente, akkor se lehet itten tudni, meddig tervezhet az ember, bár nem hinném, hogy Gary Barlow szétkokainozva felelőtlen döntéseket hozna, na de hogy hár akkor miért csak egyszer nézem meg őket, ha turné van, hát miért nem veszek jegyet Párizsba is?

Nah és eszembe jutott, hogy én oda vettem jegyet és hogy óh basszameg, hát csak el kék menni, úgyhogy B-vel 2 hét múlva útra is kelünk, 1 napot Dizniben töltünk és ha szerencséje van, akkor nem kapom meg a jegyeket, mert ezeket basszus POSTÁN küldik és még sehol nincsenek, úgyhogy írtam nekik, hogy ha esetlegesen kaphatnák felivlágosítást, nem venném zokon, mert 13-án van a rendezvény, aztán addig csak nem lenne szar, ha eljutna hozzám, mert ami ki van fizetve, azt le kell szórakozni!

És ha már zene, akkor hadd említem meg, hogy vállalatilag részt vehettünk Halott Pénz koncerten, amire én leginkább a biztosított ingyen étel és ital miatt mentem, de ha már ott voltunk egy helyen, akkor csak belenéztünk és k sok volt a gyerek, de ilyen kis vállig érő kiskalmbók és az anyukák között olyan harcok alakultak ki, hogy nem hisztitek, merhogy mérnem áll arébb, nem át tőle a gyerekem!? és hogy oké bazdmeg, biztos ez a tizenezer ember majd úgy fog helyezkedni, hogy a te kölyköd feltétlenül lássa a parizer fejű Marsalkó Dávidot, aki basszátok meg helyből olyan magasra tud ugrani, hogy namég!

Nagyon lelkesen jöttek a színpadra és azon gondolkoztam még, hogy vajon szokott-e nekik is olyan lenni, hogy legszívesebb beíratkoznának egy mixer tanfolyamra, merhogy így áffászomat beleverem, hogy van valami a levegőben, annak törje össze darabokra a szívét a kurva anyja, aki kitalálta ezt a szart, na még mit nem, hát inkább bazdmeg a helyszínen mondok fel, mint Curtis-nek Majka és megnézem,mi van a profession-hun, el lehet-e menni énekelni hajóra?!

 
4 hozzászólás

Szerző: be május 28, 2019 hüvelyk Alma együttes, Kokomo, zsö

 

Mielőtt készítette a néni a röntgent a bokámról, ott pakolgatta a lábamat az asztalon, kérdeztem tőle, hogy a felvétel közben kell-e majd mosolyogni. A néni döbbenten rám nézett és meg voltam róla győződve, hogy őrületesen le leszek baszva, hogy mit idétlenkedek itt, de azt mondta, hogy “Mosolyogni? Hát mosolyogni mindig kell!”.

Éljen a néni, vigyorogjatok, mint a kurvaélet, nem ti vagytok az Ajax (micsoda második félidő!!). (de ha ti vagytok a Tottenham Hotspur, azon belül is Jan Vertonghen, akkor írjatok!!4)

 
Hozzászólás

Szerző: be május 9, 2019 hüvelyk bódottá

 

Úgy elmentem futni a minap, hogy a traumatológián kötöttem ki, úgyhogy a következőket tanácsolnám:

– Amikor az applikáció azt mondja, hogy juhú, pont félúton jársz, akkor ne fordulj vissza nagyon hirtelen, hogy akkor lehet elkezdeni a hazafutást, mert először csak azt érzed majd, hogy oh, mintha kicsit fájna, aztán mikor este már kapcsolod ki a Netflixet a 78-ik Mad Men rész után (úristen az a sorozat!!), akkor látod, hogy az egy dolog, hogy nem nagyon tudsz lábra állni, de fel is van dagadva, mint a kurvaélet.

– A traumatológiára ne kacsás zokniban menj, mert sosem tudhatod, hogy mennyire lesz szimpatikus a kezelőorvos!

Nem lett egyébként semmi baj, csak megnyúlt kicsit a szallllag és egy héten át úgy közlekedtem, hogy bármikor csatlakozhattam volna a Ministry of Silly Walks-hoz. Monty Python helyett viszont élő Trónok harcába keveredtem, pedig egy teszt is megmondta, hogy én Jon Snow vagyok és nagyjából minden érdekel, csak a kurva trón nem és ez eléggé felzaklatott engem, de legalább elvonta a figyelmet a szakállas fiatalemberről!

Még mindig nagyon sok kérdésem van azzal kapcsolatban, ami történt, nem történt, miért történt, mit kellett volna máshogy és még húsvét előtt is rendeztem egy utolsó óriás bőgést. Mindenki azt mondja, hogy fele annyi idő, míg az ember túlteszi magát a lófaszon, majdnem napra pontosan fél év telt el az első és utolsó beszélgetésünk között, úgyhogy az jött ki papéron is, hogy májusban ez már rendeződik, de eddig azért hihh, volt néhány keményebb menet, amíg nem mentünk Ázsiába, aludni se tudtam és még utána is egy ideig így éreztem magam, mint alant az ábra és a muzsika!

Úgyhogy igazából tiszta szerencse, hogy jött az igazi Trónok harca, mert az nem elszomorít, hanem csak végtelenül felháborít, felbasz és felzaklat, de legalább addig se sírok.

Nem tudom, most így hogy alakultak a mindenek, nem győzök magamba és visszanézni, hogy mi a faszt kellene máshogy, de hogy kurvára megköszönném, ha most végre valami olyan történne, amitől örömömben a plafonig ugrok és egy kicsit megállna a rámfolyó fostenger.

Maradok tisztelettel,
Miss Saigon

 
2 hozzászólás

Szerző: be május 6, 2019 hüvelyk Havas János, Love Actually, wft