És mivel megint busszal járok, mutatom az ikonokat.
Floppy elé állni tilos.
Nem jöhet wifi a szádból.
(Főleg miközben elveszed a strandlabdát Collinától. Még akkor sem, ha meg tudod csinálni a nyakaddal azt a trükköt, amit a kiscsaj az Ördögűzőben.)
Kockásfülű nyulat hajtogatni nem szabad.
Tengernyi csalódottsággal átitatott óbazmegeztnemhiszemel állapot okoz minden egyes alkalommal az, amikor kilépek a házból, megteszem az első pár lépést a hosszú utamból és akkor tapasztalom, hogy nincs elég anyag a zenelejátszóban, hogy működtesse azt.
Az elmúlt 10 évben egyébként visznonylag ritkán értek ilyen meglepetések, mert az mp3 játékos és az ipod is jelzi, hogy hohó, hamarosan szó szerint is vége a dalnak, tőccsél, de elfelejtettem odatenni főni és így tegnap reggel feltörtek ezek az egykori nyomasztó emlékek, amikor battyogsz a walkmannel és hirtelen minden lassúvá és vontatottá válik és tudod, a vég már itt van, de egy bolt, ahol árulnak ceruzaelemet, nincsen sehol, és ha van, akkor ott meg csak kurva drága Energizert lehet kapni és nincs is nálad annyi pénz. Szintén szörnyű élmény volt minden alkalom, amikor a nap végén benyúltam a walkmanért a táskámba és láttam, hogy napközben okosan rábasztam valami szöveggyűjteményt és benyomódott az egyik tekerőgomb és nyilván pillanatokon belül lemerült.
Biztos az ilyen nyomasztó emlékek hatására lettem olyan hülye, hogy mikor a héten felhívott egy fejvadász, hogy ők keresnek fontos embert, ahelyett, hogy előadtam volna, hogy bizony aztán tényleg én vagyok a faszagyerek, őszintén bevallottam, hogy igazán nagyon örülök, hogy rám (is) gondoltak, de meglátásom szerint alkalmatlan lennék a feladatra (pedig nem is sofőrt kerestek, hanem).
Legközelebb majd hagyom, hogy ezt az alkalmassági kérdést ők döntsék, el, de addig elmondom, hogy én ugyanezt simán megcsináltam fiúkkal is. Még egyszer borzasztó régen, mikor 20 kilóval kevesebb voltam, írt valami béna társkeresőn K. Gergő, akibe gimiben kb. minden második csaj bele volt zúgva, ő volt _A_ jópasi és küldött egy üzenet, hogy heló mizu, és én megírtam neki, hogy szerintem nem engem keres, mert hónapokig sírtam volna, ha találkoztunk volna és megláttam volna a csalódottságot az arcán, hogy csak én vagyok az. Pedig nekem még csak nem is tetszett soha.
Ahhoz képest, hogy általában két pofára zabálom a könyveket, az elmúlt hetekben egyáltalán nem ment az olvasás, mert mindig inkább néztem a falat (ami tök yo, hogy ilyen kék és most már belinkelem, mert kb. hetente használom és mindig elszontyolodok, hogy senki nem érti ezt a rettentően frappáns referenciát) és az élet nagy kérdésein rágódtam, hogy akkor most mi és mikor és hogy és hány éves a kapitány és okosabb vagyok-e, mint egy ötödikes? A választ továbbra is csak az utolsó kérdésre tudom, de én bizakodó vagyok és azért nézegetem a piacot, hogy majd ha tudok a betűkre is figyelni, akkor mit lesz majd érdemes.
Éppen a brands.hu-n láttam, hogy vannak könyvek ócsóér’, megvizsgáltam hát, hogy mi a kínálat, és akkor futottam bele ebbe:
Ez a cím és az a hetykén odavetett figyelmeztetés nagyon felkeltette az érdeklődésemet és elolvastam, hogy miről van itten szó. Ezt írják:
“A nagymenő Atlantic Energy olajcég londoni központjában irodai románcokról pletykálnak a folyosón. Itt dolgozik Stella, aki két gyermeke felnevelése mellett küzdötte fel magát vezető pozícióba, és Bella Chambers, a fiatal titkárnő, aki egyedül neveli kislányát. Mindketten titkos viszonyba bonyolódnak munkatársaikkal, Stellát egy fiatal gyakornok, Bellát pedig a saját főnöke csábítja el (aki természetesen nős, és esze ágában sincs válni). Bár Stella és Bella is elbűvölő és intelligens, mégis olyan férfiakkal kezdenek, akikre rá sem hederítenének a cégközpont falain kívül… Vajon mi teszi mégis olyan ellenállhatatlanná az olajcég macsóit? És főképp: megéri kockáztatni értük a karriert és a családi békét?”
Stella és Bella, akik rámennek az internekre meg a menedzserekre, oh my lord. És rögtön az volt az első gondolatom, hogy _ezt_ el kell olvasnom, aztán meg, hogy egy ilyet kell írnom. Majd adok neki valami Buja készenlét, Huncut bérpapír, Érzéki részmunkaidő vagy Vadító gyermek után járó munkaidő-kedvezmény címet és nagyobb siker lesz, mint a szürke bármelyik árnyalata.
Teljesen véletlenül láttam meg fészbukon való derpegés közben, hogy ma Nagyon Rövid Filmek Fesztiválja van nálunk és nagyon megörültem neki és el is mentem yol és ennek meg pláne örültem, mert kurva yo volt kint ülni a kerthelyiségben kurva yo időben egy pohár borral és nézni a sok mindent.
Mutatom, melyik volt a legaranyosabb, egyetlen hibája a dolgonak az, hogy kb. 2 órája ez a dal jár a fejemben és gondolom elalvásig ez nem nagyon fog változni (utoljára akkor égett be ennyire valami, mikor voltunk Enciéknél és ott ment Bogyóóóó és Babóóóóca).
Szerettem volna még párat belinkelni, de úgyse néztétek volna meg, meg én se találtam meg őket ezen a nagy világhálózaton, úgyhogy inkább kívánok előre is boldog pénteket és semmittevésben gazdag hétvégét (vasárnap anyák napja, ne basszátok el!).
Vettünk a lányokkal kupont, hogy majd megyünk a Balatonba bele. Ma végelegesítettük a dátumot, úgyhogy előhúztam a bikiniket a szekrényből, hogy mégis hogy állunk. Szemből nézve messziről hunyorítva még egy rosszabb átlagnak elmegy a dolog, hátulról szerencsére nem nagyon látom, oldalról viszont tisztára mintha VV Alekosz és Demi Moore közös gyeremeke lennék.
Próbálkozok én olyannal, hogy csak olyan kaját tartok itthon, ami nem tartalmaz nagyon sok seggnövelőt, de 2 percre van tőlem egy non-stop valamint egy büfés kocsi is és emiatt néha hótmindegy, hogy mi van nálam. Előfodult már, hogy rácsaptam a hűtőt a sok apdét dologra, hogy fásszomat bele, én veszek lent egy hamburgert nyócvanhat palacsintával a helyi Üvegtigrisben, és mikor zárva találtam, akkor hoztam a boldból fél kiló fehér kenyeret és egy doboz macisajt és 20 perc alatt megettem az egészet (eléggé szeretem a macisajt).
De az indulásig még van két hetem, ha addig csak jégkockát eszek, akkor itt még bármi lehet.
