RSS

07 Júl

Hétfőn volt 3 éve, hogy (újra) beléptem a dolgozóba. Még sosem dolgoztam sehol ennyi ideig és mivel mostanában kezd visszatérni az ú, én mennyire szeretek itt dolgozni érzés, remélem hosszú távú lehet a kapcsolatunk.

Pedig nem ment könnyen márciusban a váltás, (emlékeztetőül az előző részekből: csoporton belül beül léptem egyet oldalra) de még áprilisban sem igazán. Mikor megajánlották decemberben ezt a lehetőséget és rábólintottam, a döntésben benne volt az is, hogy kivel dolgozhattam volna együtt: egy végtelenül értelmes, yo arc sráccal és előre örültem, hogy mekkora csapat leszünk mi ketten, főleg, hogy Ádámnak hívják és legalább 188 cm és mennyire yol hangzott volna, hogy Ádám&Éva és mennyire yol mutattunk volna a folyosón egymás mellett (mostanában egyre több megjegyzést kapok bent, hogy miért vagyok ilyen magas – mert örmény vagyok? – és hogy miért hordok mégis ekkora cipőket, de mondjuk tényleg van, amikor nekem is kellemetlen, hogy a nyakamig ér mindenki). Ráadásul Ádámtól kaptam életem egyik legjobb ajándékát az egyik Mikkuláskor, amikor engem húzott (mármit a kalapból); olyan igazi meglepetést, amit nem azért kapsz, mert valaha is mondtad, hogy azt kéred, hanem mert átgondolták és a legjobb következtetésre jutottak (Párkocka könyv volt, amiről én nem is tudtam, hogy létezik, nyilván ha tudtam volna, megvettem volna és azért kaptam, mert egyszer említettem neki, hogy Göndöcs Gergely örökké a szívemben él).

Ádám viszont pár héttel azután, hogy megszületett a döntés, hogy akkor én megyek át oda, felmondott (állítólag nem miattam, de hiszi a Pissy). És anyám, én nem ilyen lovat akartam, miért hagytál el engem, Ádám, gondoltam én nagyon sokat az elmúlt hónapokban. De Ádámot csak felvezetésnek használtam, a legnagyobb bajom az volt, hogy ezelőtt 2 nagy és sok pici terület tartozott hozzám és úgy gondolom, nem voltak nálam rossz helyen és az esetek többségében tudtam, hogy mit csinálok, nagyjából yol is csináltam és a népek is megbíztak bennem és úgy éreztem, elismerték, amit én ott műveltem és így az oldalralépést hatalmas visszalépésnek éltem meg, hogy most meg kezdhetek előről mindent és már nem is biztos, hogy tetszik ez és nem illenek hozzám a feladatok és nem is megy ez nekem, meg nem hiszem el, hogy még mindig itt tartok. Biztos velem sem volt könnyű és minden tisztelet és köszönet az új főnökömnek (és Pantera tanáromnak), aki igen megértőnek és ami még talán ennél is fontosabb, türelmesnek bizonyult (az pedig csak extra, hogy egyike azon nagyon kevés embereknek, akik úgy meg tudnak nevettetni, hogy ömlik a könnyem a röhögéstől).

Időközben aztán hétről hétre elkezdtem élvezni a feladatokat, meglátni a váltás előnyeit, néha csurrant-cseppent egy kis sikerélmény és a múlt héten egy projekt is kaptam, és bár az igazi, őrült szenvedély még hiányzik a kapcsolatunkból, most már tudom, milyen úton járok és hova tartok.

Lezárásként pedig hallgassuk meg Elton Johntól a Tiny Dancert, mert a héten kétszer is megnéztem a Majdnem hírest és ez a szám mindig nagyon tetszett benne (meg Kate Hudson, aki nem csak gyönyörű, hanem remekül hozza a reménytelenül szerelmes tinágert, minden pillantását elhiszem, oh).

Reklámok
 
2 hozzászólás

Szerző: be július 7, 2013 hüvelyk Melanie Griffith, Tuskó Lady, Zenebutik

 

2 responses to “

  1. Lencse

    július 8, 2013 at 05:57

    Lájk.

     
  2. Nóri

    július 7, 2013 at 23:03

    A nyakadig ér mindenki? Akkor én mit szóljak itt ebben a nyomorult országban?! Mondjuk azt szoktuk mondani, hogy nem az emberek kicsik, a csótányok nőttek túl nagyra. De szerintem te ezt ott ne mondjad…

     

Mongyad.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s