RSS

18 Júl

Pár óra múlva indulok a Campusra, úgyhogy nem húzhatom tovább ezt a Soundos dolgot, mert még összefolynak itten a fesztiválok és megzavarodunk mind! Mondjuk nem a mai este lesz az év zúzása, csak kinézek, hogy mi a helyzet, megyek egy kört ‘szt jövök haza.

Na és akkor hogy mi volt a Soundon.

A pénteki nap nagyjából szóra sem érdemes, tök korán keltem, hogy tudjunk korán indulni, úgyhogy eléggé fáradt voltam, nem adták a fellépők, 2 gyereket is láttam hányni és hogy ó, mit keresek én itt, ebből kifolyólag aznap volt a menjünk le a Balaton patrra átgondolni az élet nagy dolgait tízperc, de ezt szerencsére 1 db sms küldéssel viszonylag yol megúsztam, meg hideg is volt, úgyhogy mentünk haza és az volt az est fénypontja, hogy ezt a hazamenetelt Zamárdiból Siófok legvégéig fejenként 400 Ft-ért vittük véghez egy részeg kislány, egy kurva és 5 bécsi fiú közrejátszásával.

Szombaton reggelizés a teraszon (a ruha alól lógott a bikini ki), háttérben a Balaton, utána napozás a parton szaklapok olvasgatása mellett. Tudtam, hogy ez a nap csak yo lehet, mert este Prodigy és ó de igazam volt nekem, egyetlen olyan estém eddig fesztiválokon, amikor még világosban mentem be, és világosban jöttem ki. Olyan 9 körül álltunk be a Nagyszínpad elé, hogy majd jönnek a suhancok és közben megismerkedtünk a koncertszomszédokkal, ami mindig nagyon fontos, mert így még az indulatok elszabadulása előtt tudjátok egymást biztosítani az együttműködésről meg megbeszélni, hogy ha nem muszáj, akkor lehetőleg ne tapossuk el egymást. Eléggé pontosan ki is jött a színpadra a Prodigy és mondták, hogy “All my Prodigy people!” és én innentől kezdve fülig érő szájjal ugráltam végig azt a 1,5 órát, ami olyan 15 percnek tűnt csak. És bár én nagyon-nagyon yol éreztem magam, mert nekem kb. hótmindegy mit tesznek be, ha Prodigy az és akár hajnal 5-ig ott tudtam volna tombolni, azért bevallom nektek, hogy nem volt egy nagy produkció, amit előadtak, de hát ők sem lettek fiatalabbak. Mikor először láttam őket 2006-ban, Keith Flint még egy szál kigyúrt felsőtestben szaladgált végig a színpadon, most meg így pocakosan, pólóban, vénemberesen nyomta és a törpieket se feszítette szét az izgalom, hogy ők most ottan előadnak. Én három számra vágytam nagyon tőlük (Omen, Run with the Wolves és a továbbra is kedvenc Their Law), ezeket mind megkaptam, valamint tökre szerettem volna egyszer végigtolni egy Prodigy-t azzal, akivel, úgyhogy számomra ez a rész hibátlan volt.

Ezután elmentünk találkozni egy taggal, hogy ő de nagyon yo fej és tényleg és én roppantmód örültem magamnak, hogy én mennyire értelmes népekkel mulathatok, akikkel aztán bementünk a party sátorba, és ott meglepően yo volt a zene, fogalmam se volt, hogy ki ez a dj 3-tól 6-ig, aztán mondták, hogy Axwell nyomogatta a play gombot, úgyhogy gondolom én akkor kedvelem Axwellt? De a yo zenénél is meglepőbb volt az a lány, aki a nyakamba borult, hogy “Petra, szerelmem, csókolj meg!” és ő ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy segítséggel is több percbe telt, míg a lány ölelő karjait le tudtunk szedni rólam, amik aztán a segítő kezekre csavarodtak, de őt már Dorottyának szólította.

Hajnal 5 után indultunk haza és mivel fejenként 1500-ből ez is kijött, én úgy ítéltem meg, hogy ezt a hazafuvart is bemákoltuk. Ami a nehéz volt az az, hogy még szombaton kicsit felduzzadt a létszám és ha ki akartam menni pisilni, akkor 3 alvó fiatalembert kellett kikerülni, de ha látta volna Sean Connery, akkor tuti engem vitt volna el lopakodni Catherine Zeta-Jones helyett.

A vasárnap alvás és napozás után szintén még viágosban értünk el a fesztivál területére, ahol a bejutás előtt volt egy kisebb pánik: az elővételes jegyekhez kellett annak a személyije, aki vette a jegyet és az egyikőnknél nem volt, de végül összefogtuk az összes visszaigazoló papírt egy bokorba, a hosszú hajú jegyes fiú figyelmét eltereltük Panterával, aki így nem vette észre a turpisságot, mi pedig fellélegezve vettük át a karszaLLLagokat.

Aznap este a cél Calvin Harris volt és sikerült is helyet találnunk a stratégialiag csillagos ötös helyen; a tömeget középen kettéválasztó kordon mellett a középmezőnyben. Calvin Harris ilyen oké volt, nem volt rossz, de a yo nem ilyen, viszont végig egy olyan srác mellett álltam, akinek a válláig ért a fejem és így hót alacsonynak éreztem magam, yeah!

Calvin Harris után azt találtuk ki, hogy ha már prémium fesztivál, akkor csináljuk yol és együnk meg mindent és utána igyuk meg az összes sátrat és mikor ott ültünk a szétfikázott fehér kanapékon kinyújtott lábbal, ezzel a remek tervvel a fejünkben (és az égvilágon semmi mással, semmi élet értelme, semmi semmi, de tényleg), garnélával a számban, yo zenével a háttérben, akkor én nem éreztem rosszul magam.

És most csörgött a telefon, hogy 30 perc múlva menetkésznek kell lennem, úgyhogy már se idő, se alkalom nem lesz, hogy írjak az amúgy is leírhatatlanul helyes svéd vikingekről, akikekkel egyébként részemről nem történt semmi, mert ahogy írtam, nem érdekelt az égvilágon semmi, és ebbe a svéd vikingek is beletartoztak.

És most sem hat meg sok minden, de elkésni utálok, nem is szoktam, ezért gyors zuhany, csillogós malacos póló fel és kint a Campuson találkozunk!

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be július 18, 2013 hüvelyk Hawaii, Paris Hilton

 

Mongyad.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s