RSS

26 jan

Tudományosan megalapozott elméletek alapján alakult ki az a nézet, hogy az ember azt csinálja egész évben, amit az év első napján.

Rajtam máris látszik, hogy aznap voltam moziban, elég sok minden becsúszott azóta. Ma például Az amerikai botrány, aminek a vetítésére annak ellenére is sikerült beülni, hogy az Amerikai históriára kértem a jegyeket (ami egyébként ippeg most megyen Viasat3-on és számomra eléggé kisebb, mint három). Nem tudom, hogy azért tetszett-e, mert nagyon sokszor láttam a trélerét és ez volt számomra a mi faszom itt a plot egyáltalán című alkotás és ettől már minden csak jobb lehet, de hogy már annyi mindenre jelölték, csak nézzük meg, de eléggé adta.

Szintén megvolt a Wall Street farkasa, amit nagyon-nagyon vártam és pont ennyire oda is voltam érte, Leo nekem már örök garancia marad arra, hogy nyugodt szívvel ülhetek be bármire, amiben benne van, nekem nem tud csalódást okozni (mármint DiCaprio és nem az oroszlán a Leo és Fredből). Meg volt még a Philoména is, anyukám besorolása alapján a bűbájos kategóriából, de az apácák pont olyan rohadék köcsögök benne, mint a Magdolna nővérek. Meg volt még az Augusztus Oklahomában és hű, megnéztem volna a fejem párszor közben, én ott mindenféle arcot vágtam, elég nagy hatással volt rám, kurva yo volt benne mindenki.

Amit még szeretnék majd, az a Rabszolgasors 12 év rabszolgaság és A nő, de most első számú piroritás, hogy leharapom az előttem lévő gumicukor póknak az összes lábát, aztán elfogyasztom a potrohát is.

Jó étvágyat, jó éjszakát.

Reklámok
 
6 hozzászólás

Szerző: be január 26, 2014 hüvelyk filmhíradó

 

6 responses to “

  1. Caitlin

    január 27, 2014 at 11:37

    Eskü már csak én nem láttam a farkast. De lehet keresek egy jófajta brókert, hogy mutassa meg milyen az a világ. Csiribícsirbá Pukk voltam 🙂

     
    • avieee

      január 27, 2014 at 22:37

      Apukám sem látta még. És akkor majd Svácjban sapkában, órában, bicskával a csokit szelve a bankba menet;)

       
      • Caitlin

        január 28, 2014 at 14:33

        Holnap rá is gyúrok. Meg van a helyem, csak a szomszéd nevét nem írták ra a beszállókártyámra. Remélem van egy (pár) bankja 😀

         
  2. Szamanta Ewing

    január 27, 2014 at 09:37

    A gumicukor pokos resz megdobogtatta a szivemet.

     
    • avieee

      január 27, 2014 at 22:38

      A pók és a lábai azóta már a gyomromban úsznak, ez is romy <3!

       
      • dzsedaj

        január 28, 2014 at 22:55

        ez a kisebb, mint három tetszik, annyira, hogy nyolc egyenlő egyenlő egyenlő egyenlő nagyobb, mint hullámvonal

         

Mongyad.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s