Nahogy most mindenki verset posztol orrba-szájba az arckönyvön. Sose szerettem a verseket, nem értettem őket és főleg azt nem értettem, miért nem lehet leírni 3 mondatban, hogy teccesz vagy nehéz az élet. Egyetlen verseskötet vettem életemben kb. 20 éve, Ami a szívedet nyomja a címe és svéd gyermekversek vannak benne, ezt viszont rengetegszer elolvastam, a kedvencem a Sietek. Meg még kisebb koromban tökre tetszett Robert Burns-től a Falusi randevú, de csak azért, mert minden második sor végén ott van, hogy “mondta Findlay” és ezt rendkívül yopofának tartottam.

Pengebácsi kortárs költeményei szoktak még megfogni, valamint ma mutattak egy oldalt, ahonnan csak egyet mutatnék a rengeteg remekmű közül:

“mint nyugdíjas néni
gyógyászati papucsának talpára tapadt
virsli darab
az örs verzér téri ikea
éttermének padlójáról
lelkem úgy morzsolódott szét
az emlékek áradatától

de ne félj
nem néztem még csak gyerekosztály felé se
lehajtott fejjel
mentem egyenesen előre
nehogy eszembe jussanak
a közös álmok
a nagy konyha
meg a gyerekszoba
a piros cserepes ház
meg az utazás

nem is értem miért jöttem
az ikeába
talán mert ott 390
a csirkefalat körettel
és 250
a svéd bodzás sütemény

te majom geci”

Gondolom a tanulság az, hogy olvassatok verseket meg fészbukot. Vagy nem.