RSS

12 jan

Nagyon meguntam a saját nyávogásomat, és bár rendkívül yol esik, a tapasztalat szerint ebből még sosem éltünk meg, úgyhogy végigvettem mit nem szeretek magamban kívül és belül, így reggel kivonszoltam a seggem az ágyból és megmozgattam, ebédidőben kisuhantam szoláriumba és bejelentkeztem fogszabályzásra. Mármint nem a szoláriumban jelentkeztem be fogszabályzásra, hanem szakembernél, hónap végén nézi meg, hogy kell-e a számba a fél Vasedény. Ha valaki volt olyan szerencsés, hogy még nem látott, akkor annak elmondom, hogy az egyik felső szemfogam kicsit kiáll és hogy azért. Másik felső szemfogam meg nincs, mert az teljesen a fogsorom fölé nőtt, egy különálló egységet alkotott ott, ha valami afrikai törzsben születtem volna, tuti én lettem volna a legnagyobb sámán meg minden, de olyan 14 éves koromban azt gondoltam, hogy áfászomba van ez itt, utálom és Tesó kíséretében egy random délután bemasíroztam a gyerekfogászatra, hogy akkor legyenek kedvesek ezt most azonnal kitépni innet és kihúzták tövestől és nézegették a nénik, hogy hű, mekkora gyökere vaaan! Pikk-pakk megvolt az egész és nem is fájt és arra gondoltam, hogy miért vártam én ennyit, mikor ennyire egyszerű volt a megoldás, de azt azért még viszonylag könnyen megbocsátottam magamnak, hogy 10 évesen nem kerekedtem fel, hogy néni kérem, tessék mán ezt itt elintézni, még akkor is, ha az a pár évnyi extra valami az ínyemben tökre eltorzította a fél fejemet (ezt úgy kell elképzelni, hogy én csak így vicsorogni tudok, meg ha röhögök, tökre ilyen farkasember fejem van, mínusz szakáll és mellkasszőr – bár belegondolva a farkasember fején is eléggé ritka a mellkasszőr, na mindegy).

Az orromat nem szeretem egyébként a legjobban, de egy plasztika még a fogszabályozásnál is drágább, mint Bruce Willis összes élete, meg az megvan hamar, egy fogszabályzó meg több év,és akkor míg gyűjtök az orromra, jobb a fogamnak nekikezdeni.

Belül meg az egyik nagy gondot az jelenti, hogy igen erőszakos tudok lenni, úgyhogy megbeszéltem magammal, hogy a telefont csak akkor veszem a kezembe, ha csörög, ha ezt tudom tartani, sokkal jobb lesz mindenkinek, de nekem biztosan. A másik dolog meg kb. 1 éve kezdődött, 2013. december 27-én volt A buli, ami után nem emlékeztem, hogy én jártam az emeleten. Már akkor is nagyon ijesztő volt, de utána nem is volt hónapokig semmi, viszont ősszel-télen előfordult pár alkalommal, hogy döbbenten álltam az elbeszélések, sms-ek és facebook messenger logok előtt, hogy ez most komoly? Ezt most tényleg én? Mi ez, ki ez, atyaég. Biztos az a baj, hogy öregszem, sosem voltak ilyen élményeim korábban, de hogy most azonnaltól én nagyon figyelek és óvatos leszek, mert az még a kisebb gond nekem, hogy önveszélyes vagyok és majd egyszer azt hiszem, hogy tudok repülni és leugrok egy troli tetejéről és tőből kitöröm a térdem, de ha emellé közveszélyes is vagyok, akkor igen könnyen bánthatok másokat és inkább törjön le a térdem tőből, de hát ezt végképp nem szeretném, úgyhogy.

Fentiek alapján kívánok nagyon boldog új évit! És elmegyek kapálni.

Reklámok
 
4 hozzászólás

Szerző: be január 12, 2015 hüvelyk Dracula, wft

 

4 responses to “

  1. avieee

    január 15, 2015 at 21:53

    Mégse hívtál moziba! :___(

     
    • huolaht

      január 17, 2015 at 19:55

      De még megtehetem, nem? Vagy a szép új fogsoroddal már nem állsz velem szóba?

       
      • avieee

        január 18, 2015 at 00:47

        Beleragad a vasba a popcorn, de családon belül túl tudunk ezen lépni szerintem:]

         
  2. Szamanta Ewing

    január 14, 2015 at 20:31

    Nekem eddig is tetszett a fogad.

     

Mongyad.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s