RSS

24 Már

A fogszabályzóm ma 2 hetes!

Néhány dolog eléggé más így, hogy rám van építve egy kerítés.

1. Evés

Első pár napban szinte semmit nem tudtam enni, banánt villával szt csókolom. A kezdethez képest már elég yo ütemben eszek,de a harapás és rágás nem megy azért még túl yol. Kajaválasztásnál nagyon át kell gondolni, hogy mit egyek, szerencsére eddig sose kellett figyelnem és most eléggé le vagyok korlátozva, hogy nem hajíthatok be bármit.

2. Fogmosás

Nagyon sokáig tart és csak úgy megy, hogy könyékig fogkrémes leszek közben és a térdemig lóg a fogkrémes nyálam.

3. Arcberendezés

Úgy érzem, hogy nem fér be a számba és nem tudok mosolyogni, mert csak 2 lehetőség van: totál fapofa full csukott fejjel vagy fülig érő vicsor. Átmenet nincs. Tök hülyén mozog is még a fejem, ha beszélek meg megleptem magamat, azt hittem, nem fogom szégyellni picit sem, de gátlásos tinilányként viselkedek és nagyon rondának érzem magam vele, mint egy pocsék banya, aki megevett 43 szett evőeszközkészletet és az most mind a fogába ragadt. Ma az egyik férfi kollégával beszéltünk róla és az mondta, hogy szerinte aranyos és fiatalít, majd bekérdezte, hogy most akkor 2 évig nincs randi és hogy ó anyádat, hát én is ettől tartok. Meg mindenki azt mondja, hogy yol áll és remekül viselem, de hát én se basznám oda magamnak, hogy édesanyám, szerintem soha többet ne menj ki az utcára. Meg hát B. is megmondta, mikor még a tervezés alatt beszéltünk:

avie: És akkor majd ki fogsz csúfolni?
B.: Ne viccelj már, felnőttek vagyunk. Csakis a hátad mögött.

A 2 évből viszont már eltelt 2 hét, már csak 102 hétig lesz rajtam, víííí!

Reklámok
 
4 hozzászólás

Szerző: be március 24, 2015 hüvelyk Dracula, szomorú szamuráj

 

4 responses to “

  1. weenee

    március 29, 2015 at 16:20

    Csókolózás?

     
  2. dzsedaj

    március 24, 2015 at 22:42

    szerintem ez lesz a legjobb diétád is, evör

     
    • avieee

      március 26, 2015 at 23:22

      Én is azt hittem, de nagyon hamar rájöttem, hogy a fagyi, puding és süti a legkönnyebben fogyasztható…:_(

       

Mongyad.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s