Úgy alakult az esti időjárás, hogy a zöld műbőr szegecses dzsekimben és a csillogós cipőmben mentem moziba. Ha nem tudnám, hogy hülye vagyok, biztos azt hinném.

A Samba című filmet sikerült megtekinteni, ami nagyon yol bemutatja, hogy élnek az illegális bevándorlók Párizsban- és minde legyünk kurva hálásak, hogy legálisan dolgozhatunk! – és akár azt is írhatnám, hogy egy igen kedves mű, de nekem olyan idióta volt benne a nő és a pasi is (yo, ki beszél a csillogós cipőjében), hogy nem is tudtam volna eldönteni, hogy melyiknek kéne előbb adni egy hatalmas nagy pofont. Hasonló okok miatt nem olvastam soha el a Vörös és feketét, mert annyira felidegesített Julien Sorel meg az az asszony, hogy képtelen voltam tovább haladni. (És A szürke ötven árnyalatát se bírtam befejezni, mert annyira szirupos nyálas szar, méghogy itt a pasi veri a csajt benne, kétszer ráüt a seggére és kb. ennyi, de egyébként meg bár verné, amilyen nemnormális az is)

Ajánlok viszont dolgokat, amik nagyon yok, ha esetleg úgy alakulna, hogy mennél színházba, akkor a következőket tanácsolnám:

Pedig én yo anya voltam – megtörtént eset alapján egy anya monológja a színpadon a gyilkos fiáról. Én néha azon kaptam magam, hogy nyelni is elfelejtettem.

Függöny fel! – ez meg egy komédia, aminek a témája egy színdarab és a társulat és annyira vicces, hogy nekem konkrétan fájt a tüdőm a nevetéstől és azt kértem magamban, hogy hagyják kicsit abba, mert én egyszerűen nem bírom tovább.