A muzsika hangjában volt egy dal, amit akkor énekeltek, ha szar kedvük volt, de nekik se működött mindig és hogy én is tudom, hogy a élet szép, de azért van, amikor kicsi nehezebb ezt elhinni. Ennek apropójából most éppen azzal szórakoztatom magam, hogy 90-es évekbeli bőgetős számokat hallgatok ömlesztve és azon forgok, hogy mióta elváltam, annyit értem el, hogy kibasztak és mennyire yo, hogy már nem csak a fiúk nem mutatnak érdeklődést, hanem a dolgozók sem, jíhá.

Úgyhogy a ma esti program még az lesz, hogy egy kicsit fürdőzök itt a nem kellek az égvilágon senkinek témakörben és rettenetesen sajnálom és utálom magam, de lassan kéne aludni, mert én amúgy mindezek ellenére holnap megyek dolgozni, mert hétfőtől már új helyen szedem a gyapot. Reggelre kialszom a hülyeséget, addig meg még nyugatom magam, hogy nem jön szirénázva a lófasz se, easy.