RSS

08 máj

Ao te jaoisten, mennyire neki tudok én keseredni, ha fáradt vagyok és még egy picit iszok is.

Mert igazából úgy volt, hogy rezzenéstelen arccal fogadtam a híreket, eléggé meg volt itt már szorítva minden év eleje óta és akkor vagy 2 hétig nem is tudtam aludni, hogy úristen, nehogy megint az legyen, hogy leépítenek, mert életem egyik legszörnyűbb időszaka volt az 2009-ben, de hát csak megint ez lett, de mivel rutinom volt már benne, csak olyanokat kérdeztem, hogy akkor ezt meg azt a baromságot majd akkor ki fogja megtartani és hogy akkor hogy csináljuk ezt az egészet, mikor legyen az utolsó nap és hol írjam alá (na yo, ezt nem is kérdeztem, mert tudtam). Eszembe se jutott sírni, csak akkor indult meg a dolog, mikor találkoztam egy hasonlóan járt kolléganővel és ő akkor már sírt és hát elkezdtem én is, de viszonylag hamar meggyőztem magam arról, hogy lófaszt nekik a seggükbe, az elmúlt 2 évben 2 városban 5-ször költöztem, 1-szer váltam és elsirattam 3 fiút és ebből 2 annyit se érdemelt volna meg, hogy pofánbasszam őket egy székkel, és mindet túléltem, majd biztos egy ilyen fiszem-faszom cég fog itten kitolni velem, hát francokat.

Aznap estére amúgy is vendégség volt tervezve, mert túl sok sajt vettem húsvétkor, amit nem ettem meg és mentem pont Debrecenbe hétvégén és hogy ne szőrösödjön be a hűtőbe, meginvitáltam Jucust és a kistestvérét, hogy segítsenek megenni mindent és ha már úgyis jöttek, akkor csakis pezsgőt voltam hajlandó inni, hogy én nem fogadom el, hogy ez rossz hír és mire az első üveg elfogyott, már régen megalkottuk a stratégiát.

A következő hét péntekre már 2 állásajánlat állt a kezemben: az egyik attól a dolgozótól, amelyik most épített le, merhogy nehogymár most így tényleg anyagi okok miatt kelljen megválni egy olyan (!) enbertől, mint én, és csináltak egy másik pozíciót a megszüntetett helyett, de köszöntem szépen és a másikat fogadtam el örömmel. Most kezdtem hétfőn és most nem HR a témakör, de ez 5 év után rohadtul nem okoz lelki válságot. Az a cég vett vissza, ahonnan 2009-ben építettek le és nagyon időutazós meglepetés volt, mikor megkaptam a belépőkártyámat, amire még a 2007-es fényképemet tették, ami pedig 2007 tavaszán készült Nóri koliszobájának piros ajtaja előtt.

A héten volt a harmadik búcsúbulim és az egyik ajándék az volt, hogy kaptam jegyet Müller Péter Az élet művészete című előadására, amiről nemrég értem haza és sajnos nem sor szélére ültünk, mert akkor már 10 perc után hazamehettünk volna, de így meg kellett várnunk, hogy a mellettünk ülő 4 ember megunja és felálljon és végre kiszabaduljunk mi is. Müller Péter nagyon nem az én emberem, lassan, vontatottan beszél és mindent elmond ötször, egy picit el is aludtam rajta, de ahogy szétnéztem, elég sokan bóbiskoltak, az egyik gyerek előttünk pont úgy aludt, mint ahogy suliban szokás, így a padra dőlve. Emellett emberként kifejezetten ellenszenves volt, meg nekem biztosan nem lett volna arcom elkérni 3500-at azért, hogy egy órában azt könyvét promózza (ja mert az egész a Jóskönyvéről szólt), aminek a tartalma bár nagyon yo, de nem ő írta, hanem a kínaiktól nyúlta.

Ennyi izgalomba és unalomba eléggé bele lehet fáradni, úgyhogy lassan beledobom magam az ágyba és holnap meg kivonatozok Dunakeszire Enciékhez. Csodás-pompás hétvégét kívánok!

Reklámok
 
2 hozzászólás

Szerző: be május 8, 2015 hüvelyk óhepidéj, Melanie Griffith

 

2 responses to “

  1. avieee

    május 10, 2015 at 22:33

    Mind egy szálig!!!

     
  2. dzsedaj

    május 10, 2015 at 16:37

    nade a sajt! megettétek-e a sajt…?

     

Mongyad.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s