Nem áll szándékomban futóbloggá válni, de mivel tegnap letoltam egyszer 25 percet megállás nélkül, aztán meg hát én igazából kurvára ráérek alapon még egyszer 25 percet megállás nélkül (8,8 km), gondoltam legalább a nevét megosztom ennek az applikációnak, mert ha engem rávett a mozgásra, akkor máshol is tehet csodákat. Ráadásul én nem csak mozogni utáltam, mélyen megvetettem mindenkit, aki meg nem és csak forgattam a szemem, hogy a sok majom itt posztolgatja fészbukon, hogy mennyit futott meg hogy ilyen nagyobb futóesemények idején csak ezzel van tele a fal, hol érdekel ez, szt tessék, erről pofázok én is nektek feszt.
Couch-to-5K néven érdemes rákeresni a telefonban, főleg azért, mert ez a neve neki és tényleg arra van tervezve, hogy a legnagyobb tohonya lajhár is el tudjon vele indulni. 9 hetes a program és minden hétre 3 karika van: minden session úgy kezdődik, hogy 5 perc séta bemelegítés és úgy végződik, hogy 5 perc séta levezetés, a kettő között meg a néni mondja, hogy mikor kell éppen sétálni vagy futni, de mutatja az óra is az appban, mint a bombák visszaszámlálója. Érdemes tenni zenét a telefonba, mert a play gonb megnyomásával azt is lehet hallgatni. Az a nagyszerű a felépítésében, hogy hétről hétre emeli az app a tétet, de teljesíthető ütemben, hamar van sikerélmény és látszik a haladás, olyan, mint egy játék, hogy mindig ki kell akasztani a következő szintet. Engem az a hét fogott meg, amikor először kellett egyben 3 percet futni, ezt csak harmadjára sikerült összehozni, de a többi pálya megvolt elsőre hol kisebb, hol nagyobb küzdelemmel.
Az app egyetlen hátránya, hogy nem bővelkedik az elismerésekben; az első egyben lefutandó hosszabb idő az a 20 perc volt és mikor befejeztem, annyit mondott a végén, hogy nice job. És hogy nice job? Ennyi? Élemben összesen nem futottam ennyit, rohadjálmeg. Hol a tűzijáték, a cheer, a fanfárok? Hol a te vagy a legnagyobb faszagyerek? Nice job, az.
Nade amellett, hogy ilyenkor levegőn vagyok és mozgok, azért yo ez az app, mert három dolgot tanított:
1. Nem kell ész nélkül rohanni.
Alapvetően nem bonyolítom túl a dolgokat, menjünk, csináljunk mindent, hatalmas erővel tudok bármibe beleugrani, aztán ugyanilyen ütemben veszítem is el a lelkesedésem. Itt az első pár alkalom alatt kénytelen voltam figyelembe venni, hogy az erős kezdés hosszú távon nem feltétlenül éri meg, az energiát be kell osztani, hogy jusson a végére is. A legelső alkalommal, mikor mondta a néni, hogy “Jog!” én úgy elkezdtem futni, mint aki a világ legutolsó buszához rohan és soha többet nem lesz még egy járat és majdnem ki is köptem az egész tüdőmet. Még most is sokat kell alkudozni magammal futás közben, hogy nem akarok én Usain Bolt lenni és ha ki akarom bírni a végéig, akkor vissza kell venni és lassabban bazmeg, lassabban. Nehézség akkor akad, amikor besorsolja Calvin Harris-től a Pray to Godot, mert mikor azt én meghallom, megyek, mint mentős.
2. Minden fejben dől el.
Coala Poelho és Oravecz Nóra is elmondta ezt százszor már. Mindent meg lehet csinálni, csak el kell hinni. Ha 20-at kell lefutni, akkor tudom, hogy addig bírom. Viszont a 20 perc után egy olyan jött, hogy 5 perc, 8 perc, 5 perc és már az első 5 percbe majdnem belehaltam, mert az agyam nem is akart ennél többet. 5 perc volt mondva, pontosan annyira is volt képes, mikor meg 25, akkor befogadta, hogy ez most 25 és akkor meg annyi.
3. Kell pontosan meghatározott cél.
Olyan nincsen, hogy valamivel nem készülök el határidőre, viszont ha nincs határidő, akkor nincsen semmi. Nekem kell, hogy lássam, mi kell és mikorra – ha tudom, akkor menni fog, ha nem, akkor csak lógatom a lábam a lófaszos esti fényben.
Jelenleg ezen forgok a legtöbbet, hogy én annyira tennék valamit, hogy haladjak, de egyszerűen képtelen vagyok kitalálni, hogy most mit és merre. Arubáig már csak 10-et alszunk, addig ha nehezen is, de megülök a seggemen és már nem csinálok semmit, aztán meg majd lesz valami, mert ahogy a közhely toplista első helyzetteje mondja, olyan még sosem volt, hogy sehogyse lett volna (amúgy szerintem de, de ez most mindegy).