Nahogy a hétfői bánatban az volt az ultimate slusszpoén, hogy az éppen Budapesten tartózkodó CS-vel ebédeltem (később bekapcsolódók és feledékenyek kedvéért ő a volt uram) és elmesélte, hogy milyen jó hírek vannak náluk és babát várnak a barátnőjével, aminek én nagyon örültem, csak így a kis béna világomban még szembetűnőbb volt, hogy míg mások haladnak szépen az élettel, én egy randira se jutok el.
Kérdeztem CS-t, hogy és én nem-e kapok ezért valami ajándékot, hogy mennyi embert tettem boldoggá azzal, hogy annak idején volt bátorságom belátni, hogy bár elélnénk mi együtt egy életen át, de valójában semmi közünk egymáshoz, és vállalni, hogy mindenki szemében én legyek a rohadék. Az emberek jelentős része nagyon úgy érezte, hogy joga van ítélkezni és kaptam az ívet mindenhonnan hónapokon át, blogos kommenttől kezdve a csúnyán nézek rád és nem szólok hozzádon át egészen odáig, hogy egyszer még a kocsmában is nekem esett egy számomra addig teljesen ismeretlen tag, hogy ő márpedig CS nagyon yo barátja és én hogy képzelem és simán leállt velem üvöltözni ott úgy mindenki előtt. És ilyenkor annyira, de annyira odamennék mindenkihez, hogy nemmegmondtam bazmeg, hogy így lesz ez a yo.
Na de az ajándékra végül CS nem mondott igent, bár nemet sem:] Végül javasoltam, hogy amúgy várhatunk, míg nagyobb lesz a gyerek és akkor már hárman még több ajándékot tudnak nekem adni, velem igazán lehet beszélni. Amit viszont kaptam, az egy link a babavárós képekhez és hát minden fa alá ekkora boldogságot kívánok én mindenhova. Nagyon hálás vagyok CS-nek, hogy személyesen mondta el, ha csak így szembejött volna a dolog fészbukon, azért egy kisebb szívroham biztos arcon vágott volna (főleg, hogy a szívem nem az arcomon van, hülyegyerek).
Meg ha már így együtt vagyunk és a gyerek a téma, mi egyébként szerettünk volna annak idején, de 1,5 év alatt nem jutottunk eredményre. Engem ez rettenetesen bántott és minden hónapot nagyon nagy csalódásként éltem meg, és amikor meghallottam, hogy valakinél meg helyzet van, akkor meg pláne óriási kudarcként éltem meg, hogy én még erre sem vagyok képes. Általában elég nyíltan beszélek mindenről, ami akár rosszul, akár yol érint, de erről akkor egyszerűen nem tudtam és fogalmam sem volt, mit kellene kezdeni a helyzettel. Most már nyilván mind beláthatjuk, hogy persze sokkal jobb, hogy így alakult, de akkor nem voltam emiatt vidám.
Most ebből a pár bekezdésből máris tanulság, hogy le kéne állni azzal, hogy másokhoz mérem, hogy ki hol áll, mert abból yol nem jöhetek ki: én előrébb nem leszek és csak szarabb lesz a kedvem. Mindezek ellenére én továbbra is úgy érzem, hogy nem tartok ott, ahol én elvárnám magamtól, meg ahogy Ákos elvárná, de hát akkor addig, amíg meg odaérek, teszem azt, amit éppen tudok. Néha kicsit szégyellem magam, hogy ennyi idősen már nem fesztiválokon kellene ugrálni, de hogy én igazából szeretek fesztiválokon ugrálni, meg így hogy nincs életem, simán ráértem elmenni idén ötre is.
Ami a lényeg, hogy olyan macis pulcsit vettem, hogy beszartok, még a kapucnija is macifüles!
)
