RSS

08 ápr

Nem is sejtettem, mekkora szopóágra teszem magam, amikor hetekkel ezelőtt átjelentkeztem Zuglóba szavazni Debrecen helyett. 13:17-kor álltam be a sorba és 14:55-kor jöttem ki, igazán ostobaság volt feltételezni mikor elindultam, hogy ha sietek, akkor még elkapom HBO-n 14:05-től a Bébi úr című tévéjátékot. Annyi eszem azért volt, hogy vittem magammal könyvet, amit pont kényelmesen be is fejeztem, mire sorra kerültem. Kicsit becsapós volt a sor, mint a vidámparkban, hogy amíg kint állsz, azt hiszed, hogy ha bejutottál az ajtón, akkor már közel vagy, de csak belépve látod meg, hogy hohohó, egy nagy lófaszt, még bent is akkora a sor, mint a kurvaélet.

Míg kint álltam, kétszer is osztottak vizet, szerintem ez nagyon kedves gondolat volt, mindkétszer vettem is belőle és húzóra meg is ittam, így az #ingyensor végére nem a szívvel-ésszel való szavazás, hanem a Maslow piramis legalja került fókuszba.

Most már sül a rakott krumpli a sütőben, nemsoká jön majd Kati eredményszámoló estélyre, csak előtte mindenképpen akartam még nektek írni, hogy bárhogyan is alakulnak az eredmények, senki ne fosson be: akárki nyer, holnap indul a Feleségek luxuskivitelben második évada, nem maradunk tartalmas szórakozás nélkül.

Reklámok
 
2 hozzászólás

Szerző: be április 8, 2018 hüvelyk Molotov–Ribbentrop-paktum

 

2 responses to “

  1. avieee

    május 3, 2018 at 21:47

    Bankszámlaszámot bármikor küldök szerettel ímélben!:*

     
  2. Németh Gábor

    április 14, 2018 at 12:16

    Egy nagy kurva mázli, hogy van ez a blogod, és innen még nem tiltottál ki.
    Bár viszonozni tudnám valahogy azt a rengeteg jó élményt, amit itt kaptam!
    Köszönöm szépen!
    Jó hétvégét, üdvözlettel,
    NG

     

Mongyad.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s