RSS

06 máj

Úgy elmentem futni a minap, hogy a traumatológián kötöttem ki, úgyhogy a következőket tanácsolnám:

– Amikor az applikáció azt mondja, hogy juhú, pont félúton jársz, akkor ne fordulj vissza nagyon hirtelen, hogy akkor lehet elkezdeni a hazafutást, mert először csak azt érzed majd, hogy oh, mintha kicsit fájna, aztán mikor este már kapcsolod ki a Netflixet a 78-ik Mad Men rész után (úristen az a sorozat!!), akkor látod, hogy az egy dolog, hogy nem nagyon tudsz lábra állni, de fel is van dagadva, mint a kurvaélet.

– A traumatológiára ne kacsás zokniban menj, mert sosem tudhatod, hogy mennyire lesz szimpatikus a kezelőorvos!

Nem lett egyébként semmi baj, csak megnyúlt kicsit a szallllag és egy héten át úgy közlekedtem, hogy bármikor csatlakozhattam volna a Ministry of Silly Walks-hoz. Monty Python helyett viszont élő Trónok harcába keveredtem, pedig egy teszt is megmondta, hogy én Jon Snow vagyok és nagyjából minden érdekel, csak a kurva trón nem és ez eléggé felzaklatott engem, de legalább elvonta a figyelmet a szakállas fiatalemberről!

Még mindig nagyon sok kérdésem van azzal kapcsolatban, ami történt, nem történt, miért történt, mit kellett volna máshogy és még húsvét előtt is rendeztem egy utolsó óriás bőgést. Mindenki azt mondja, hogy fele annyi idő, míg az ember túlteszi magát a lófaszon, majdnem napra pontosan fél év telt el az első és utolsó beszélgetésünk között, úgyhogy az jött ki papéron is, hogy májusban ez már rendeződik, de eddig azért hihh, volt néhány keményebb menet, amíg nem mentünk Ázsiába, aludni se tudtam és még utána is egy ideig így éreztem magam, mint alant az ábra és a muzsika!

Úgyhogy igazából tiszta szerencse, hogy jött az igazi Trónok harca, mert az nem elszomorít, hanem csak végtelenül felháborít, felbasz és felzaklat, de legalább addig se sírok.

Nem tudom, most így hogy alakultak a mindenek, nem győzök magamba és visszanézni, hogy mi a faszt kellene máshogy, de hogy kurvára megköszönném, ha most végre valami olyan történne, amitől örömömben a plafonig ugrok és egy kicsit megállna a rámfolyó fostenger.

Maradok tisztelettel,
Miss Saigon

 
2 hozzászólás

Szerző: be május 6, 2019 hüvelyk Havas János, Love Actually, wft

 

2 responses to “

  1. Németh Gábor

    május 6, 2019 at 23:11

    Szia Avie,

    Drukkolok nagyon, és együttérzek Veled!

    A legfontosabb, hogy eredetiséged és a magával ragadó világlátásod és életkedved megmaradt, szóval szerintem van remény számodra!

    A magam részéről ugyanakkor kicsit megijedtem, mert nekem 24 évig tartott a “lófasz”-t megelőző állapot, szóval még hátra van tizenegy és fél év a te logikád szerint. Ennyit kapnék kb. emberölésért is basszus…Enyhítő körülmény a három srácom, és hát tényleg enyhítenek is jócskán:-)! És hát 45 vagyok, getszi jól nézek ki, előttem a következő élet! De azért ugyanaz már biztos nem lesz, és emiatt még elég gyakran elkap a 🐴🌳sz.
    Ez van, menni kell tovább, akkor is, ha az élet néha tényleg egy fostenger.

    Sok erőt, kitartást és jókedvet kívánok,
    NG

    Ha a szigeten esetleg látsz egy medvealkatú embert futni egy szabadon engedett vizslával, na az én vagyok😁.

    Vigyázz a lábadra, ha szakad a szalag, az két év.

     
    • avieee

      május 9, 2019 at 19:10

      Legyen minden így!:)

       

Mongyad.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s