RSS

02 máj

Köszönöm a rengeteg kedves üzenet, nagyon cukik vagytok, de úgy éreztem, fontos jeleznem, hogy a helyzet közel sem olyan tré, mint ahogy a posztból tűnhet.

Bár ez a lófasz végigkísérte gyakorlatilag az egész idei évemet, az igazat megvallva én olyan sok figyelmet erre nem nagyon fordítottam.

Az első pillanattól kezdve egyszer se jutott eszembe, hogy jaj meghalok, hanem hogy ez egy tök gyakori dolog, erre megvan már a folyamat, úgyhogy nekem igazából csak annyi a dolgom, hogy csinálom, amit mondanak és mivel én igazából hót szófogadó meg fegyelmezett vagyok, nekem egyáltalán nem esik nehezemre utasításokat pontosan követni.

Az egyetlen bajom ezzel az egésszel az a kibaszott ügyintézés, mintha nem lett volna elég így is a mindennapi általános szar, én hamarabb halok bele abba, hogy valahova már megint el kell mennem, ahol ráadásul órákat kell várakoznom, mint hogy belémüssön a ménkű.

A helyzet kommunikálása volt még egy keményebb feladat, hogy hogy mondjam el úgy, hogy ne ijesszek senkit halálra, hanem tényleg csak egy információközlés legyen, hogy tudjanak róla, hogy éppen ebben vagyok, de egyébként ugyanúgy élek, mint előtte és hogy maradjunk barátok. Utóbbi volt nekem a legfontosabb, én sem tudom, mit mondtam volna, ha bármelyik barátom ezt így bedobja, hogy fyi van itt egy ilyen helyzet most éppen, de nem szerettem volna, hogy awkward legyen vagy hogy úgy érezzék, ilyen szánakozózan kell kérdezgetniük, hogy jaaaj hogy vagyok, mert hogy egyébként ugyanúgy voltam, mint előtte, a műtétig a legnagyobb fájdalmam az volt, hogy a cégnél nincs Medicover és én én csengettem ki zsebből a vizsgálatokat.

Gyakran hanzgott el az ilyen státusz updateknél, hogy “úristen, de jól viseled”, de én azóta se tudom, hogy kéne meg lehetne ezt máshogy, bár ha belegondolok, hogy ismerek valakit, akinek az ismerősének az anyukáját azzal hívta fel egy munkavállaló, hogy a felesége(!) manikűrésnek(!!) az egyik kliense (!!!) covidos lett, és hogy akkor ő, a munkavállaló most menjen-e el táppénzre, talán adhatna nekem némi segítséget kitalálni.

Tartottam persze néhány pity partit, leginkább akkor sajnáltam magam, mikor rákerestem a lelki okokra, rögtön találtam is hatot és hogy óóó, szegény Évi, milyen nehéz neki!!! Meg akkor voltam még kicsit megszeppenve, mikor nem láttam még nagyon, hogy mik a várható lépések és hogy mennyi időt kell majd táppénzen lennem, mert így, hogy én gondoskodok magamról, simán lehetek high maintenance, na de vajon fogok-e tudni gondoskodni magamról ezután?

Bevallom, egyszer amiatt is elszomorodtam, hogy vajon hogy fogok kinézni, hát így se járok én randevúba egyáltalán, majd mi lesz még miután szétszabdalnak, de igen hamar eszméltem, hogy eddig se az én külsőm volt itt semminek az akadálya, úgyhogy amikor ezután valaki mondta, hogy ne aggódjak, nem fog látszani nagyon, nyugodtan mehetek majd strandra is, már fel voltam háborodva magától a feltételezéstől is, hogy úgy nézek én ki, mint aki emiatt aggódik?!4? (pedig akkor még nem is tudtam, hogy gecijól fog kinézni, csak hogy pont kurvára nem érdekel).

Most pedig az van, hogy hétfő óta dolgozok megint és a bal karom egyre nagyobb szögben hajlik, napról napra rohamosan javul a helyzet. Aludni még mindig leginkább csak háton tudok meg néha azért belémbasz a fájás, de ezek már ilyen hanyagolható mértékűek. Minden nap kell beadni magamnak vérhígítót 20 napon át, már csak pár nap van hátra, na azt nagyon várom már, hogy elfogyjon, mert a faszomat beleverem, hogy ezt is feszt intézni kell. Az onkológián betanították a tű helyes használatát és nem fáj, de mégis minden alkalommal össze kell szedni a bátorságomat, mielőtt beszúrom, hogy nyomjad bazdmeg, mit szerencsétlekedsz, tudod, hogy nem fáááj, haladjunk, NEM FÁJ! És akkor benyomom és tényleg nem fáj.

Viszont ha már így a használt fecsekendőknél tartunk, behoznám a junkie vonalat, hogy mennyire jó, hogy nem Amerikában vagyunk, mert a Breaking Badben a fickó egy rosszabb orvosi eredmény után nekiáll drogot értékesíteni, hogy tudja a kezeléseit fizetni és én annyira hálás vagyok, hogy nekem nem kell valami lángosos bódéban a hortobágyi puszta közepén speedet főzni!

Amint lesz hír, hogy milyen kezelést kapok, jelentkezek, mindnek vannak leginkább nagyon szar mellékhatásai, de igazából olyanok is, amik meg hót jók! A hormonkezeléstől nem menstruálnék, ami egy kibaszott nagy nyűg úgyis és én annyira, de annyira unom, hogy minden szájbavert hónapban kell vele faszkodni; a sugárterpián a sugár olyan sok energiát elvesz, hogy kinéz egy jelentős fogyás, ami egyáltalán nem jönne szarul; ha meg esetleg kemót is besorsol a gép, akkor kihullik minden szőröm és el lehet felejteni a fazongyanta meg a hajbeszárítás minden nyúgjét, mert akkor tetováltatok valami fasza szemöldököt, veszek valami pink parókát ‘szt köszönöm szépen.

A kilátások tehát egyáltalán nem rosszak, meg hát nyilván nem fáj, csak ha nevetek:]

 
1 hozzászólás

Szerző: be május 2, 2021 hüvelyk Uncategorized

 

One response to “

  1. Sue

    május 2, 2021 at 15:18

    🥰

     

Hozzászólás a(z) Sue bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s