RSS

avieee bejegyzései

Ma azzal kezdtem a napot, hogy elcsattogtam az Oltóközpontba, hogy majd Ázsiában ne vigyen el a pestis és olyan kurva kedves volt mindenki, hogy akkor is ajánlom, hogy döfessetek magatokba egy yo tetanuszt, ha csak a sarki butikba készültök elmenni.

Foglalt időpontra mentem, szokás szerint yoval korábban, de a kutya nem volt ott, úgyhogy fogadtak szépen, egy néni 2 ujjal gépelve felvette az adataimat, utána meg mentem az oltó nénikhez, akik újból kikérdeztek, hogy hova megyek, milyen célból, milyen szálláson fogok lakni és utána elmagyarázták tételesen, hogy miket javasolnak. Megállapodtunk 3 oltásban, amit olyan piqpaq szúrtak be, hogy szinte semmit nem éreztem, csak akkor főttem kicsit le, mikor mindezt ki kellett fizetni és itt megjegyezném, hogy elválni olcsóbb, bár tény, hogy ezt a sebességet a bíróságok nem tudják hozni.

Mondták, hogy fog fájni a karom és már a villamoson kapaszkodva éreztem, hogy huha, mintha itt tényleg lenne valami és mivel mind a 2 vállamba kaptam,mostanra teljesen képtelen vagyok oldalra felemelni a karjaimat, kizárólag úgy tudom tartani, mint Barbie, ha meg mégis meg kell mozdítani, mert mondjuk éppen dobom le a textilt, akkor meg nyögök, mint egy nyanya, hogy jaaaaaaaj.

Állítólag a tetanusz még fáj vagy 2 napig, de pénteken már semmi nem állíthat meg, hogy The Midnight koncerten üssem ütemesen a levegőt Olsóban, ahova holnap indulunk Nikolettával.

És ha már így az utazásoknál vagyunk, talán bele is kezdhetnék elmesélni, hogy akkor mik történtek New Yorkban:]

Az volt az eredti elképzelés, hogy egyedül megyek és nagyon sokan mondták, hogy hű de bátor vagyok. Nekem meg se forult a fejemben, hogy ott bármi bajom is lehetne, vagy legalábbis nem több, mint mondjuk Olaszországban, mert angolul azért legalább el tudok makogni akár olyan komplex dolgokat is, hogy “kérek szépen sebtapaszt, mert rám esett a bárpult”, olaszul meg így tudom az alap kajákat meg néhány focista nevét és vannak kétségeim afelől, hogy ezzel a tudással minden helyzetben sikeres lehet az ember.

Már amikor ott voltam, akkor is végig teljesen otthonosan, biztonságban éreztem magam, egyszer volt az, hogy a New York Yankees baseball meccs után gondoltuk, hogy szétnézünk Bronxban és akkor a lány, akivel végül mentem*, mondta, hogy hát ő itten neccesnek érzi a helyzet, menjünk inkább onnet el.

Megértettem, de én azért nem törődtem bele, szerettem volna szétnézni Bronxban, ezért foglaltam egy 3 órás vezetett túrát. A túra első találkozási pontja a Central Station volt, a második pedig már Bronxban. Mivel a Central Stationtől 2 percre laktunk, ezt adtam meg és mentem lelkesen, hogy na akkor menjünk Bronxba.

Álltam és vártam és 25-ször ellenőriztem, hogy yo helyen vagyok-e, de nem jött senki, az idő meg közben telt, ezért kellett hoznom döntést, hogy ha el akarom érni a bronxi kezdést, akkor nekem viszont kurvára egyedül kell elindulnom és itt úgy éreztem magam, mint Bruce Willis a Die Hard 3-ban, hogy nekem is így időre kell itt a metróban megoldani feladat és aggódok a kurva melegben, hogy jaj, odaérek-e.

A metróban viszont óriási leállások meg minden volt és nem értem oda időben és akkor ott álltam magamban Bronx közepén, hogy na és akkor ilyenkor mi van. Előbányásztam a konfirmáló e-mailt, hogy hátha találok valami telefonszámot és találtam is, de segítséget kellett kérnem és megkérdeztem a közelben álldogáló nagyon kedves és barátságos kukásokat, hogy vajon milyen előhívót kell nekem beütni, ha az adott számot akarom felhívni és az egyik kukás bácsi nagyon aranyosan meg is mondta.

Én felhívtam a számot, nem vették fel, na mondom fasza, de pár másodpercen hívtak is vissza, hogy jaj hát itten a metrós lófasz miatt pont elkerültük egymást és hogy elment értem a túrát vezető nő a belvárosba, mondtam, hogy ok, akkor jöjjön vissza, mert én meg már itt vagyok a helyszínen.

Nos.

Ha az ember pozitív visszajelzéseket szeretne, akkor javaslom, hogy álljon ki fehér, szőke nőként Bronx kellős közepére, voltam én ott minden, de leginkább hercegnő, meg megkérdezték, hogy Hey sexy, are you always this sexy, de én felvettem a legkeményebb debreceni lakótelepi ganxta arcomat és csak néztem valamerre közömbösen, úgyhogy a kutya nem bántott.

Megérkezett aztán végül a nő, Alexandra, aki puerto rico-i bevándorlóként érkezett 5 évesen az országba és Bronxban nőtt fel. Csatlakozott hozzánk még 2 darab ember, egy csaj, aki éppen oda készült költözni meg az anyja és Alexandra vitt minket végig és mesélt rengeteget, hogy milyen kurva sok ott a zongoragyár, meg hogy Jennifer Lopezt melyik graffifi miatt perelték be, mert nem kreditelte a videójában.

Azt is mondta, hogy a 70-es években volt igazán durva a hely, akkoriban a nevelőapja taxisként dolgozott és sosem állt meg a piros lámpánál, mert nem lehetett, mert egyből ott volt a kés az ember torkán meg hogy mikor elkezdett dolgozni, akkor be kellett mennie a belvárosba beváltania a csekkjét. Most is megnézük a nagyon lepukkant lakótelepeket és arról is mesélt, hogy most sem a közbiztonság csúcsa a hely, de hogy alapvetően sokat javult és hogy ha nem vagy valami bandának a tagja, akkor nem nagyon basztatnak.

Nagyon yo volt, hogy Alexandra mindent és mindenkit ismert a környéken, megnéztük az összes titkos kis kertet, de még a helyi rendőrségre is beköszöntünk. Én a túra végén megkértem, hogy még valai kajádát ajánljon, hogy akkor már csak ebédeljek ott egyet és el is kísért egy helyre, ahol én voltam az egyetlen, aki tudott angolul, de végül megoldottuk.

Képek a túráról itt, most meg lépek, mert még a végén megírok itt egy egész eposzt, főleg hogy ez csak egy délelőtt volt és van még ott, ahonnan ez jött!

*Egy pénteki ebédnél egy kiemelkedően yo arc lány a dolgozóból ott ült mellettem, mikor mondtam, hogy megyek New Yorkba, mondta, hogy ő is régóta akar, én meg mondtam, hogy hát akkor jöjjön, és ő meg a következő hétfőn mondta, hogy jön és kurva yo volt, hogy jött, ennyit azért nem bírtam volna egyedül, meg ő tájékozódni is tud meg nagyon gyors nála az internet és mindennel is képben van, meg hát anyagilag sem volt mindegy, hogy én egyedül fizetem a hotelt meg a taxit a reptérről oda-visza, vagy szét dobjuk dobni.

 
Hozzászólás

Szerző: be február 19, 2019 hüvelyk Hawaii, Ibusz

 

Ma 23 éve, 1996. február 13-án oszlott fel a Take That és még mindig emlékszek arra is, hogy hol ültem épp a lakásban, amikor Gary Barlow kimondta, hogy akkor ők eltolják a bicajt, beteszik a fészerbe és ott bassza meg a rozsda, ahol van, mert ők onnet soha többet elő nem veszik (“and from today…there’s no more”).

11 évvel a feloszlás után láttam őket először és ahogy kijöttek a színpadra, úgy elkezdtem bőgni, mint aki soha nem tudja abbahagyni. Ott voltak, élőbe’ és én alig tudtam elhinni, hogy ez éppen történik és hogy ilyen van és hogy én 11 kibaszott éve várok erre (igazából 12, mert ’95 nyarán kattantam rájuk) és pont az akkori kedvenc számommal kezdtek és édes drága yo istenem, ilyen csak a filmekben van meg az 1999-es BL döntőben, hogy a lehetetlen létezik.

Aki pedig várt még további 4 évet (azaz összesen 15-16 kikúrt évet), mint én, az 2011-ben láthatta mind az ötöt egyben is a Wembley-ben. Korábban Robbie Williams volt a kedvencem, de úgy viselkedett a koncerten, mint egy ötödikes hülyegyerek és hogy oké, hogy nekem ez 12 évesen tetszett, de én haladtam, neked meg bazdmeg perec van a kézfejedre tetoválva meg nem tudsz viselkedni ott a többi férfi között, álljál már üresbe.

Mostanában is vannak vele teljesítményproblémák, nemrégiben lehetett olvasni, hogy szeretett volna valami medencét a kertjébe, de a szomszédja, a Led Zeppelin gitárosa nem támogatta az ötlet, ezért Robbie bukta az egészet, járhat ki a Kerekestelepi strandra és ezt anynira zokon vette, hogy a kertben max hangerőn a Led Zeppelin egykori vetélytársait, ilyen Deep Purple-t meg Black Sabbath kezdett el nyomatni. Ez így önmagában is elég óvodás, de Lencse kihangsúlyozta, hogy igazából ez egy hatalmas bók, hogy valakinek valaha ezek az együttesek voltak a riválisai és szerencséje van Robbie-nak, hogy nem fordítva történt a dolog és ő dobta vissza az építési engedélyt, mert hogy akkor mégis mit csinált volna a tag a Led zeppelinből, benyomja a magnóba az East 17-t, hogy When the thunder calls you?!

Na de igazából annyi akart lenni a lényeg, hogy bármi is van, nem szabad csüggedni, mert bármi* is lehet!!

*kivéve Robbie Williams-nek medencéje

Ah és átcsúsztam itt közbe a Valentin napba, kívánom mindenkinek, hogy vegyen/kapjon rengeteg vödrös rózsát és rózsaszínű plüsselefánt!

XOXO

 
Hozzászólás

Szerző: be február 14, 2019 hüvelyk Love Actually, Zenebutik

 

A tévében ilyenkor szoktak beállni az ablak alá magasba tartott kétkazettás magnóval, reptereken meg kifutópályákon szaladgálni, miközben mindenki bőg és szól az I Will Always Love You vagy a Ken Lee, meg mindig van az embereknek ilyen helye, hogy “ah, tudtam, hogy itt talállak” és akkor ülnek valami kurva sziklán vagy stadionban vagy szökőkútnál és bámulnak a nagy semmibe bánatosan.

Nyilván a helyzet az, hogy nagyon nem vagyunk a tévében, vagy ha mégis, akkor egy másik műsorban és akkor át is kapcsolnék az Elektor Kalandorra, mert egy számítástechnikai feladványom lenne: úgy jön az internet az asztali gépembe, hogy a modemből veszi a wifit egy router és ebbe a routerbe megy bele a kábel, ami meg megy bele a gépbe. Én találtam ki, hogy ez így működhet és nagyon büszke voltam magamra, meg működött is, mígnem azt mondta nekem vasárnap hajnalban az asztali gép, hogy apád faszát, “nincs internet”. Rettenetesen kétségbe voltam esve, írtam CS-nek fotókkal dokumentálva, hogy mi a tényállás, de csak alap áramtalanításig meg kábel kihúzogatásig jutottunk, ami nem jött ez be, úgyhogy mondtam neki végül, hogy hagyjuk akkor a faszba, majd a következő informatikus megcsinálja és kifeszítettem a rózsaszín lan kábelemet a modem és a gép között, amitől internet ugyan lett megint a gépben, de kígyóként kígyózik itt a szoba közepén és azért életvitelszerűen csak nem annyira ideális megoldás ez. A router TP-LINK, fehér és 2 fekete csápja van, a gépem meg fekete, ezekből már biztos ki lehet indulni és akinek van ötlete, hogy lehet megragasztani, az használja legyen olyan kedves a kommentboxot szakszerűen, bár tőlem az égre is fel lehet írni, csak akkor kitörik a nyakam, míg elolvasom, meg a Red Bull Air Race jövője is legalább olyan bizonytalan, mint hogy én kinek fogom akkor most megszülni azt a négyet, úgyhogy inkább nem mondtam semmit, az a lényeg, hogy bármilyen apró segítséget bármilyen formában nagy örömmel fogadok.

 
9 hozzászólás

Szerző: be február 12, 2019 hüvelyk Elektor Kalandor, okosabb, mint egy ötödikes

 

Hosszú idő, nincs tenger.

Muszáj az alapokkal kezdem így a visszatérés alkalmából, de rövid lesz, nem kell beszarni.

Az alap pedig az 1999-es BL döntő, mert az a meccs maga az élet.

A Bayern és a Machester United (MU) játszottak, a Bayern rögtön az elején megszerezte a vezetést, stabilan, magabiztosan meneteltek végig, mindenki a házát tette volna rá tipszmikszen, ők is és mások is, hogy ez a zsebükben van. A MU edzője is bevallotta, hogy ő már azon gondolkozott, hogyan kellene majd yo arcot vágni mindehhez a meccs után, amikor a 91-ik percben hopp, jött Sheringam (MU) és kiegyenlített, aztán a 93-ikban Solskjaer (MU) rúgott még egyet és Knézyt idézve ” hát ilyet, hát emberek, 2 perc alatt egy megnyert döntőt veszít el a Bayern München”, amikor “már a németek fogták a kupa fülét” és “Matthaus élete álma, hogy Bajnokok Ligáját nyerjen, elúszott”.

Minkét oldalról rettenetesen tanulságos ez, mert gondolhatod, érezheted, hogy minden fasza, és mindent yol csinálsz, de semminek nincs vége, amíg nincs lefújva és bármikor jöhet egy Shringham, aki pilanatok alatt zúz porrá mindent, amiben hittél. Másrészt meg amíg nincs lefújva, addig vége sincs, és akinek “nem volt esélye az egész meccsen” az is képes nyerni”a semmiből, a reménytelenségből”.

Nah.

Hát én most úgy érzem magam, mint a Bayern München 1999-ben.

Nőügyekkel alapvetően nem foglalkozok a blogon és mióta elköltöztem CS-től, egyetlen fiatalemberről nem esett itt szó, mert egyik sem volt szóra sem érdemes, de tavaly augusztus végén találkoztam egy olyannal, hogy hű. Úgy éreztem, hogy pont olyan, amilyet én mindig is akartam, mintha én építettem volna össze és mindehhez fantasztikus szakáll is párosult. A lehető legnagyobb tervekkel néztünk a jövő elébe, mígnem érkezett egy Sharingham, meg egy Solskjaer, meg aztán végül az egész csapat és aztán az egész az összes álmommal pont úgy szállt el a gecibe az egész, mint a Bayern győzelme.

Emiatt meglehetősen szomorú és csalódott vagyok, de hála a magasságosnak, rengeteg minden van, ami nyújt vigaszt.

Az egyik a support group. A barátok végtelen támogatása, türelme, buzdítása, apukám, ahogy bekiabált a háttérből, mikor anyukámnak elmondtam telefon, hogy mi van, hogy “hajrá, Picur!” és Lencse, aki felhívta rá a figyelmemet, hogy oké, hogy ez van, de gondoljak arra, hogy nem sokkal a 99-es BL döntő után Kahn (a Bayern kapusa) kifogott 3 tizenegyest, emlékeztetvén arra, hogy 2 év múlva így ők nyertek végül.

Egy másik az utazások. Leállás idén sincs és szerencsére mindkettő nagyon hamar meg is fog történni. Két hét múlva elmegyek Norvégiába, a Take That-es lánnyal megyünk The Midnight koncertre és ha már ott járunk, akkor kicsit szétnézünk, márciusban pedig Ázsia lesz Jucussal és kistestvérével, Katival, a tervezett célországok jelen állás szerint Malajzia, Vietnám és Kambodzsa.

A harmadik meg a blog ❤

Visszajöttem, mint Robbie a Take That-be! (yohhát azóta el is ment megint, de most nem ezzel foglalkozunk)

 
2 hozzászólás

Szerző: be február 8, 2019 hüvelyk Fußball-Weltmeisterschaft, Love Actually

 

Több ízben kerültem a héten kellemetlen helyzetben viszonylag alacsony szellemi képességeim miatt

Péntek reggelre vártam, hogy kiszállítsák a tévénézős kanapémat, én úgy emlékeztem, hogy azt mondta a néni a telefonban, akivel egyeztettem az időpont, hogy a reggeli kiszállítás 9 és délután 1 között történik. Én a legnagyobb nyugalommal állítottam az ébresztőt 8:50-re, de 8:33-kor arra keltem, hogy teljes erőből dörömbölnek az ajtón és hallom, hogy kérdeznek valami szomszédot, hogy nem-e tudják-e, hogy van-e itthon valaki, merhogy hozták itt a bútort, hívtak is csomószor, de nem vette fel senki. Na mondom ennek fele se tréfa, itt gyorsan kellene cselekedni, de mivel pénteken még k meleg volt, a nyári kollekcióban aludtam (lófasz se volt rajtam), meg még bent volt a fogszabályzóm is, amit kell még hordani nekem itten a levétel után esténként. Innentől igen hamar tinipornóssá vált a helyzet, mikor egy szál takarót magam köré csavarva feltéptem az ajtót és néztem bambán a két kiszállítóra, majd a fogszabályzótól pöszén annyit tudtam kérdezni, hogy Oh, akkor ez nem 9-től van?. Mondták, hogy nem, hanem, hogy 8-tól, én meg mondtam, hogy hát akkor nyitom az ajtót.

A másik alkalommal HR-esekkel folyt beszélgetés és ennek megfelelően úgy vallotta meg az egyik jelenlévő, hogy a férje bejelentette, hogy elköltözik tőle, hogy azt mondta, hogy a férje beadta a felmondását. A többiek azonnal levágták, hogy mi van és elkezdték kérdezgetni a csajt, hogy hú és most akkor hogy van. Én meg néztem és nem értettem, hogy most neki miért kellene annyira kiborulnia, mert a férje a felmondott? Meg is kérdeztem, hogy mi volt a kilépés oka, mondta a csaj, hogy a férje nem volt boldog én meg teljesen elfogadtam ezt, hát mennyien nem boldogok a munkahelyükön és hogy igazából milyen bátor, hogy akkor azt mondta, hogy csá gyíkok, én leléptem. Tovább kíváncsiskodtam, hogy megértsem, hogy mire itt ez a nagy para és megkérdeztem, hogy akkor most így mi a következő lépés, keres majd valami mást vagy teljes karrierváltás és elmegy méhésznek? Na itt esett le mindenkinek, hogy milyen végtelenül ostoba vagyok és én kurvára nem értem, hogy mi van, ezért miután kinevettek, elmondták, hogy mi a helyzet valójában én meg ÓH!

Nah ennyi meg egy banbi.

Amíg el nem kezdem írogatni, hogy mi volt New Yorkban, addig képek továbbra is instán itt: https://www.instagram.com/avieblog/

 
6 hozzászólás

Szerző: be szeptember 23, 2018 hüvelyk avie nullával oszt

 

Most hazudhatnám, hogy én írtam ide, csak a kutya megette a poszt, de hazudni még mindig csúnya dolog, úgyhogy egyelőre most annyit, hogy magam sem értem, hogy mi történt itt, ami miatt egy árva betű nem került ide olyan k sokáig, ameddig még sose, de nemsoká jön értem a mijazisten, hogy kivigyen a reptérre, mert én akkor most elmennák New Yorkba, de majd jövök és elmondom mi lett a csillámtetkókkal is, mert tudom, hogy nem tudtok ilyen bizonytalanságban élni.

Még annyit így a highlightok között, hogy itt ebben a nagy kussban vettem egy lakást, abban vagyok benne most is és most akkor szépen bezárom benne az összes ablakot meg áramtalanítok meg faszom.

Kívánok még remek nyár végét mindegy kinek!

 
2 hozzászólás

Szerző: be augusztus 30, 2018 hüvelyk Wall Street

 

Lesz céges családi nap szombaton, ahova megyek önkénteskedni a következő munkakörökben: szerencsekerék háziasszony a nyeremények kisorsolásához és lemosható tetoválás szalon vezető.

Ma reggel megmutatta a főszervező a tetoválás tervet, ami nagyon aranyos, de csak 1 féle van, meg kurva nagy, egy gyereknek szerintem simán körbeér a csuklóján, olyan, mint egy kisebb kerek poháralátét és még ráadásul nem is csillog! Miután csalódottságomat fejeztem ki, kaptam keretet, hogy ha elintézem a beszerezést meg az elszámolást, akkor vehetek csillámtetkót!

Őrült nagy lázba jöttem és tartott ez addig, amíg be nem mentem az első játékboltba, ahol kétségbeejtőnek találtam a csillámtetkó piacot és az eladóval közösen próbáltunk rájönni, hogy vajon hogyan szerezte meg a Glitza márkájú (kibaszott drága, ellenben egy sablon csak egyszer felhasználható) cég az egyeduralmat és hogyan tudta teljesen leszorítani a TyToot (itt ragasztózni kell és arra jön a sablon), aminek a mintái is sokkal inkább szólnak a gyerekekhez. Ezzel a TyToo-val már találkoztam pár évvel ezelőtt egy esküvőn, az összes szakmai tapasztalatomat is ott szereztem, ebben a roppant érdekes posztban található a referencia.

Ma délután 2 játékboltban és 1 papírboltban végeztem teljes körű kutatást és végül lógó orral kullogtam haza, hogy nem lehet tisztességes csillámtetkót kapni és egyszerűen felháborító, hogy milyen világban élünk. Nem csüggedtem azonban sokáig, rávetettem magam a világhálózatra, hogy na majd akkor rendelek! Mivel állatos témájú lesz a családi nap, egy Móká-ZOO nevű csomagot vettem alapnak, de hogy mennyi ragasztó meg mennyi csillámpor kell vajon? Meg milyen színű? Rendeljek-e barna csillámport, hogy legyen élethű színe az állatoknak, vagy teljesen oké a kék csiga meg a zöld oroszlán? Kell-e vennem külön sablon csomagot, hogy legyen dínós is? Ha egyedül nem bírnám a munkamennyiséget, akkor nem-e kéne venni még egy ecset, hogy más is fel tudja venni a műszakot?

Őrült hosszan válogattam, hogy a keretbe lehetőleg minél inkább beleférjek (nem sikerült), mert nem szerettem volna, hogy olyan legyen végül az egész, mint egy rossz buli, hogy egyszer csak ott állunk por és ragasztó nélkül.

Egy munkanapon belül szállítják az anyagot, nagyon várom, viszont még van egy kérdés, amit mindenképpen meg kell oldani szombatig. Nyílt helyszínen lesz a rendezvény és lesz sok kis standja a cégnek, de hogy honnan fogom tudni, hogy az a gyerek, aki éppen odajön, az tényleg céges hozzátartozó vagy csak jött, mert látta, hogy úgy kenjük fel a lila medvéket gyors egymásutánban, mintha nem lenne holnap? A főnököm javasolta, hogy csak annak a gyereknek adjunk tetkót, aki bemondja, hogy “vörös panda”, de egyelőre még nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb megoldás.

 
7 hozzászólás

Szerző: be június 13, 2018 hüvelyk Alma együttes, játék és mese