RSS

cheerleader kategória bejegyzései

Mielőtt bármit is mondanék arról, hogy én milyen megdöbbentően yol éreztem magam Ázsiában, kezdeném azzal, hogy egyáltalán én hogy a manóba keveredtem oda.

Még valamikor januárban, amikor a szakállas fiatalemberrel már nem éltünk egy háztartásban, ellenben még úgy tettünk, mintha párkapcsolatban igen, minden szóbeli és írásbeli figyelmeztetés ellenére nagyon sokadjára prezentált végtelenül csalódást keltő magatartást, ezzel engem nagyon elszomorítva és felbaszva egyaránt. Megint előszedtem kedves ismerősöm bölcsességét, hogy ha tré van, akkor mozogjak valamit, azonnal jobb lesz, és mivel ez máskor is működött, én elindultam 3 fokban körbefutni a Margit-sziget, de előtte felhívtam Katit, hogy van egy zsák minőségi borom és futás után nagyon elfogyasztanám, nem-e csatlakozna a nővérjével, amire az a válasz jött, hogy a nővérjénél, Jucusnál szintén remek minőségű alkoholok vannak, menjünk oda.

Miután körbefutottam a sziget, át is csattogtam Jucushoz, ahol egy kézilabda mérkőzés alatt igen tetemes mennyiségű ital elfogyott, úgyhogy mikor megkérdezték, hogy az álatluk már egy ideje tervezgetett tavaszi Kuala Lumpur és környéke projekthez nem-e csatlakozok-e, nem sokat haboztam azt mondani, hogy hát amúgy de.

Ez egy szombati nap volt, hétfőn már megvolt a jegyem Kuala Lumpurba, utána már csak azt kellett kitalálni, hogy még hol szeretnénk szétnézni. Sok ország szóba jött, de a tervezésnél rájöttünk, hogy azért 2 hét nem elég a világra, így Vietnám maradt meg, amivel kapcsolatban hatalmas meglepetés ért.

Biztos voltam benne, hogy nagyon érdekesnek fogom tartani, de sose hittem volna, hogy teljesen magával ragad, bár én érkezés után nem sokkal azt hittem, sírva fakadok kétségbeesésemben. Hanoi-ban kezdtünk és ott láttam, hogy ott járda nincs. Vagyis van, de azon motorok parkolnak, ahol meg nem, ott megy a mosogatás, a fodrászat és a pedikűr is és csak az úton lehet menni a kibaszott kurva sok motor között, amik megállás nélkül csak jönnek és dudálnak és én így édes drága yo istenem, hát mi lesz még itt, hogy fogok én itt kibírni akár egy percet is.

Aztán jött a kutya, aki egy életre a példaképemmé vált.

Jöttek-mentek a motorok, dudálva, ész nélkül, ez a kutya meg besétált az út közepére és a legnagyobb nyugalomban odaszart. És hogy bazdmeg, itt van ez a hatalmas káosz, ez a kutya meg így vállat ránt és szó szerint beleszarik az egészbe, hát mekkora arc.

Aztán valahogy minden átfordult és olyat éreztem Hanoi iránt, amilyet még város iránt soha. Rengeteg sok buja zöld növény van meg gyönyörű virágok, amilyenek itthon csak a tusfürdős flakonok oldalán és olyan hangulata van és a káosz ellenére mégis olyan tiszta, hogy teljesen olyan volt, mint egy nagyon fura férfi a diszkóban, aki így nem is igazán tetszik, meg nincs is bennünk semmi közös, de mégis van benne valami, amit megmagyarázhatatlanul vonzónak találok és mindenáron kell nekem, és végül kétségbeesés helyett majdnem örömömben fakadtam sírva, hogy úristen én el se hiszem, hogy itt lehetek, hát ez a város varázslatos.

Megtanultunk aztán elég hamar közlekedni is, pedig az útikönyv is azt írta, hogy a vietnámi KRESZ könyv valószínűleg annyiból áll, hogy “NA HAJRÁ!”. Igazából nem kell a másik oldalra születni, hót könnyű átmenni, mert az egésznek van egy ritmusa és ha az ember megy szépen, lassan, de magabiztosan és egyenletes tempóban, akkor kikerülik ügyesen. Nyilván itt a jelzőlámpa meg a zebra csak dekoráció, az égvilágon senkit nem érdekelt, hogy mi van felfestve meg milyen szín villog. Főleg Oslóhoz képest volt hatalmas kontraszt, ahol alapból forgalom se nagyon volt, de néha elsuhant 1-1 Tesla, ami meg már akkor megállt a zebránál, amikor mi még 2 napi járóföldre voltunk tőle.

Hanoiban gyönyörű látnivalók vannak, de csak simán az utcán sétálni is fasza, főleg, hogy tényleg minden ott történik. A szépségszalonos szolgáltatások mellett az étkeztetés is nagyrészt ott zajlik, ilyen kis műanyag óvodai székek vannak kitéve és azon tolja mindenki, de egyszer egy esküvői helyszínt is láttunk, ahol a járdára és az úttest egy részére szőnyeg volt leterítve és ott volt az ünnepi asztal meg minden, mintha itt kibasznék egy szőnyeget a Hungária körútra, ami belelóg az egyik sávba és akkor ott menne a bulikah.

Kellett enni pálcikával is, voltunk olyan helyeken, ahol nem volt más evőeszköz és nagyjából sikerült megoldani feladat, de az elején még inkább használtam a pálcikákat villástargoncaként.

Hanoi-ból Ho-Shi Minh-be mentünk, ahol 35 fokos kurva meleg várt és most itt közben megérkezett Kati, hogy megigyuk a szombatról maradt pezsgőt, úgyhogy itt highlightként azt írnám le, hogy elmentünk Vietkong bázishoz, ahol megnéztük, hogy milyen alagút építettek kurva sok kilométeren át, hogy ott elbújjanak meg onnet támadjanak és be lehetett menni, de én csak 20 métert bírtam, mert az egy dolog, hogy kis szűk, mint a kurvaélet és törpejárásban is le kell hajolni, pedig már kibővítették, hogy a nagy seggű fehér nyugati ember is beférjen, de sötét volt és nem tudtam, hogy merre megyünk és mikor megkérdezték, hogy akarok-e kimászni, akkor akartam. Megmutatták, hogy vágtak a lyukakba szellőzőket, meg elmondták, hogy azokon bemászott a kígyó-gyogyó és sokan azért haltak meg, mert a seggükbe lett csípve, meg megnéztük hogy főztek, mit ettek, milyen volt az a fajta vietnámi papucs, amit újrahasznosítva autógumikból csináltak, meg lőttünk fegyverrel, de AK47-el pont nem lehetett, pedig az ellenségünk kedvenc fegyvere, könnyű felismerni jellegzetes hangjáról és nem tudom, ez melyik filmben volt, meg rengeteg sokat olvastunk utána, hogy mik mentek ott, ami elég hasznos volt, mert nagyjából annyit tudtam Vietnámról, hogy papucs, balzsam, Dien Bien Phu meg hogy Dan hadnagy szerint a zokni a legfontosabb.

Nah de Kati már elkezdte keverni a zenét, még majd érkezem!

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be április 8, 2019 hüvelyk cheerleader, Hawaii, Molotov–Ribbentrop-paktum, váó

 

Tegnap összeraktam egy 3 fiókos komódot és csak egyszer kellett elmenni közben a Praktikerbe!

Merhogy rögtön az első fiókot szarul raktam össze és erre persze már csak akkor jöttem rá, amikor össze volt kalapálva meg szegelve meg tiplizve meg csavarozva és hogy híbazmeg! Próbáltam a háztartásban lévő eszközök segítségével szétkapni a fiókot, de miután a vajazó késsel és a hurkapálca vastagságú csavarhúzómmal nem mentem sokra, láttam, hogy itt csak egy út létezik és az a Praktikerbe vezet. Felkaptam 2 kurva nagy szatyrot, ki tudja mi lesz alapon, meg kitéptem a Joy magazinból az ide vonatkozó kupont, hogy akkor ha már lúd, legyen olcsóbb.

A Praktiker barkácsosztályon nagyon kedves volt velem mindenki, volt egy eladó bácsi és egy önkéntes egyéb csávó, aki csak így behallgatott a probléma leírásába és utána kettesben keresgettek, hogy mi lehet a megoldás. Annyit el tudtam mondani, hogy kell csavarhúzó, de olyan, ami nem a csillag, hanem a másik és utána ők tettek fel kérdéseket, hogy miből van meg milyen átmérőjű meg egyáltalán mi az másik a dolog, amit én ki akarok szedni, de nem tudtam sokkal többet mondani annál, hogy fehér műanyag és olyan, mint egy hosszúszárú gomba és hogy a gomba feje kb. akkora, mint a körmöm. és akkor nézegettünk spajszereket meg olyan kalapácsot, aminek van szögkiszedő a végén meg csípőfogót és végül az utóbbi nyert, meg ha már ott voltam, vettem saját kalapácsot is, mert addig a Kati kölcsön kalapácsával kalapálgattam és szerintem életemben először ütöttem be szöget (nem a fejembe).

De ha már ott voltam és kupon is volt nálam, gondoltam szétnézek, kell még ebbe a lakásba más is és akkor már inkább hozzam el 20%-al kevessbért, úgyhogy végül a hónom alatt 2 éjjeliszekrénnyel, 2 asztali lámpával, egy adventi koszorúval, meg persze a szerszámokkal villamosoztam haza. Egy kicsit a végén már fújtattam, de sikerült mindent felhúzni a harmadikra, ahol szétbontottam a fiókot, összeraktam rendesen az egészet, aztán összeraktam a 2 éjjeliszekrényt is.

És ha már éjjel, ami soha nem érhet véget, nemrégiben jöttem haza válogatott mérkőzésről, ahol kiszerettem Kleinheislerből, mert nem játszik szépen, annyira feleslegesen és bután agresszív, nem tudom, mit kell mindig lökdösődni. Viszont nyertünk és csak a talpam fagyott meg kicsit, úgyhogy minden yo, ha a vége yo!

 
 

A TNT-vel kapcsolatban még annyit, hogy egyszer nagyon régen voltam Debrecenben egy teremfoci bajnokságon és volt celeb válogatott is, és mikor jöttek be és sorolták a játékosokat, hogy “a TNT-ből Inti”, akkor valaki a közönségből kurva hangosan bekiabált, hogy “jaaaj, sírni tudnék!” és én ezen nagyon kacagtam.

Az EB szurkolók megmozdulásai közül meg a kedvencem az izlandi tapsolós-üvöltős és az észak-ír dal Will Grigg-hez, akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda, de a dal alapján szurkolnám!

Fotbalisták közül pedig Kleinheisler lopta még be magát a szívembe erőteljesen oda Király mellé, Sopronban a tiszteletére magára is varrattam a nevét:

kleinheisler

Ebből is látszik, hogy mennyi eszem van – ha legalább 3 fokkal okosabb lennék, akkor Langba szeretek bele és nem kell ennyi kikúrt betűt kivágni meg egyesével felapplikálni. Arról nem is beszélve, hogy Jucus kistestvére kért volna egy Böde felirat, de mondtam, hogy az összes E betűt felhasználtam, ami csak létezik az egész univerzumban, úgyhogy gondoljátok meg nagyon, hogy kiért rajongtok, mert pár karakter miatt egész barátságok mehetnek tönkre!

lacika

 
 

4 óra és 20 perc múlva indulok a reptérre, úgyhogy csak köszönök, hogy csá, elmegyek Bordeauxba, kedden fogok nektek integetni az osztrák-magyarról, pénteken érkezem, várjatok majd rengeteg sok szeretettel!

Még annyit, hogy mivel mindenki azt mondta, hogy a póló rettenetes ötlet, ezért megcsináltattam, úgyhogy let me present da EB Starter Pack 2016:

EB starter pack

 
 

Még meg se írtam, milyen volt a Scooter, de többnyire azért, mert nem történt semmi említésre méltó, ha HP Baxxter elordítja magát, hogy JEEE!, akkor még mindig olyan, mintha kinyílna egy ’94-es Bravo magazin. A Scooter egyébként a mai napig üzemel, vannak új albumaik és ezzel nem is lenne gond, de hogy ők azt gondolják, hogy ez bárkit is érdekel. Az első ~6 szám ilyen ez meg mi a pék jelleggel érintett minket és csak egy kicsit segített az, hogy legalább indulás előtt belehallgattunk a legújabb munkájukba, hogy mégse érjen totális meglepetésként, de azért így is csodálkozva néztünk szét, hogy heh, most ez akkor így tényleg komoly, ha már ezzel kezdtek.

Koncert után DJ Sterbinszky csinálta a zenét és mivel már volt bennünk pár fröccs, a világ legjobb ötletének tűnt, hogy én írok a művész úrnak fészbukon, hogy mekkora király (nyilván az volt, lenyomta a Cafe Del Mart is). A meglepetés másnap ért, mikor Sterbinszky válaszolt, hogy szia Éva, ez melyik buli volt, én írtam, hogy a szombati és köszi még egyszer és erre azt írta vissza, hogy ő köszöni, hogy ott voltam ❤

Na útyhotty Sterbi yo gyerek, az én kapcsolatom a celebekkel meg hatalmas erőkkel dübörög tovább, majd kicsattanok az izgalomtól, hogy vajon legközelebb milyen encounterről számolhatok be nektek.

Ezt meg ide "beteszem" (VV Denis), mert a koncerten jutott eszembe, hogy én ezt mennyire szerettem:

Ezt meg Sterbinszky Károly miatt, hogy ismerkedjetek a gombnyomogató munkásságával és érezzétek magatokat 16 éves has/izompólós tinágernek. Meg aki már legörgetett eddig, annak bevallom, hogy én tényleg nagyon szeretem Károlyt, életemben először akkor volt hátizomlázam egy buli után, mikor a Soundon valamelyik partisátorban odakeveredtünk és utána ha jött Debrecenbe, akkor lehetőség szerint mentem, mert mindig olyan szettet tol, hogy arra muszáj páros lábbal, kézfeltartással ugrálni, meg mindig annyira mosolyog közben, hogy én tökre elhiszem, hogy ő ezt imádja csinálni és attól boldog, ha a sok paraszt ott a tömegben boldog.

 
 

Az oké, hogy lehetett sejteni, hogy miután litván lett közös képem Pumped Gabóval és Fluor Tomival, hogy valami még sokkal nagyobb vár rám, de azért arra nem számítottam, hogy míg én gyanútlanul szürcsölgetem az epres daiquirit egy kedd este, akkor megjelenik Lothar Matthaus. Yo, mondjuk így kiterjedésre kifejezetten kisebb, de hogy amúgy meg egy élő legenda, hát mekkora menő már.

Még nem találtam ki, hogy mennyiért érhettek hozzám annak tükrében, hogy utoljára ő karolta át a derekamat, de majd feltétlenül megírom, amint kiszámoltam. Ti mindenesetre kezdjetek el gyűjteni, az a biztos.

 
1 hozzászólás

Szerző: be április 13, 2016 hüvelyk cheerleader, Fußball-Weltmeisterschaft

 

A lélektani krimi után most egy kis sport!

A volt uramtól elkértem kölcsönbe az Xboxot Kinecttel és annak ellenére, hogy a vagyontárgyak elosztásánál hozzá került, felajánlotta, hogy szívesen nekem adja akár örökbe is az összes játékkal (CS for prezident!), én meg köszöntem szépen, nagyon boldogan magamévá tettem és tegnap össze is raktam. Ennek a Kinectnek az a lényege, hogy figyeli az ember mozgását és nem kell gombokat nyomogatni, hanem a testtel kell csinálni azt, amit a játék éppen megkövetel. Én tegnap például gyümölcsöket szeleteltem, imádom, ahogy karatéjozok össze-vissza a levegőben, és ahogy hasítok egyet, úgy vágom szét a tévé képernyőjén lévő gyümölcsöket és tök yo hangja is van, ahogy a penge szétvágja meg ahogy fröccsen. Meg boxoltam is, ezt lehet egymás ellen is, de most a gép adott ellenfelet és bucira vertem, teljesen KO lett, utána meg a táncolós játékot vettem elő, amiben vannak különböző számok, mindegyikhez vannak lépések, amiket a szám elején megtanítanak és utána zenére kell csinálni őket, a képernyőn kis ábra mutatja, hogy éppen mit kell csinálni és a játék annak megfelelően ad pont, hogy mennyi mozdulat sikerült kivitelezni. Namost a szeletelés, box és Darude-tól a Sandstorm lenyomása után mára olyan masszív kar – és hátizomlázam lett, hogy alig bírtam futás után levenni magamról a felsőruházat.

Mert voltam ma meg futni, most a 5k to 10k applikációt használom, ez annak az appnak a második része, amivel tavaly nekivágtam ennek az egésznek. A mai adag 20 perc lett volna megállás nélkül, de olyan yo idő volt és hogy hát nehogy már én csak 20 percet legyek lent, úgyhogy letoltam az utána következő 36 perces sessiont is. 8,5 km lett a vége, nem egy Vettel tempó, de én annyira boldog voltam, ahogy futottam az esti fényekben (lófasz nélkül), fújt a langyos szél, yo zene ment a fülemben, nem siettem sehova és hogy oh hell yeah, ez az élet, Babolcsai néni!

 
3 hozzászólás

Szerző: be április 4, 2016 hüvelyk cheerleader, Dombi Tibi, Josephine Baker, m4