RSS

Danny Blue kategória bejegyzései

Elküldtem a nevezésemet életem első futóeseményére, a Tihanyi Félmaratonra. Június 4-én lesz és Jucus kistestvérével indulunk váltóban, úgyhogy addig meg kell tanulnom lefutni egy negyed maratont. Ebben a kurva hidegben én ki nem teszem a lábam, de ha azonnal kicsit jobb idő lesz, húzok ki a szigetre és megkezdem a felkészülést.

Tavaly nem a futás volt az egyetlen olyan dolog, amiért elkezdtem igen magas szinten rajongani, pedig előtte kifejezetten nem kedveltem. Stílszerűen a “futottak még” kategória egyéb résztvevői:

– virágok

Egyáltalán nem értettem, mit lehet bennük annyira szeretni, nem érdekeltek, sose volt, de tavalytól teljesen megőrülök értük és alig várom, hogy újra kijussak az Oázis kertészetbe, ahol legutóbb másfél órát bolyongtam ámulatban, és csak azért ennyit, mert nagyon kellett pisilnem már és mentem inkább haza a hónom alatt egy kazal virággal. Sajnos már csak 3 van életben, de ők nagyon sok örömet okoznak nekem azzal, hogy vannak még és nőnek. Próbálkoztam színes virágokkal is, a legtovább egy lila kála bírta, de ő szerintem azért, mert őt tényleg annyira nagyon gyönyörűnek láttam és olyan szeretettel locsolgattam, de aztán sajnos tőle is búcsút kellett vennem. Meg ha virágokat látok bárhol, elkezdek lelkendezni, hogy óó de szépek és az is előfordult már, hogy virágokat fotóztam. Sose hittem volna magamról.

– Harry Potter

Mindig azt hittem, hogy hülye az egész bandájával együtt és mindenkivel, aki szereti, de hogy ez tényleg kurva yo és haláli arcok vannak benne.

– takarítás

Ha nekivágok, csakis emelt szinten űzöm és nagyon élvezem és alig tudom abbahagyni. Slendriánságot ritkábban tűrök meg magamtól, ha már törlök port, akkor azt letörlöm mindenhol becsületesen. Valamint észrevettem, hogy rosszkedv meg tanácstalanság ellen kurva yo, ahogy összébb dobálom a szaraimat a lakásban, máris sokkal jobb minden.

+ 1

Rajongani nem kezdtem el ugyan a Csillagok háborújáért, de megnéztem végre életem első filmjét a sorozatból. Rettenetesen hisztiztem, hogy de én neeeem akarooom, és attól tartottam, hogy majd végig fogom hőbörögni az egészet, hogy mi már ez a hülyeség, de aztán nem is volt rossz. Az mondjuk kicsit szomorú, hogy a nyugdíjas Han Solo magasan a legjobb csávó benne, és elgondolkodtató, hogy ha ők ottan pénzért a sok castingon nem találnak valakit, akkor mégis mit várhatnék én itt a 13. kerületben. A kedvencem egyébként Csubakka volt, teljesen levett a lábamról azzal, hogy egy nagy szőrös valami, ami csak morog.

Ha idén meg megkedvelném a főzést, hát akkor meg teljesen odáig meg vissza lennék a boldogságtól!

Reklámok
 
4 hozzászólás

Szerző: be január 7, 2016 hüvelyk cheerleader, Danny Blue, Dombi Tibi

 

Azt írja a Nők Lapja café horoszkóp, hogy én mint szűz, ezen a héten egyszerre lehetek szép és okos. Így csütörtökön sikerült végre eljutnom arra a szintre, hogy a héten első ízben vittem magammal belépőkártyát, tehát mivel az okosat most már kipipálhatom, kezdhetnék rágyúrni a szépre, de tekintve, hogy tegnap banános-nutellás palacsintát vacsoráztam, ma meg mekis burgert és fagyit (Ryan Gosling bőg, mint az állat), szerintem letudom annyival, hogy van ilyen kártyám, szt’cső.

 
4 hozzászólás

Szerző: be augusztus 1, 2013 hüvelyk Danny Blue, Melanie Griffith, Rubint Réka