RSS

Dombi Tibi kategória bejegyzései

Na akkor mondom.

– Ma azért értem később haza, mert annyira olvastam a végtelenül elbaszott MTK stadionnal kapcsolatban a Trollfocin a kommenteket, hogy túlmentem egy megállót a metrón. Ott álltam a Forgách utcánál és csak néztem át a túloldalra, hogy vajon oda milyen titkos folyosó visz, úgyhogy átordítottam egy gyereknek, hogy mondja már meg legyen szíves, hogy mit kell nekem tenni, hogy én is azon az oldalon legyek és mondta, hogy ehhez fel kell menni a felszínre és akkor ott. Ha már így társalogtunk a két part között, gondoltam megkérem arra is, hogy olvassa már le, hogy hány percem van átfutni, de azt már nem látta, úgyhogy egy Usain Bolt megszégyenítő sprint vágtam le és pont jött a metró, ezért végül csak egy kicsit baszok bele majd a betonfalba, ha egyszer eljutok az építészet eme remekébe (meg azért is, mert ez úgyis csak nekem fájna! hüpp).

– Szerintem én szerelmes vagyok a dolgozóba! És ha hétfőn nem adtak volna ingyen Zing burgert meg fánkot meg a főnököm nem támogatott volna abban, hogy ha már éppen azon a szent helyen volt céges rendezvény, ahol lehet szurkolói kártyát lehet csináltatni, akkor én hadd surranhassak ki készíttetni egyet, meg ha ma nem találtunk volna egy halom mindenki számára elérhető színezőt, nyaklánc és fülbevaló alkatrészeket, gyöngyöket, fa dobozokat, szalvétákat meg mindenféle fiszfaszokat, akkor is ezt írtam volna. Nagyon sok hót okos ember van meg még egyetlen egyszer sem tettem fel azt a kérdést, hogy és ezt a kibaszott kurva nagy baromságot mégis mi az isten holdkóros faszáért kell megcsinálni és ez egy igen yo dolog. Ami meg nekem a legeslegfontosabb, hogy olyan értékrendet képvisel mindenki, ami teljesen egyezik azzal, amit én is és a mai napig nem tudom elhinni, hogy hogy lehetek ennyire szerencsés, hogy én ott dolgozhatok. Szoktam egyébként azt is, nem csak a burgert zabálom! Rengeteg a minden, de kifigyeltem magamon, hogy én akkor érzem magam a legjobban, ha a napi horoszkópomat sincs időm megnézni, például most se tudom, hogy ma milyen napom volt, mindjárt meg is nézem valami szakmai oldalon! (biztos oda lesz írva, hogy ne olvasson stadion komment, ha nem akarja megszívatni önmagát) 2, 25 hónapja vagyok még csak ott, de Thank you cardot is kaptam már, úgyhogy nagyon remélem, hogy a vonzalom kölcsönös és hogy az érzés nem múlik el!

– Elkezdtem nézni A szívek szállodáját és ott meg a pultos csávóba vagyok szerelmes! Ha ez az érzés elmúlik, attól nem megyek a falnak. #MTK

Pápuszi!

 
 

Lassan egy fél éve nem emeltem meg a seggemet, hogy kimenjek futni egyet, de a dolgozóban lett ilyen challenge, hogy szeptemberben legalább 238 percet össze kell sportolni tetszőleges formában, lehet alakítani csapatokat és akkor nyomni neki. Csatlakoztam is az egyik csapathoz, mert hogy így biztosan nem lesz pofám ellógni a mozgást, ha nekem is bele kell tolni a perceket a rendszerebe, meg külön örültem, hogy a percet nézik, mert hogy kifejezetten előny lesz, hogy olyan gyorsan futok, mint egy nyugdíjas tetű.

El is indultam az időmérő applikációval a kezemben, hogy na akkor fussunk!

És rossz volt!

Csak így mentem előre, de úgy éreztem, hogy összerogyok, hogy nem bírom, majdnem elütött egy kisklambó biciklivel, aggódtam, hogy leizzad a műszempillám, bogár repült az orromba, az applikáció meg a zenével együtt kétszer fosta össze magát totálisan és ott álltam a hídon, hogy most azonnal szétkapom darabjaira, mert annyira meghalt, hogy az égvilágon semmilyen gombnyomásra nem reagált.

Miközben duzzogva hazatrappoltam, elgondolkoztam, hogy de hogy lehet, hogy én egy éve alig vártam, hogy fussak? Aztán rájöttem, hogy én futni továbbra is utálok, én a Couch 2 5k alkalmazásért rajongtam, amivel annak idején elkezdtem és a nulláról tényleg képes volt felhozni arra a szintre, hogy megállás nélkül lefussak 5 km-t.

Úgyhogy előszedtem az applikációt és egyik kezemben a Couch 2 5K-t futtató telefonnal, a másikban az időmérő telefonnal indultam neki, de hogy annyira, hogy én megtettem 17,5 km-t hétvégén. Nem tudom, mi van abban az alkalmazásban, de nagyon yo élmény vele futni! Az első szigetkört úgy csináltam most meg, hogy elindultam az egyes leckével, 1 perc futás, másfél perc séta felváltva, és kurva messzire jutottam vele. Visszafelé viszont elfelejtettem visszapörgetni az első leckére, ész nélkül rányomtam a Start gombra és az utolsó leckét tette be, amikor 30 percet kellett megállás nélkül futni és én akkor vállat vontam, elfogadtam, hogy így jártam és olyan szinten röhögve futottam végig, hogy a 28-ik percben is még énekeltem Def Leppardot (épp akkor ment a Photograph, hát azt nem lehetett szó nélkül hagyni!).

Ami a jó volt még abban, hogy így megfuttatott, hogy én már hazaértem a házhoz, de még volt 5 percem, amit le kellett futni, úgyhogy elmentem a következő sarokig és 1 év ittlakás után így tudtam meg, hogy itt van tőlem egy Penny Market és egy JYSK 3 percre! Hát tényleg a komfortzónán kívül vannak a csodák!

Úgyhogy továbbra is a legnagyobb szeretettel ajánlom a Couch 2 5k-t, levezető 5 perc sétának pedig ezt a ragyogó Mc Solar számot:

Ja és ha valaki tudja, hogy lehet 2 futó appot (Endomondo a másik) egyszerre futtatni egy telefon, az legyen olyan kedves szóljon, vagy intsen kézzel!

 
Hozzászólás

Szerző: be szeptember 5, 2016 hüvelyk Dombi Tibi

 

Ha valaha arra kerül a sor, hogy Dzsudzsák Balázzsal kő-papír-ollóval döntsetek el valamit, akkor javasolnám, hogy mutassatok követ.

olló

Vagy Spockot.

Biztos vagyok benne, hogy egyszer majd nagyon hálásak lesztek ezért a tippért!

 
3 hozzászólás

Szerző: be augusztus 10, 2016 hüvelyk Dombi Tibi, Las Vegas

 

A TNT-vel kapcsolatban még annyit, hogy egyszer nagyon régen voltam Debrecenben egy teremfoci bajnokságon és volt celeb válogatott is, és mikor jöttek be és sorolták a játékosokat, hogy “a TNT-ből Inti”, akkor valaki a közönségből kurva hangosan bekiabált, hogy “jaaaj, sírni tudnék!” és én ezen nagyon kacagtam.

Az EB szurkolók megmozdulásai közül meg a kedvencem az izlandi tapsolós-üvöltős és az észak-ír dal Will Grigg-hez, akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda, de a dal alapján szurkolnám!

Fotbalisták közül pedig Kleinheisler lopta még be magát a szívembe erőteljesen oda Király mellé, Sopronban a tiszteletére magára is varrattam a nevét:

kleinheisler

Ebből is látszik, hogy mennyi eszem van – ha legalább 3 fokkal okosabb lennék, akkor Langba szeretek bele és nem kell ennyi kikúrt betűt kivágni meg egyesével felapplikálni. Arról nem is beszélve, hogy Jucus kistestvére kért volna egy Böde felirat, de mondtam, hogy az összes E betűt felhasználtam, ami csak létezik az egész univerzumban, úgyhogy gondoljátok meg nagyon, hogy kiért rajongtok, mert pár karakter miatt egész barátságok mehetnek tönkre!

lacika

 
 

Micsoda meccs volt ez (is), édes jao istenem! Egyedül néztem itthon, mivel vírusos torokgyulladással indítottam a hetet, de hát majd’ széttéptem a kanapét.

Az egész mai mackónadrágos őrülettel és a 2 Dzsudzsák góllal kapcsolatban meg csak flegmán odavetném, hogy én én ezt már kurva régen megmondtam.

Majd ha elmúlik a skarlát, írok még. Puszi.

 
 

4 óra és 20 perc múlva indulok a reptérre, úgyhogy csak köszönök, hogy csá, elmegyek Bordeauxba, kedden fogok nektek integetni az osztrák-magyarról, pénteken érkezem, várjatok majd rengeteg sok szeretettel!

Még annyit, hogy mivel mindenki azt mondta, hogy a póló rettenetes ötlet, ezért megcsináltattam, úgyhogy let me present da EB Starter Pack 2016:

EB starter pack

 
 

A lélektani krimi után most egy kis sport!

A volt uramtól elkértem kölcsönbe az Xboxot Kinecttel és annak ellenére, hogy a vagyontárgyak elosztásánál hozzá került, felajánlotta, hogy szívesen nekem adja akár örökbe is az összes játékkal (CS for prezident!), én meg köszöntem szépen, nagyon boldogan magamévá tettem és tegnap össze is raktam. Ennek a Kinectnek az a lényege, hogy figyeli az ember mozgását és nem kell gombokat nyomogatni, hanem a testtel kell csinálni azt, amit a játék éppen megkövetel. Én tegnap például gyümölcsöket szeleteltem, imádom, ahogy karatéjozok össze-vissza a levegőben, és ahogy hasítok egyet, úgy vágom szét a tévé képernyőjén lévő gyümölcsöket és tök yo hangja is van, ahogy a penge szétvágja meg ahogy fröccsen. Meg boxoltam is, ezt lehet egymás ellen is, de most a gép adott ellenfelet és bucira vertem, teljesen KO lett, utána meg a táncolós játékot vettem elő, amiben vannak különböző számok, mindegyikhez vannak lépések, amiket a szám elején megtanítanak és utána zenére kell csinálni őket, a képernyőn kis ábra mutatja, hogy éppen mit kell csinálni és a játék annak megfelelően ad pont, hogy mennyi mozdulat sikerült kivitelezni. Namost a szeletelés, box és Darude-tól a Sandstorm lenyomása után mára olyan masszív kar – és hátizomlázam lett, hogy alig bírtam futás után levenni magamról a felsőruházat.

Mert voltam ma meg futni, most a 5k to 10k applikációt használom, ez annak az appnak a második része, amivel tavaly nekivágtam ennek az egésznek. A mai adag 20 perc lett volna megállás nélkül, de olyan yo idő volt és hogy hát nehogy már én csak 20 percet legyek lent, úgyhogy letoltam az utána következő 36 perces sessiont is. 8,5 km lett a vége, nem egy Vettel tempó, de én annyira boldog voltam, ahogy futottam az esti fényekben (lófasz nélkül), fújt a langyos szél, yo zene ment a fülemben, nem siettem sehova és hogy oh hell yeah, ez az élet, Babolcsai néni!

 
3 hozzászólás

Szerző: be április 4, 2016 hüvelyk cheerleader, Dombi Tibi, Josephine Baker, m4

 

Van a dolgozóban egy kollégám, aki nálam sokkal okosabb és ők kész stratégiát állítottak fel, hogyan kell jegyet venni az EB-re és azt szerették volna, hogy legyen 2-4 jegyük és lett belőle 16 és most egyeztünk meg, hogy akkor én kettőt úgy átveszek tőlük a bordeaux-i osztrák-magyarra és hát én olyan boldog vagyok, hogy el se tudom mondani, meg éppen egy callban voltam, mikor jött e-mail, hogy akkor a miénk a jegy és kérdezték a call végén, hogy még valakinek valami és mondtam, hogy hát az, hogy én most tudtam meg, hogy mehetek az EB-re és annyira nagyon örülök. Nagyon szerintem nem lepődtek meg, mert már reggel óta mentek a tárgyalások és egész nap semmi másra nem tudtam gondolni és a callba is Zinedine Zidane-ként tárcsáztam be, úgyis pont franciákkal volt – kikkel másokkal.

Este utalom a zsét és meg is lehet kezdeni a tervezést, hogy akkor mikor és hogy és mivel. A kivel nekem végig teljesen egyértelmű volt, hogy B-vel (aki egyébként G) és hát örüljetek velünk nagyon! Egyszer érjek haza, mindent teleposztolok boldog csillogós macikákkal és nyuszikákkal, csak előtte még szakítok a manikűrössel, aki egyébkét nagyon kedvelek, de tudatosult bennem, hogy én mennyire kurvára unok manikűröshöz járni (2008-ban szoktam le a körömrágásról, azóta járok rendszeresen).

Boldogsáááág, landarúúgááás!!!!

 

Megvolt az év első futása: néztem, hogy milyen szépen süt a nap, meg hogy 4 fok van, hát nemhogy nekivágnék! Neki is vágtam, de olyan orkán erejű szél baszott pofán, hogy ha a taknyomtól tudtam is volna levegőt venni, a fejemet lobogtató szél akkor sem engedte volna, hogy én bármit is be tudjak szippantani az orromon keresztül, ami légzésre alkalmas. De ha már beöltöztem és elindítottam az applikációt, akkor onnantól nem szabad megállni és végig kell csinálni. Ma kezdésnek egy 20 percet kellett futni, én azt így nyugdíjas tempóban ledöcögtem és egyelőre örültem, hogy nem fulladtam meg. Most a 5k to 10k alkalmazást kezdtem el használni, mivel június 4-re le kell tudnom futni egy negyed maratont.

Mondom, milyen tervek vannak még ezen kívül 2016-ra:

– még egy nyelven tudni beszélni

Tavaly nem sikerült a lányokkal csoportosan beiratkozni spanyolra, és égi jelnek vettem, hogy nem kell a spanyollal foglalkozni nekem, de ez nem jelentette azt, hogy mással sem, úgyhogy január elején felkutattam egy franciatanárt itt a közelben, akihez azóta szombat reggelenként átsétálok a híd alatt és másfél órán keresztül harákolok. Nagyon szimpatikus a néni, nem teher a házi feladat és óra közben olyannyira nem unatkozok, hogy egyszer el is szomorodtam, mikor vége lett, hogy ó, máris, de kár.

– tudatosabban élni

Nahogy egyrészt helyén kezelni a fontos és nem fontos dolgokat, meg hogy nekem mire van hatásom és mire nincs. Ostobaságokkal, mindenféle tyúkperekkel, meg bohócokkal nem kívánok foglalkozni egyáltalán, lehetőleg még említés szintjén sem. Másrészt meg elkezdtem figyelni a pénzmozgást jobban, sajnos elég későn kaptam észbe, hogy félre kéne pakolgatni különböző helyekre, ezt folytatom idén is, meg most van táblázatom, amiben megállapítom, hogy mennyi a heti apanázs a havi fix költségek mellett. Előkapartam az összes törzsvásárlói kártyámat is, hogy ezután hordom és használom őket.

Még gondolkoztam, hogy ide kéne venni, hogy meg kéne tanulni és szeretni főzni, de úgy ítéltem, hogy egyelőre bőven elég lesz nekem, ha én majd csíkos pólóban, bagettel a hónom alatt futkosok Supershop kártyával a zsebemben.

Bármi is legyen nektek az idei cél, nagyon sok sikert, kitartást és szerencsét kívánok hozzá! Jahhát meg nyilván magamnak is.

 
Hozzászólás

Szerző: be február 7, 2016 hüvelyk Dombi Tibi, Wall Street, zsö

 

Most írt az UEFA e-mailt, hogy lófaszt nekem a seggembe:

uefa

Tök mindegy, nem is akartam a foci EB-re menni igazából, biztos hót szar lesz, meg élőben nem lehet látni semmit, meg most így nagyon drága lenne odamenni, úgyis csak kiesünk az elején és mindenki elver minket, ezért felesleges, tiszta szerencse, hogy megment ettől a sok kíntól engem az UEFA.

De egy kicsit azért szomorú vagyok.

 
2 hozzászólás

Szerző: be február 5, 2016 hüvelyk Dombi Tibi, Fußball-Weltmeisterschaft