RSS

Hawaii kategória bejegyzései

Mielőtt bármit is mondanék arról, hogy én milyen megdöbbentően yol éreztem magam Ázsiában, kezdeném azzal, hogy egyáltalán én hogy a manóba keveredtem oda.

Még valamikor januárban, amikor a szakállas fiatalemberrel már nem éltünk egy háztartásban, ellenben még úgy tettünk, mintha párkapcsolatban igen, minden szóbeli és írásbeli figyelmeztetés ellenére nagyon sokadjára prezentált végtelenül csalódást keltő magatartást, ezzel engem nagyon elszomorítva és felbaszva egyaránt. Megint előszedtem kedves ismerősöm bölcsességét, hogy ha tré van, akkor mozogjak valamit, azonnal jobb lesz, és mivel ez máskor is működött, én elindultam 3 fokban körbefutni a Margit-sziget, de előtte felhívtam Katit, hogy van egy zsák minőségi borom és futás után nagyon elfogyasztanám, nem-e csatlakozna a nővérjével, amire az a válasz jött, hogy a nővérjénél, Jucusnál szintén remek minőségű alkoholok vannak, menjünk oda.

Miután körbefutottam a sziget, át is csattogtam Jucushoz, ahol egy kézilabda mérkőzés alatt igen tetemes mennyiségű ital elfogyott, úgyhogy mikor megkérdezték, hogy az álatluk már egy ideje tervezgetett tavaszi Kuala Lumpur és környéke projekthez nem-e csatlakozok-e, nem sokat haboztam azt mondani, hogy hát amúgy de.

Ez egy szombati nap volt, hétfőn már megvolt a jegyem Kuala Lumpurba, utána már csak azt kellett kitalálni, hogy még hol szeretnénk szétnézni. Sok ország szóba jött, de a tervezésnél rájöttünk, hogy azért 2 hét nem elég a világra, így Vietnám maradt meg, amivel kapcsolatban hatalmas meglepetés ért.

Biztos voltam benne, hogy nagyon érdekesnek fogom tartani, de sose hittem volna, hogy teljesen magával ragad, bár én érkezés után nem sokkal azt hittem, sírva fakadok kétségbeesésemben. Hanoi-ban kezdtünk és ott láttam, hogy ott járda nincs. Vagyis van, de azon motorok parkolnak, ahol meg nem, ott megy a mosogatás, a fodrászat és a pedikűr is és csak az úton lehet menni a kibaszott kurva sok motor között, amik megállás nélkül csak jönnek és dudálnak és én így édes drága yo istenem, hát mi lesz még itt, hogy fogok én itt kibírni akár egy percet is.

Aztán jött a kutya, aki egy életre a példaképemmé vált.

Jöttek-mentek a motorok, dudálva, ész nélkül, ez a kutya meg besétált az út közepére és a legnagyobb nyugalomban odaszart. És hogy bazdmeg, itt van ez a hatalmas káosz, ez a kutya meg így vállat ránt és szó szerint beleszarik az egészbe, hát mekkora arc.

Aztán valahogy minden átfordult és olyat éreztem Hanoi iránt, amilyet még város iránt soha. Rengeteg sok buja zöld növény van meg gyönyörű virágok, amilyenek itthon csak a tusfürdős flakonok oldalán és olyan hangulata van és a káosz ellenére mégis olyan tiszta, hogy teljesen olyan volt, mint egy nagyon fura férfi a diszkóban, aki így nem is igazán tetszik, meg nincs is bennünk semmi közös, de mégis van benne valami, amit megmagyarázhatatlanul vonzónak találok és mindenáron kell nekem, és végül kétségbeesés helyett majdnem örömömben fakadtam sírva, hogy úristen én el se hiszem, hogy itt lehetek, hát ez a város varázslatos.

Megtanultunk aztán elég hamar közlekedni is, pedig az útikönyv is azt írta, hogy a vietnámi KRESZ könyv valószínűleg annyiból áll, hogy “NA HAJRÁ!”. Igazából nem kell a másik oldalra születni, hót könnyű átmenni, mert az egésznek van egy ritmusa és ha az ember megy szépen, lassan, de magabiztosan és egyenletes tempóban, akkor kikerülik ügyesen. Nyilván itt a jelzőlámpa meg a zebra csak dekoráció, az égvilágon senkit nem érdekelt, hogy mi van felfestve meg milyen szín villog. Főleg Oslóhoz képest volt hatalmas kontraszt, ahol alapból forgalom se nagyon volt, de néha elsuhant 1-1 Tesla, ami meg már akkor megállt a zebránál, amikor mi még 2 napi járóföldre voltunk tőle.

Hanoiban gyönyörű látnivalók vannak, de csak simán az utcán sétálni is fasza, főleg, hogy tényleg minden ott történik. A szépségszalonos szolgáltatások mellett az étkeztetés is nagyrészt ott zajlik, ilyen kis műanyag óvodai székek vannak kitéve és azon tolja mindenki, de egyszer egy esküvői helyszínt is láttunk, ahol a járdára és az úttest egy részére szőnyeg volt leterítve és ott volt az ünnepi asztal meg minden, mintha itt kibasznék egy szőnyeget a Hungária körútra, ami belelóg az egyik sávba és akkor ott menne a bulikah.

Kellett enni pálcikával is, voltunk olyan helyeken, ahol nem volt más evőeszköz és nagyjából sikerült megoldani feladat, de az elején még inkább használtam a pálcikákat villástargoncaként.

Hanoi-ból Ho-Shi Minh-be mentünk, ahol 35 fokos kurva meleg várt és most itt közben megérkezett Kati, hogy megigyuk a szombatról maradt pezsgőt, úgyhogy itt highlightként azt írnám le, hogy elmentünk Vietkong bázishoz, ahol megnéztük, hogy milyen alagút építettek kurva sok kilométeren át, hogy ott elbújjanak meg onnet támadjanak és be lehetett menni, de én csak 20 métert bírtam, mert az egy dolog, hogy kis szűk, mint a kurvaélet és törpejárásban is le kell hajolni, pedig már kibővítették, hogy a nagy seggű fehér nyugati ember is beférjen, de sötét volt és nem tudtam, hogy merre megyünk és mikor megkérdezték, hogy akarok-e kimászni, akkor akartam. Megmutatták, hogy vágtak a lyukakba szellőzőket, meg elmondták, hogy azokon bemászott a kígyó-gyogyó és sokan azért haltak meg, mert a seggükbe lett csípve, meg megnéztük hogy főztek, mit ettek, milyen volt az a fajta vietnámi papucs, amit újrahasznosítva autógumikból csináltak, meg lőttünk fegyverrel, de AK47-el pont nem lehetett, pedig az ellenségünk kedvenc fegyvere, könnyű felismerni jellegzetes hangjáról és nem tudom, ez melyik filmben volt, meg rengeteg sokat olvastunk utána, hogy mik mentek ott, ami elég hasznos volt, mert nagyjából annyit tudtam Vietnámról, hogy papucs, balzsam, Dien Bien Phu meg hogy Dan hadnagy szerint a zokni a legfontosabb.

Nah de Kati már elkezdte keverni a zenét, még majd érkezem!

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be április 8, 2019 hüvelyk cheerleader, Hawaii, Molotov–Ribbentrop-paktum, váó

 

Ma azzal kezdtem a napot, hogy elcsattogtam az Oltóközpontba, hogy majd Ázsiában ne vigyen el a pestis és olyan kurva kedves volt mindenki, hogy akkor is ajánlom, hogy döfessetek magatokba egy yo tetanuszt, ha csak a sarki butikba készültök elmenni.

Foglalt időpontra mentem, szokás szerint yoval korábban, de a kutya nem volt ott, úgyhogy fogadtak szépen, egy néni 2 ujjal gépelve felvette az adataimat, utána meg mentem az oltó nénikhez, akik újból kikérdeztek, hogy hova megyek, milyen célból, milyen szálláson fogok lakni és utána elmagyarázták tételesen, hogy miket javasolnak. Megállapodtunk 3 oltásban, amit olyan piqpaq szúrtak be, hogy szinte semmit nem éreztem, csak akkor főttem kicsit le, mikor mindezt ki kellett fizetni és itt megjegyezném, hogy elválni olcsóbb, bár tény, hogy ezt a sebességet a bíróságok nem tudják hozni.

Mondták, hogy fog fájni a karom és már a villamoson kapaszkodva éreztem, hogy huha, mintha itt tényleg lenne valami és mivel mind a 2 vállamba kaptam,mostanra teljesen képtelen vagyok oldalra felemelni a karjaimat, kizárólag úgy tudom tartani, mint Barbie, ha meg mégis meg kell mozdítani, mert mondjuk éppen dobom le a textilt, akkor meg nyögök, mint egy nyanya, hogy jaaaaaaaj.

Állítólag a tetanusz még fáj vagy 2 napig, de pénteken már semmi nem állíthat meg, hogy The Midnight koncerten üssem ütemesen a levegőt Olsóban, ahova holnap indulunk Nikolettával.

És ha már így az utazásoknál vagyunk, talán bele is kezdhetnék elmesélni, hogy akkor mik történtek New Yorkban:]

Az volt az eredti elképzelés, hogy egyedül megyek és nagyon sokan mondták, hogy hű de bátor vagyok. Nekem meg se forult a fejemben, hogy ott bármi bajom is lehetne, vagy legalábbis nem több, mint mondjuk Olaszországban, mert angolul azért legalább el tudok makogni akár olyan komplex dolgokat is, hogy “kérek szépen sebtapaszt, mert rám esett a bárpult”, olaszul meg így tudom az alap kajákat meg néhány focista nevét és vannak kétségeim afelől, hogy ezzel a tudással minden helyzetben sikeres lehet az ember.

Már amikor ott voltam, akkor is végig teljesen otthonosan, biztonságban éreztem magam, egyszer volt az, hogy a New York Yankees baseball meccs után gondoltuk, hogy szétnézünk Bronxban és akkor a lány, akivel végül mentem*, mondta, hogy hát ő itten neccesnek érzi a helyzet, menjünk inkább onnet el.

Megértettem, de én azért nem törődtem bele, szerettem volna szétnézni Bronxban, ezért foglaltam egy 3 órás vezetett túrát. A túra első találkozási pontja a Central Station volt, a második pedig már Bronxban. Mivel a Central Stationtől 2 percre laktunk, ezt adtam meg és mentem lelkesen, hogy na akkor menjünk Bronxba.

Álltam és vártam és 25-ször ellenőriztem, hogy yo helyen vagyok-e, de nem jött senki, az idő meg közben telt, ezért kellett hoznom döntést, hogy ha el akarom érni a bronxi kezdést, akkor nekem viszont kurvára egyedül kell elindulnom és itt úgy éreztem magam, mint Bruce Willis a Die Hard 3-ban, hogy nekem is így időre kell itt a metróban megoldani feladat és aggódok a kurva melegben, hogy jaj, odaérek-e.

A metróban viszont óriási leállások meg minden volt és nem értem oda időben és akkor ott álltam magamban Bronx közepén, hogy na és akkor ilyenkor mi van. Előbányásztam a konfirmáló e-mailt, hogy hátha találok valami telefonszámot és találtam is, de segítséget kellett kérnem és megkérdeztem a közelben álldogáló nagyon kedves és barátságos kukásokat, hogy vajon milyen előhívót kell nekem beütni, ha az adott számot akarom felhívni és az egyik kukás bácsi nagyon aranyosan meg is mondta.

Én felhívtam a számot, nem vették fel, na mondom fasza, de pár másodpercen hívtak is vissza, hogy jaj hát itten a metrós lófasz miatt pont elkerültük egymást és hogy elment értem a túrát vezető nő a belvárosba, mondtam, hogy ok, akkor jöjjön vissza, mert én meg már itt vagyok a helyszínen.

Nos.

Ha az ember pozitív visszajelzéseket szeretne, akkor javaslom, hogy álljon ki fehér, szőke nőként Bronx kellős közepére, voltam én ott minden, de leginkább hercegnő, meg megkérdezték, hogy Hey sexy, are you always this sexy, de én felvettem a legkeményebb debreceni lakótelepi ganxta arcomat és csak néztem valamerre közömbösen, úgyhogy a kutya nem bántott.

Megérkezett aztán végül a nő, Alexandra, aki puerto rico-i bevándorlóként érkezett 5 évesen az országba és Bronxban nőtt fel. Csatlakozott hozzánk még 2 darab ember, egy csaj, aki éppen oda készült költözni meg az anyja és Alexandra vitt minket végig és mesélt rengeteget, hogy milyen kurva sok ott a zongoragyár, meg hogy Jennifer Lopezt melyik graffifi miatt perelték be, mert nem kreditelte a videójában.

Azt is mondta, hogy a 70-es években volt igazán durva a hely, akkoriban a nevelőapja taxisként dolgozott és sosem állt meg a piros lámpánál, mert nem lehetett, mert egyből ott volt a kés az ember torkán meg hogy mikor elkezdett dolgozni, akkor be kellett mennie a belvárosba beváltania a csekkjét. Most is megnézük a nagyon lepukkant lakótelepeket és arról is mesélt, hogy most sem a közbiztonság csúcsa a hely, de hogy alapvetően sokat javult és hogy ha nem vagy valami bandának a tagja, akkor nem nagyon basztatnak.

Nagyon yo volt, hogy Alexandra mindent és mindenkit ismert a környéken, megnéztük az összes titkos kis kertet, de még a helyi rendőrségre is beköszöntünk. Én a túra végén megkértem, hogy még valai kajádát ajánljon, hogy akkor már csak ebédeljek ott egyet és el is kísért egy helyre, ahol én voltam az egyetlen, aki tudott angolul, de végül megoldottuk.

Képek a túráról itt, most meg lépek, mert még a végén megírok itt egy egész eposzt, főleg hogy ez csak egy délelőtt volt és van még ott, ahonnan ez jött!

*Egy pénteki ebédnél egy kiemelkedően yo arc lány a dolgozóból ott ült mellettem, mikor mondtam, hogy megyek New Yorkba, mondta, hogy ő is régóta akar, én meg mondtam, hogy hát akkor jöjjön, és ő meg a következő hétfőn mondta, hogy jön és kurva yo volt, hogy jött, ennyit azért nem bírtam volna egyedül, meg ő tájékozódni is tud meg nagyon gyors nála az internet és mindennel is képben van, meg hát anyagilag sem volt mindegy, hogy én egyedül fizetem a hotelt meg a taxit a reptérről oda-visza, vagy szét dobjuk dobni.

 
Hozzászólás

Szerző: be február 19, 2019 hüvelyk Hawaii, Ibusz

 

Jobban várom a júniust, mint Godot-t bárki bármikor.

Merhogy.

Először lefutok egy negyedmaratont (mondjuk még nem tudom hogy, mert idén az idő és a taknyom miatt még csak egyszer voltam, de ma például tartottam erőnléti edzést Béres Alexandrával és nagyon kicsit csaltam!), utána elmegyek 6 napra Bordeaux-ba (including egy 1 EB csoportmeccs), aztán meg a VOLT-ra 4 napra és jeöe!

Ennyire várom ni:

jump

És hát hogy így őszinte legyek veletek, a júniuson kívül csak az a rengeteg nagyon régóta vágyott könyv érdekel, amiket sikerült megszereznem hétvégén meg a húsvét, mert megyek haza Debrecenbe.

homesweethome

 
Hozzászólás

Szerző: be március 15, 2016 hüvelyk #maradok # ottalszok, Hawaii, Uncategorized

 

Arubában az volt a hihetetlen, hogy nem csak hogy úgy nézett ki tényleg, mint a képeken, hanem még attól is sokkal jobban. Olyan kéket, mint a Karib-tenger én még sosem láttam, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy én, a debreceni panelgyerek tényleg itt vagyok és ebben a csodálatos kék vízben pancsolok és a fehér homokban fetrengek meg csinálok homokangyalt meg építek várat. Jucus kistestvérével felhúztunk egy egész Roxfortot és közben ismerkedtünk: 2 kislány és az anyukájuk jöttek, hollandok voltak eredetileg, de pár éve megunták Hollandiát és fogták magukat és a szomszédos szigetre költöztek. A kislányok be akartak szállni az építésbe, mi meg nem voltunk rest és foglalkoztattuk őket gyerekmunkába, egész ügyesek voltak, de már bónuszt nem tudtunk adni a munkájukért, mert haza kellett tépni naplemente előtt.

Mert a naplemente ott egyrészt szép, de meglepően korán van, valami fél 7 körül és pikk-pakk lesz kurvasötét, de nem emiatt félelmetes. Ilyenkor jönnek elő a vadállatok és előlük el kell bújni! Rögtön első naplementekor, mikor a medence melletti kerti asztalnál ettünk a vacsora utáni jégkrémet, megjelentek a szúnyogok és engem szó szerint megzabáltak. Kb. 2 éve szúnyog se csípett meg itthon, mondjuk nagyon figyelek a légvédelemre, sosem lehet nálam egyszerre nyitva valami és égve a villany, meg nem megyek bele a Tisznánál a susnyásba, de ezek bazmeg ott Arubán nem viccelnek. Szinte azonnal be is menekültünk és nekem másnapra csak a két lábamon 43 csípés volt, amik meg is duzzadtak hatalmasra, fehér lett a közepük és úgy éreztem, hogy égve robbannak ki belőlem, de aztán szeretem gyógyszertárban ilyen toll alakú izét (mi szúnyogtollnak hívtuk), volt a dobozán szúnyog meg medúza is, úgy gondoltam, ha medúza ellen véd, akkor csak tán szúnyog ellen is és végül elmúlt a minden, meg hát tudjuk, hogy egyszer minden véget ér.

Most ez a poszt is, mászok be ágyba, olvasok Harry Pottert, akit az elejétől fogva gyűlöltem az egész bandájával együtt, és minél többen szerették, annál jobban utáltam, meg hogy mijez a varázslóbaromság, úristen, mekkora gyökér sztori már, de Sue mikor elkezdett tanítani, beleolvasott, hogy mégis mit szeretnek rajta és mondta, hogy ez amúgy nem rossz, és én azóta úgy voltam vele, hogy na majd egyszer beleolvasok és soha emiatt nem néztem bele egyetlen Harry Potter filmbe se, hogy ne legyen spoiler véletlenül se. Aztán most októberben a kezembe került az egész sorozat és hatalmas erővel vetettem bele magam és most olvasom az ötödiket, mert hát ez tényleg kibaszott kurva yo. Nagyon szórakoztató, érdekesek a karakterek, mindig van valami váratlan csavar, hót vicces és nagyon sok mindenről mutat görbe tükröt és olyan szépen szedi szét a jót és a rosszat, csak néha ezt a Harry-t csapkodnám meg vizes strandpapuccsal, mert azért van, amikor eléggé kihúzza nálam a gyufát, de imádom az egész Weasley családot meg Lupin professzor mekkora kurva yo arc volt, meg még egy West Ham szurkoló is van benne, hát nem is tudom, mi kellhet még.

És kell, vagy nem kell, itt egy videó, hogy akkor milyen is a part Arubán, ide jártunk faszán strandolni és ez tényleg kurvára így néz ki, csak még szebb:

 
2 hozzászólás

Szerző: be november 30, 2015 hüvelyk Hajdúszoboszló, Hawaii

 

Aruba a legjobb hely az egész világon és ha tehettem volna, soha az életben egy pillanatra sem jöttem volna haza onnan.

Tegnap délután érkeztünk meg a szürkeségbe, agybajba, stresszbe, kilátástalanságba és reményvesztettségbe és a felismerésre, hogy én nagyon szeretném elhagyni ezt a kontinenst mánazonnal és örökre jelleggel.

Ma délután 3-ig aludtam éjféltől, el van pakolva minden, majd jönnek így szépen lassan beszámolók, csak gondoltam biztosan rettenetesen aggódtok, úgyhogy dobok ide annyit, hogy atyaúristen de fasza volt és egyben megérkeztem.

 
2 hozzászólás

Szerző: be november 15, 2015 hüvelyk Hawaii, karibi party, szomorú szamuráj, váó

 

Nem hittem volna, hogy a cipők miatt lesz a legnagyobb tetriszezés a bőröndökben és annyira eldurvult a helyzet, hogy oda jutottam nagyon sok év után, hogy egyetlen pár Adidas Superstar sem utazik velem. Az Adidas Superstar a teremtés egyik csúcsa, gyönyörű, kényelmes, és soha nem ázik be, pedig nem egyszer caplattam én már benne szakadó esőben is órákat. Ha tehetném, mindig ilyet hordanék, de hát az ember nem kaphatja meg mindig azt, amit szeretne, kivéve ha bőröndről van szó, mert egy pontosan ilyen csodát pakoltam rogyásig és az egy dolog, hogy kitartó munka árán sikerült beleférni, de hogy te hülyegyerek, ezt valakinek le is kell majd vinni a másodikról a lift nélküli házban a kézicuccokkal kiegészítve.

amtourist

Most alszok vagy két órácskát, aztán nekivágok, tik meg majd nézzetek az ég felé, ahogy a gépem egy felhőn száll.

 
Hozzászólás

Szerző: be november 2, 2015 hüvelyk Hawaii, karibi party, Rambo

 

Étterem hét van, úgyhogy félig ittasan válogatok zenéket a pénteki házibulimhoz és jelenleg meg vagyok róla győződve, hogy ha összemixelem Blümchent, a Malév szignált, a Gumimacik betétdalát és a Szerelemdoktort, akkor én valami elképesztően szórakoztató egyveleget kapok. A menü kacsazsíros kenyér lesz a pazar muzsikák mellé, hótbiztos, hogy kurvára irigykedtek mindenkire, aki jöhet. #yolo #swag

 
Hozzászólás

Szerző: be október 15, 2015 hüvelyk Hawaii, karibi party