RSS

játék és mese kategória bejegyzései

Lesz céges családi nap szombaton, ahova megyek önkénteskedni a következő munkakörökben: szerencsekerék háziasszony a nyeremények kisorsolásához és lemosható tetoválás szalon vezető.

Ma reggel megmutatta a főszervező a tetoválás tervet, ami nagyon aranyos, de csak 1 féle van, meg kurva nagy, egy gyereknek szerintem simán körbeér a csuklóján, olyan, mint egy kisebb kerek poháralátét és még ráadásul nem is csillog! Miután csalódottságomat fejeztem ki, kaptam keretet, hogy ha elintézem a beszerezést meg az elszámolást, akkor vehetek csillámtetkót!

Őrült nagy lázba jöttem és tartott ez addig, amíg be nem mentem az első játékboltba, ahol kétségbeejtőnek találtam a csillámtetkó piacot és az eladóval közösen próbáltunk rájönni, hogy vajon hogyan szerezte meg a Glitza márkájú (kibaszott drága, ellenben egy sablon csak egyszer felhasználható) cég az egyeduralmat és hogyan tudta teljesen leszorítani a TyToot (itt ragasztózni kell és arra jön a sablon), aminek a mintái is sokkal inkább szólnak a gyerekekhez. Ezzel a TyToo-val már találkoztam pár évvel ezelőtt egy esküvőn, az összes szakmai tapasztalatomat is ott szereztem, ebben a roppant érdekes posztban található a referencia.

Ma délután 2 játékboltban és 1 papírboltban végeztem teljes körű kutatást és végül lógó orral kullogtam haza, hogy nem lehet tisztességes csillámtetkót kapni és egyszerűen felháborító, hogy milyen világban élünk. Nem csüggedtem azonban sokáig, rávetettem magam a világhálózatra, hogy na majd akkor rendelek! Mivel állatos témájú lesz a családi nap, egy Móká-ZOO nevű csomagot vettem alapnak, de hogy mennyi ragasztó meg mennyi csillámpor kell vajon? Meg milyen színű? Rendeljek-e barna csillámport, hogy legyen élethű színe az állatoknak, vagy teljesen oké a kék csiga meg a zöld oroszlán? Kell-e vennem külön sablon csomagot, hogy legyen dínós is? Ha egyedül nem bírnám a munkamennyiséget, akkor nem-e kéne venni még egy ecset, hogy más is fel tudja venni a műszakot?

Őrült hosszan válogattam, hogy a keretbe lehetőleg minél inkább beleférjek (nem sikerült), mert nem szerettem volna, hogy olyan legyen végül az egész, mint egy rossz buli, hogy egyszer csak ott állunk por és ragasztó nélkül.

Egy munkanapon belül szállítják az anyagot, nagyon várom, viszont még van egy kérdés, amit mindenképpen meg kell oldani szombatig. Nyílt helyszínen lesz a rendezvény és lesz sok kis standja a cégnek, de hogy honnan fogom tudni, hogy az a gyerek, aki éppen odajön, az tényleg céges hozzátartozó vagy csak jött, mert látta, hogy úgy kenjük fel a lila medvéket gyors egymásutánban, mintha nem lenne holnap? A főnököm javasolta, hogy csak annak a gyereknek adjunk tetkót, aki bemondja, hogy “vörös panda”, de egyelőre még nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb megoldás.

Reklámok
 
5 hozzászólás

Szerző: be június 13, 2018 hüvelyk Alma együttes, játék és mese

 

Az Étel és Irodalom legújabb számából:

Étel:

Mielőtt megyek franciára, mindig benézek a tanár alatt lévő boltba, mert gyakran vannak hamarosan lejáró cuccok pazar áron (Alpro joghurt 100 forintért!!). Valamikor március közepén vettem 3 tábla narancsos Lindt étcsokit március végi lejárattal 900 Ft-ért és boldogan újságoltam a tanárnak, hogy hú micsoda fogás, menjen ő is lefele a boldba. Először aggódott, hogy hú, de hát lejárnak március végén, de mondtam, hogy nem tartok én attól, hogy 3 tábla csoki ne fogyna el 2 hét alatt, másrészt semmi baja nem lesz áprilisban (nem lett volna, mert rég megzabáltam már az összeset). Utána meg az volt a kifogás, hogy nem akar venni, mert akkor megeszi és az meglátszik az emberen, de mondtam neki, hogy vannak arra emberek, hogy yol nézzenek ki, itt van Palvin Barbi, őt ezért fizetik, minket meg másért.

Na de idővel csak összeszégyelltem magam, hogy hát ez csak nincs így yol, Katitól még kértem is linket, amin vannak étrendek, hogy mit kéne enni mégis vacsorára tepertőkrémes kenyér és csokis perec helyett, de aztán beszéltem Tiffany-val és elmondta (sokadjára), hogy működik az élet. Hogy végtelenül hálásak lehetünk, hogy nem kell semmilyen allergia vagy bármilyen egészségügyi ok miatt lemondanunk semmiről, azt ehetünk, amit csak akarunk, ez mekkora óriási szerencse és képesek lennénk ezt elhajítani és hónapokon át füvet rágni szénhidrát nélkül, hogy egyébként meg végig arra gondoljunk, hogy csak egyszer legyen vége és hadd együnk már megint végre egy jót?! Lehet vékonyabb lenne a combunk, de hogy és akkor amúgy mi lenne? Volt-e valaha összefüggés a kilók meg a boldogság között? Néha nagyon visszasírom, mikor majdnem annyi kilóval voltam kevesebb, ahány évvel fiatalabb, de hogy egyébként boldog voltam? Francokat. Kínlódtam össze-vissza meg biztos bömböltem valami óriási nagy faszkalap miatt meg azt se tudtam, merre vagyok arccal.

Meg hol ért engem emiatt hátrány? Meg miért akarok beleférni valamibe, ami 5 éve volt rám yo? Faszért nem veszek egy számmal nagyobb cucockat, mint Julia Roberts az Ízek, imák, szerelmekben, osztjónapot? Miért nem hordok igazi egyberuhát, amiből nem is tud kibuggyanni a háj? Meg ki nem szarja le?

Úgyhogy arra jutottam, hogy hát nemhogy én is leszarnám, ezért a továbbiakban ennek megfelelően fogok eljárni.

Irodalom:

Pár hete belevágtam a Nyomorultakba és nagyon tetszik, de van néhány rész, ami annyira izgalmas, hogy nem bírom és majd megőrülök, hogy úristen mi lesz jaj. A Huckleberry Finn kalandjait azért utáltam olvasni, mert annyi izgalom volt benne, hogy majdnem rámentem. Egyszerre 3 sort olvastam, hogy atyaég, hűha, nehogy baj legyen, jaj jaj, derüljön már ki, hogy Huck Finn és Jim rendben vannak-e. Mesékben sem szerettem és nem is értettem soha, hogy például a Hupikék törpikékhez is miért kellett még egy Hókuszpók ott kavarni a szart? Én simán elnéztem volna a legnagyobb nyugalomban, ahogy a törpök hatalmas fák között, gombaházakban laknak. Most komolyan, miért nem lehet az életük csak játék és mese? Miért kell a Dallasba Jockey, a Barátok köztbe Berényi Miklós?

A napplai könyvem – mert hát van a fő könyv, de nem a pénzügyi, hanem amit este alvás előtt olvasok, meg néha egy másik – pedig az Előttem az élet Émile Ajartól, amiről a könyv füle azt írja, hogy “egy gyermek szól koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is”. Ráadásul mindez történik Párizsban és bár még csak a felénél járok, de nekem eléggé adja.

Nah megyek is és olvasok belőlük, amíg a szemem be nem vérzik!

 

Jövő szombaton költözök, úgyhogy elkezdtem a selejtezést. Megint a kezembe került a füzet, amibe 1998-2000-ben írogattam és mindig megfogadom, hogy kibaszom, mert ha ezt bárki megkaparintaná, én abban a szent pillanatban szeretnék azonnal elsüllyedni szégyenemben, akkora méteres picsaság az egész. Nyilván akkor se voltam normális, a Loki-Fradi meccsek eredményei szépen rögzítve vannak benne, illetve a sportfogadásra való hajlam is kezdett megjelenni:

“1999.november 3. szerda

….Encivel fogadtunk, hogy ha a ma esti meccsen a Bayern nyer és nem a Rangers, akkor beszélek Gebével…”

A következő oldalról tudtam meg, hogy nyert a Bayern (amúgy nyilván, nem is tudom, ezt hogy gondolhattam komolyan), de én basztam beszélni Gebével. A Tippmix azért mindenképpen következetesebb, mint Enci 99-ben: ha rossz lóra teszek, az biza elveszi a pénzemet.

 
Hozzászólás

Szerző: be október 20, 2016 hüvelyk játék és mese

 

Micsoda meccs volt ez (is), édes jao istenem! Egyedül néztem itthon, mivel vírusos torokgyulladással indítottam a hetet, de hát majd’ széttéptem a kanapét.

Az egész mai mackónadrágos őrülettel és a 2 Dzsudzsák góllal kapcsolatban meg csak flegmán odavetném, hogy én én ezt már kurva régen megmondtam.

Majd ha elmúlik a skarlát, írok még. Puszi.

 
 

Évi hintóval

Hiánypótló termék a piacon, vegyetek meg kilóra akcióssan.

Érdemes lenne bevezetni a napi rutinba, hogy lovas hintóval járok, a ló nem nagyon szokott füstölni meg nem szakad le a felsővezetéke, bár fogalmam sincs, hol tudnék vele parkolni. Volt az a szám a pótlóbuszokról, abban volt még aranyos rész a lovakról:

“pótlóbusz a villamos, pótlóbusz a metró
de ha nem járna, jön majd egy pótlóbusz-pótló
a feltúrt utakhoz egy ló lenne pont jó
de ló sincs itt, baszd meg, csak lópótló pótló”

Amit nem tudok, hogy mi az a lila tartozék, első ránézésre medvecsapda vagy kerékbilincs.

 
Hozzászólás

Szerző: be március 22, 2016 hüvelyk játék és mese

 

Voltam ma Sue-éknál és mivel van 1,5 éves gyerek, van rengeteg Duplo is! Nagyon sok mindent építettünk, játszottunk olyat, hogy Hillary Clinton kizsákmányolja Afrikát és viszi el előlük az ételt a mocskos kapitalistáknak nyugatra meg olyat, hogy Michelle Obama elefánt tetején párnán ülve bevonul, meg csináltunk Brandenburgi kaput, ami alatt átment a zsiráfot szállító vonat. Meg építettünk nagyon magas tornyot, meg mindenféle járműveket meg volt egy autó, ami vitte a lekvárt és a tejet, hogy mindenki tutira befosson.

Engem teljesen lenyűgöznek a Lego termékek, amikor útba esik, akkor mindig bemegyek a Lego Store-ba, meg szoktam nézegetni gyakran, hogy milyen cuccaik vannak – többnyire kibaszott szépek és kurva yok – és a kedvenceim a párizsi étterem és az óriáskerék, hát mi szépek már meg mennyire ki vannak dolgozva a részletek,nem? Hát de!

lego_par1

lego par2

lego par 3

lego fer1lego fer3

lego fer2

 
4 hozzászólás

Szerző: be március 15, 2016 hüvelyk játék és mese, mint egy ötödikes

 

Ma délután csapatépítő pikniken voltunk és Activity volt az egyik program. Mivel úgy ítéltük meg, hogy az eredeti játékban tök baromságok a feladványok, mi írtunk magunknak ilyen cetlikre, amiket gyűjtöttünk szorgalmasan egy DM-es szatyorban. Arra jöttem rá, hogy kicsit aljas vagyok, mert direkt olyanokat írtam, hogy na ezt bazmeg megnézem, hogy mutogatja el bárki és majdnem meghaltam a röhögéstől, ahogy a többiek próbálták lerajzolni a csillámport meg a SZÉP kártyát, meg elmutogatni, hogy Hungaroring és Wellhello.

Én egyszer BOL-DOG húztam, tudjátok, azt a rémisztő, szerencsétlen jószágot, akinek csak 15 perc hírnév jutott és nem találták ki egy perc alatt, pedig én igazán mindent megtettem, de olyan tippek jöttek, hogy ez leginkább valami agresszív pacman vagy mocsárszörny:

bol-dog

Bár rajzolásnál az ember kevesebb százalékban rajzol, leginkább csak a tollal bökdösi a rajz egy részletét meg bekarikázza ötször és kétségbeesetten hümmög hozzá, ha meg mutogat, akkor meg áll és két kézzel malmozik és Alföldy Robizik.

De én mindig rengeteget nevetek közben, a Margitsziget meg egy nagyon fasza hely!

 
1 hozzászólás

Szerző: be augusztus 14, 2015 hüvelyk játék és mese