RSS

Magdi anyus kategória bejegyzései

Szombat este már javában ment a Harry Potter és a titkok kamrája a Film+-on, amikor elindultam a szigetre futni (igen, ennyire nincs életem), olyan negyed 10 lehetett. Általában este 9 után szeretek menni, mert addigra mindenki eltakarodik haza és örülök magamnak, hogy csak én vagyok, meg a zene a fülemben, meg a hulló levelek. Tegnap este is akartam menni, négyszer indultam el az ablakhoz, hogy most tényleg nagyon hideg van? Ha előző nap kibírtam, nem bírnám ki még egyszer? Aztán úgy döntöttem, hogy nem, mert tényleg nagyon hideg volt, és míg inkább a melegben hízlaltam a seggem, addig elagyabugyáltak ott egy kisjányt.

Sokan mondták, hogy nem kéne este, sötétben egyedül futni, de úgy voltam vele, hogy ohhát ki az a barom, aki a Margitszigetre megy futókat támadni, nincs náluk szinte semmi érték, ráadásul alapból el is szaladnak, de úgy tűnik, hogy mégis van, aki de.

A hideg meg a huligánok ellen lehet bemenekülök valami terembe, bár mindent elvesz így a futásból, amit szeretek benne, de az élet nem habostorta!4! Ami azért is szerencse, mert én nem is nagyon szeretem a habos tortát. Elfoglaltságom mindenesetre van, teljesen karácsonyi lázban égek már, és elő is vettem a karácsonyi égőket, hogy december 1-ig kibogozom őket és ki vannak terítve a szőnyegre, hogy tudjam folytatni, de szerintem inkább még jobban bebogoztam, mint ki. Próbáltam rákeresni a neten, hogy nincs-e ennek valami tudománya, de egyelőre semmilyen hasznosítható elmélet nem találtam.

Amit még nagyon szeretnék, az egy adventi koszorú, és azon is gondolkoztam, hogy hobbiboltban veszek hozzá ilyen dolgokat és elkészítem én, de aztán úgy gondoltam, hogy így pont annyival lenne drágább, mint amennyivel rondább is, jobb ezt profikra bízni.

braces_xmas

 
Hozzászólás

Szerző: be november 23, 2015 hüvelyk Juszt Laci, Magdi anyus

 

roxette

Én senkit nem ismerek, aki ne szeretné a Roxette, és tik? Valahogy még soha senkivel nem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy fúj bazdmeg, ez a Roxette mekkora szar, de tekintve, hogy Queen számok alatt is találtam már olyat, aki megnyomta Youtube-on dislike gonbot, bármi elképzelhető.

Ma ennek alkalmából elmentem a koncertjükre és hogy nincsen ez véletlenül, igen yo számokat pakoltak össze annak idején, bár meglepődtem magamon, hogy csak egyet tudtam az elejétől a végéig kívülről, a Fading Like a Flowert, de azt rommá hallgattam 2007/2008 telén. Másoknak is jelentett kihívást azért a szöveg, amikor az egész aréna szépen, egységben énekelte az It Must Have Been Love-ot, akkor a refrén végét kb. senki nem vágta és olyan lett, hogy It must have been love but it’s over now, From the moment we touched, höböböböbaaaa a ’til the time had run out helyet.

Maga a produkció teljesen a zenére épült, nem volt semmiféle Hörömpő cirkusz meg mutatványosok, meg hát ha akarták se igen bírták volna, mert bár a csávó, Per, igen aktívan ugrált, Marie végig ült és őt úgy kellett betámogatni.

És most egy kis tudtátok-e rovat:

Például azt, hogy az a városi legenda járja, hogy úgy fedezték fel őket worldwide, hogy mikor így Svédországban már menők voltak, pont ott tanult valami amerikai cserediák, aki megvette a The Look-ot és hazavitte és elkezdték játszani a rádiók és aztán egyre többen és aztán mindenki és így?

Meg hogy már így rajok voltak, mikor forgatták a Micsoda nőt és megkérték őket, hogy írjanak egy számot a filmbe és mondták, hogy francokat, van nekik egy eredetileg karácsonyi dalnak készült It Must Have Been Love, vigyék azt, ők aztán nem érnek itten rá ilyenre és mondták nekik, hogy yovan, akkor nem kell a szám, de végül mégis visszamentek hozzájuk, hogy akkor nem-e lehetne-e?

Azt meg én nem tudtam, hogy a Spending my Time mekkora yo, sose figyeltem a szövegét, pedig kb. a fél életemet így éltem le és hogy hű, ez most vágott mellykasba a koncerten. Szerencsére ez volt az egyetlen erőszakos megmozdulás, ezért yo olyan helyekre menni, ahol csak nyuggerek vannak, semmi pogó meg semmi, mindenki áll rendezetten és tapsol szakszerűen.

Hiányérzetem nekem csak egy helyen volt, a Joyride-ban nem csinálta a fütyülést senki meg nem mondták benne a kritikus résznél, hogy ROK-SZETT!, úgyhogy ezeket ott helyben pótoltam önmagam által, mert hát segíts magadon, ha más éppen nem akar.

Ezzel a remek bölcselettel zárom soraimat, aludjatok autókban meg minden.

 
2 hozzászólás

Szerző: be május 20, 2015 hüvelyk Magdi anyus, Your Sex is on Fire, Zenebutik

 

Ha reggelente, mikor ki kell választani, hogy mit vegyek fel, azt érzeném, hogy annyi ruhám van, mint amikor vasalok, nem lenne hátrány. Egy egész ValóVilág7 lement, mire kivasaltam, mondjuk multitaskoltam, mert közben figyeltem a folyamatos visszajelzésre és megmondtam a villalakóknak, hogy miről mit gondolok.

Amellett, hogy vénasszonyként visszabeszélek a tévének, a múltkor elmentem networkölős rendezvényre szövetnadrágban, blúzban, zakóban, beültem az első sorba és én kérdeztem először.

Néha tökre úgy tűnhet még nekem is, hogy komoly, értelmes felnőtt vagyok, de aztán eszembe jut, hogy úgy játszottam megállás nélkül 5 órát a Sims 4-gyel, hogy a játék szólt, hogy achievement unlocked, nekem fel se tűnt, meg hogy a toborzókkal gurulós csótányt futtatunk (Tibi a neve, mimás, de sajnos nem az enyém), tornazsákkal bábozunk és ebéd közben a Five-tól a Keep on movin‘-t énekeljük (és ez csak a mai nap) és akkor elbizonytalanodok, hogy lehet annyira mégse.

Hiába húzok én itten magamra élére vasalt cuccokat, Király Gábor szürke mackónadrágja vagyok. Pénteken meg csillogós cipő leszek és kazettás nyaklánc, hell yeah, még sosem voltam az A38 hajón, remélem nem lesz semmi jéghegy vagy lázadás (mondjuk az a Bounty, amit 2 hete megint megnéztem és én régen mindig a lázadóknak szurkoltam, de biztos csak azért, mert Mel Gibson elég esztétikus a filmben, de hogy ezek igazából tök hülyék voltak és én Anthony Hopkins helyében mindet azonnali hatállyal basztam volna bele a vízbe, és ő meg egy hős volt, hogy egy ladikon part ért).

 
Hozzászólás

Szerző: be december 1, 2014 hüvelyk Consuela, Magdi anyus, Melanie Griffith, Water World

 

A válás után egyedül a filmnéző varázseszközre tartottam igényt, amin rajta van a Szomszédok és a Jóbarátok összes. Jelen helyzetben ez igen előrelátó és bölcs döntésnek bizonyult és olybá tűnik, most hirtelen ez lett a legnagyobb vagyonom.

Pedig új mosógépet is vettem, nagyon szép és én csak álltam és néztem be az ablakán, miközben mosott, hogy ó de szép mosógépem van, de közben arra is gondoltam, hogy ha ebből is úgy veszem ki a ruhákat, hogy tocsognak a vízben, akkor szétverem puszta kézzel, majd ruhaszárító kötéllel vetek véget az életemnek, de végül nem volt erre szükség, mert a ruhák nem tocsogtak és ennek azért is örülök, mert így nem kell elmennem ruhaszárító kötelet venni.

A mosógépet egyébként Glamour napok alkalmából szereztem be, -20% elég yol mutat a blokk végén, ha kell nektek bármi ilyen nagyobb, árammal működő dolog, akkor ajánlom az ilyen lehetőségeket szeretettel.

 
Hozzászólás

Szerző: be október 22, 2014 hüvelyk Consuela, Magdi anyus, xbox

 

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mivel vicceljelek meg benneteket április 1-jén, de már csak 15 percem van a napból és érzem, hogy ezt már rohadtul nem fogom addig kitalálni, úgyhogy így jártatok sehogy.

Az ég nekem egy nénit küldött mára, aki a villamosmegállósban szedett fel szokásos néni szöveggel (mikor jön a villamos) és meghívott 24 órás istentiszteletre (most se mertem kipróbálni az “én a sátán katonája vagyok” szöveget), valamint lakossági fórumra, ahol Vona Gábort lehet kérdezni és feltétlenül menjek el mindkettőre, mert nem szabad, hogy az emberek tudatlanságban éljenek.

De ős is nyitott volt az újra, érdeklődött, hogy mi az a rózsaszín a kezemben, úgyhogy felvázoltam, mi az az Ipod, de ekkor már azért igyekeztem olyan sietősen elköszönni azzal a dumával, hogy jaj, kezdődik a meccs, mintha legalábbis nekem kellett volna kiállni a Bayern München ellen játszani.

 
2 hozzászólás

Szerző: be április 1, 2014 hüvelyk Magdi anyus, Tuskó Lady

 

Pont azon gondolkoztam ma délután a szemétledobó felé menetben, hogy ezelőtt még sosem éltem olyan háztartásban, ahol nekem kellett volna kivinni a szemetet, fizetni az albérletet és az internet, és hogy alapjában véve egész yol elboldogulok egyedül is, amikor jött az első olyan helyzet, hogy egy kicsit azért beszartam, hogy jajmilesz.

Este 8 magasságában éppen ártatlanul helyet változtattam (kanapéról számítógép elé), amikor láttam villanást, hallottam hangot és eltűnt az áram. Fetrengős mackót és kapucnis pulcsit öltöttem magamra, hogy na akkor kiderítem, hogy a kiégett égő baszta-e ki a biztosítékot vagy esetleg áramszünet van és nagyon bíztam az utóbbiban, de ahogy kiléptem a folyósóra és láttam, hogy ég a vellany, eléggé világossá vált, hogy akkor nekem itt most ilyen dobozt kell majd keresni és Mel Gibsont megszégyenítő döntési képességgel kell majd valamelyik kapcsolót bekattintani/gombot megnyomni/ piros vagy kék vezetéket elvágni.

A folyosón meg is találtam a szekrényben 2 dobozt, egyiken a kapcsoló felfelé állt, a másikon lefelé, huhú, melyik a yo, mi a megoldás? A lakáshoz közelebbit felkattintottam abban a reményben, hogy mire visszamegyek a lakásba, még a kiégett égő is égni fog, de lófasz sem történt.

És hogy nincs több tippem, én ezt innentől kezdve nyilvánvalóan nem tudom egyedül megoldani, de most mi a következő lépés? Kit hívjak? Mentőt, tűzoltókat, ghostbusterst? A megoldás végül magától értetődően pofonegyszerű volt, felhívtam a tulajt, aki kb. 4-ik csörgésre fel is vette, mondtam, mi a helyzet, mondta, hogy bent is van egy doboz, én székre álltam és ahelyett, hogy onnan egy nagyot kiáltottam volna, egy távirányítóval visszakattintottam a kapcsolót és jött az áram, de én ettől a helyzettől valahogy teljesen megilletődtem.

Mi lett volna, ha este 10-kor a hót sötében csinálja ezt velem? Ha a tulaj nem veszi fel a telefont? Ha a gyilkos kihasználja ezt az időszakot és hullát rejt a kádba? Vagy bemászik a szekrénybe?

És egyáltalán hogy vagyok képes ennyit írni arról, hogy kialudt a lánpa?

 
2 hozzászólás

Szerző: be július 3, 2013 hüvelyk Magdi anyus, Paris Hilton