RSS

#maradok # ottalszok kategória bejegyzései

Lajosnak öltözök Halloween alkalmából!

Ez nemrég dőlt el, ugyanis az volt, hogy én készülődtem itten mit sem sejtve a mai esti Wellhello-ween koncertre, de hogy ó, próbáljuk ki ezt az új hajolajat. Azt írja, néhány csepp, hát az vajon definíció szerint mennyi, nem tudtam én ezt, de igen hamar kiderült, hogy sokkal kevesebb, amennyit én gondoltam.

Konkrétan úszok a hajolajban, de legalább van jelmezem.

Húzok még magamra valami ruhákat meg a csillogós cipőmet és nekivágok a mai kalandnak.

 
2 hozzászólás

Szerző: be október 31, 2015 hüvelyk #maradok # ottalszok, Csupi, Tuskó Lady

 

Be vagyok költözve!

mókus2015

Az utolsó két kört szombaton hoztam át, először tagszit akartam hívni hozzá, de aztán rájöttem, hogy ohhát van nekem bérletem és 4 végtagom, úgyhogy akár el is tömegközlekedhetek én 2 troli- és 2 metrómegállót. Az első körnél a kézügyesség és a technika kapott szerepet, akkor hoztam a hónom alatt a takarót és kézben a felmosóvödröt és a felmosóhogyishíjjákot, a második fordulót viszont kicsit elszámítottam és olyan nehéz lett, hogy 20 másodpercenként gondolkoztam el rajta, hogy én aztán lebaszom magam az egész hóbelevanccal együtt itt az Árpád híd alá és hanyatt dőlök meghalni, merhogy én egy lépést se bírok tenni, az kurvaélet. Aztán átgondoltam, hogy abból még senki nem élt meg, hogy összeomlott egy Snoopy-s szatyor mellett, úgyhogy nincs más választásom alapon valahogy felhúztam magam a lakásba és azóta már itt alszok (mármint napközben így dolgozok meg minden, csak este alszok itt, na).

Tegnap délelőtt bevezették a világhálózat és a tévét is 92 csatornával, úgyhogy az a tervem, hogy a hétvégét kilencvennégyesben töltöm velük ❤

 
7 hozzászólás

Szerző: be szeptember 10, 2015 hüvelyk #maradok # ottalszok, téfau

 

Ma lefoglalóztam azt a lakást, amit már tavaly ilyenkor is néztem, hogy hű, ez mennyire évis, csak akkor nem kaptam időpont megnézni. A nappaliban kétféle zöld a fal, a hálószoba narancssárga, a konyha citromsárga, van hely a számítógépemnek, de amúgy van mindenféle egyéb gép, including mosogatógép! ❤

Kívülről meglepően ocsmadék a ház, de hát úgyis a belső fontos, meg én bent kívánok majd többnyire tartózkodni a kuckóban.

Kívánjatok nekem nagyon boldog új lakást, én meg a életnek üzenem, hogy lehet egész nyugodtan próbálkozni nálam, úgyis mindent megoldok egy hét alatt #tócóskertiganxta.

 
Hozzászólás

Szerző: be augusztus 28, 2015 hüvelyk #maradok # ottalszok

 

Voltam én már idén munkanélküli, két éve egyedülállok, úgyhogy egy kis hajléktalan státusz igazán nem fektethet engem két vállra, meg nem hagyhatom, hogy a blog búskomorságba süllyedjen, mikor meg tök yo fesztiválokon voltam és nektek még nem is meséltem róluk.

A Szigettel kapcsolatban mondjuk a legmaradandóbb élmény mindenképpen a pisilő tölcsér – hivatalos nevén Intim Kála, általunk használt nevén pisikála – kipróbálása volt. Mikor indult a fesztivál, akkor volt is egy cikk erről az irányjelző.hun, hogy árulják és kipróbálták és rettenetes. Rögtön a bejáratnál volt a kis bódé és nézzük meg mit veszítünk alapon szereztem be én is egy csomaggal. Ez egy háromszöggé hajtogatott papírtölcsér és az a lényege, hogy állva lehet vele pisilni és a bódéban a lány leoktatta a helyes technikát: a tölcsér hosszú vége kerül hátulra, ügyesebb kézzel tölcsért meg kell tartani, másikkal toi-toi falnak támaszkodni és meglesz a tuti pisilőszög és azt kell, hogy mondjam, hogy ez a valami csodálatos, én rögtön első használat után nem is akartam pisilni máshogy, hatalmas a különbség a dzsuva fölött combizmozós verzióval összehasonlítva.

Vittem a STRAND-ra is, ami Zamárdiban volt, mi meg Siófokon laktunk és olyan bénán ment minden tömegközlekedés, hogy egyik nap autóval, nappali fényben, teljesen józanul mentünk be és én nem tudom, miért ennyi idősen jutottam el ide, de én teljesen rácsodálkoztam, hogy nappal mennyire yol néz ki egy fesztivál és hogy semmit nem ront az értékén, ha csak víz van ez emberben. Itt a Halott Pénz nyűgözött le teljesen, én nagyjából annyit ismertem a munkásságukból, hogy hello lányok meg valami van a levegőben, de hogy ezeknek tök yo számaik vannak és hót yok a szövegek és olyan koncert nyomtak le, hogy hinnye.

Amit meg észrevettem mindenhol, hogy már nincs a belépésnél a szigorú alkohol ellenőrzés, simán beengedték mindenhol a sétapalackot mindenféle szagolgatás nélkül, nem tudom, ez mióta van így, de biztos ezért tart itt ez az ország!

 
Hozzászólás

Szerző: be augusztus 24, 2015 hüvelyk #maradok # ottalszok

 

Na mondom milyen VOLT.

Annyira elképesztően yol éreztem magam, hogy olyan szép betűket semmilyen billentyűzettel nem tudnék formálni, hogy leírjam. A dolog egyetlen fricskája, hogy a VOLT himnusz címe Emlékszem, Sopronban és hazafelé az autóban jöttem rá, hogy én erre a számra pont nem emlékszem. Ott voltam a koncerten és nyilvánvalóan lement ez a szám is, de hát előtte meg a bútor ára.

Előző nap meg esküvőn voltam, mintha nekem lett volna szervezve, lement a nagyon cuky szertartás egy kis tó partján, a háttérben meg dombok, nagyon romy volt, de utána nem volt semmi kötött program, svédasztalról egyél, amit és amikor akarsz, és volt kacsa is (a kacsában az a legjobb, hogy meghal és finom), meg a tánctéren szappanbuborék fújó gépezet és lehetett táncolni Take That-re és kb. 50-en voltunk és nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy ott lehettem. Miközben a szertartás alatt törölgettem a könnyeimet, nehogy beázzanak a műszempilláim, arra gondoltam, hogy az egyik legszebb dolog lehet az életben, amikor valaki örömszülőként van jelen egy esküvőn és nagyon remélem, hogy ezt majd én is átélhetem. Ez nyilván nem holnap lesz, de legalább tudom, hogy addigra geciyol fognak kinézni a fogaim!

Mert a fogszabályzóval meg az van, hogy bár elég gyakran szétnyomja belülről a számat és a fesztiválon is tök sokat kellett gondolkozni, hogy mi a francot ehetek meg, ez nem visz át bármit és a hot dogot is csak úgy tudtam megenni, hogy Jucus kistestvére visszanyomta bele a virslit, nagyon örülök, hogy belevágtam és nagyon szeretem. Elég látványosan elmozdította már most a fogaimat és szerintem az egész fejem szerkezete lágyult tőle és életemben először merek teli pofával mosolyogni. Oké, a vas attól még ott van, de hát úgy tapasztalom, hogy ez aztán nem elrontója semmi yonak.

Szabályos fogsort, sok boldogságot mindegy kinek!:)

 
5 hozzászólás

Szerző: be július 6, 2015 hüvelyk #maradok # ottalszok, óhepidéj, Love Actually