RSS

Nigel Mansell kategória bejegyzései

Rengeteget tudnék arról írni, hogy mennyire kurva szar volt az első 2 hét, mikor beütött ez az egész lófasz, hogy a nagy ijedtségre hogy fogyott el egy hét alatt a 7 üveg összehörcsögözött pezsgő, hogy naponta 10-12 órákat kellett dolgozni, hogy olvasni és tévét nézni se tudtam, mert hát ott mennek az emberek az utcán meg beszélnek egymással és ilyen már nincs, ez nem létezik.

Pedig semmit nem akartam idén, csak elvonulni, volt egy 3 napos szervezett elvonulás március végén már nem is tudom hol és mikor január vége felé hívtam őket, teljesen idegbe tettem magam, hogy nem volt már hely. Nyugalmat akartam, csendet, fákat, békét, én reggelente úgy álltam a villamosmegállóban, hogy azon gondolkoztam, hogy hogy hogy jutott az ember oda, hogy ez lett a lehető legjobb élet, hogy minden nap felpréseljük magunkat ide, megyünk be az irodába, aztán vissza az egész.

Az egy dolog, hogy az irodában is csak néztem, hogy te jó ég, hát ennek mi értelme, ennek az egésznek tényleg mi az istenverte értelme, mit csinálunk itt mi, miért csináljuk ezt, hogy tesz ez hozzá BÁRMIHEZ, de addigra már nem csak a létformával, hanem a vállalattal is voltak azért nekem viszonylag komolyabb gondjaim.

Január közepén csúcsosodott ki, akkor éreztem, hogy én már semmilyen körülmények között nem tudok és nem is akarok közösséget vállalni azzal, ami ott kialakult és egy nap hála istennek az átlagosnál jobban is felbaszódtam, hogy na yolvan, ez tényleg nem mehet így tovább, hogy írtam egy hajós cégnek, hogy a pár hónap múlva esedékes luxushajós nyílt napon szeretnék részt venni. Az volt az elképzelés mögötte, hogy én sokkal szívesebben elmentem volna porszívózni, mert az egy hasznos és viszonylag könnyen követhető folyamat, aminek van értelme és valószínűleg nem kell minden egyes kibaszott lépés előtt egyeztetni a fél világgal. Miután elküldtem az e-mailt, felmentem a Linkedinre, hogy na csak még most utoljára, tényleg utoljára megnézem, hogy itt mit kínálnak és akkor megláttam A hirdetést. Már a cégnév önmagában lenyűgözött, aztán maga a cég profilja és a pozíció. Életemben nem írtam meg semmit olyan gyorsan, mint azt a motivációs levelet, amit el is küldtem az önéletrajzommal ott helyben.

Az álláskeresős mélboxomat csak 3 nappal később nyitottam meg, mert éppen be akartam állítani az Xbox live accountomat és azt godoltam, hogy az az alternatív mélboxom és hát nem az volt, viszont 2 e-mail is volt benne: az egyik a hajós cégtől, írt a mailer daemon, hogy rossz címre küldtem és akkor vissza a feladónak a másik meg a másik cégtől, hogy akkor mikor tudnék befáradni interjúra.

Long story short, úgy mentem már bele a karanténba, hogy tudtam, hogy én májusban már máshol fogok kezdeni, ami beilleszkedés szempontjából eléggé advanced level, még soha nem léptem be sehova a saját konyhámból, cicanadrágban.

Rendeltek nekem laptopot, azt kihozta a futár, telefonon próbáltuk az ájtíssal összepakolni, de csak be kellett menni, úgyhogy én összesen annyit voltam bent az irodában, amennyit januárban interjún meg most májusban vagy 3 órát, míg összerakták a gépemet.

Sokat gondolkoztam, hogy mit kellene felvenni legalább az első nap, de hogy hát zakóban ülni azért csak kurva nagy overkill lenne itt a tűzhellyel szemben, de mondták, hogy ezen igazán ne izgassam magam, úgyhogy én nyuszis meg görkoris pólókban tárcsázgatok be mindenbe erős szívdobogás nélkül.

Ez annyira más, mint bármi, ahol voltam és még mindig nem hiszem el, hogy én itt vagyok, és hogy nem is mehettem volna máshova, de hogy szerintem ők se vehettek fel mást, mintha nekem lett volna írva az egész, de azért persze Linkedinen még nem mertem beállítani, hogy kapcsolatban vagyunk, majd a próbaidő után, de én borzasztó szomorú lennék, ha megutálnánk egymást!

De 3 hónap k sok idő, főleg, hogy megtanultuk 21 éve (!!!) , hogy 2 perc alatt BL döntőt lehet nyerni és elbukni is (pont tegnap volt az évforduló, meg is néztem az utolsó 7 percet).

Mivel az új cég kint van a halálnak a faszán, gondoltam, remek alkalom lenne itt ez a karanténos faszkodás, hogy vegyek egy használt autót és megtanuljak végre vezetni és hogy kaptam most időt az élettől, hogy ebben fejlődjek, úgyhogy vettem is autót, már nálam a kulcs meg minden és elkezdtem járni autós iskolába, ez direkt ilyen nyomiknak van, akiknek jogsijuk van, de tudásuk nincs.

Én mondtam az oktatómnak, hogy utoljára 10 éve vezettem és akkor se tudtam, de legalább nagyon utáltam és mondta, hogy jó, hát akkor induljunk meg a HUngária körúton. Mondtam neki, hogy remek ötlet, de azt se tudom, hogy melyik pedál melyik, én azt hittem, még kimegyünk valami rutinpályára vagy faszom, de mondta, hogy hát nem, úgyhogy elmondta, hogy mék a fék meg mék a gáz és akkor mentünk! Nagyon megleptem magam, hogy nem utáltam egyáltalán, de teljesen más ez most, most már nagy vagyok, merek kérdezni meg bevallani, ha fogalmam sincs, hogy mi a faszt kell csinálni. Az oktatóm egy időben Debrecenben trolit is vezetett, úgyhogy szerintem yo kezekben vagyok.

Ami a szociális távolságtartást illeti, fel lehet engem jelenteni Cecíliánál, nem volt olyan hét, hogy ne találkoztam volna valakivel, de nyilván nem mentünk csoportosan nyalni a korlátot a buszmegállóba és szerencsére a terápiát is lehetett folytatni zavartalanul telefon.

Magammal kapcsolatban nekem egy elvárásom volt, mikor itt a nyakunkba szakadt minden és az az volt, hogy ne legyen semmilyen elvárásom. Nem kell könyvet írni, nem kell lefutni a maratont az erkélyen, nem kell megtanulni kenyeret sütni élesztővel vagy anélkül, és ezzel szerintem nagy terhet vettem le magamról.

Miután meg már tudtam nézni tévét, megnéztem a Westworldöt, a ZeroZeroZerót és a Breaking Badet és mindet tiszta szívből tudom ajánlani, de hogy én nem tudom, hol éltem, hogy csak most néztem meg az utóbbit, annyian mondták már, hogy hú az gecijó és tényleg!

Egy kicsit beleszerettem a Breaking badből Jesse-be, de most már a Sweet Magnoliast nézem, ebben mondjuk nincs egy gramm drog se, ellenben olyan szépen udvarolnak benne, hogy atyaég és van benne a baseball edző, akinek akkora a mellkasa, hogy még a nagy fejemet is rá tudnám hajtani vagy háromszor és már akkor virágot meg fagyit vitt a nőnek, mikor még le se varrta, úgyhogy most belé vagyok szerelmes! Igazi emberbe továbbra sincs kibe és emiatt szoktam néha szomorú lenni, de hát virágot meg fagylalt végülis én is tudok venni magamnak.

Há most így hirtelenbe ennyi (már megint hogy megszakadt), remélem yol vagytok és nem bolondultatok még meg, kívánom a nagyon sok szépet!

 
 

Kati: Milyen hülyék az emberek, vezetni se tudnak!
avie: Ö mi most amúgy nem a szembe sávban megyünk?
Kati: Jah de.

#Soroksár #Joynapok

 
Hozzászólás

Szerző: be november 12, 2017 hüvelyk Nigel Mansell

 

Kevés dolog áll tőlem távolabb, mint a kirándulás (bár a bálnavadászat és nadragulya termesztés sem túl közeli) és leginkább úgy gondolom, hogy minden erdőt le kéne betonozni, meg hogy tök unalmas caplatni benne, meg nem lehet rendesen elmenni pisilni, kezet mosni, meg mindenféle lények lakják, amiknek a kezelésével nem vagyok tisztában és hogy nagyon nem nekem való.

Ma viszont Dédestapolcsányból hazafelé jövetben megálltunk ott a tónál, ami van és körbevette a domb, ami tele volt őszi színekkel és a fák olyan gyönyörűen susogtak, mint a Twin Peaksben és hogy én legszívesebben ott lebasztam volna magam egy padra, hogy egész kurva nap ott üljek és ne csináljak semmit, hanem csak hallgassam a fákat és bámuljam a tájat, hogy omfg milyen kibaszott szép meg ultimate chill. Futás szempontjából is őrülten megkívántam a tájat, hát mi kurva yo lehetne már ilyen gyönyörű helyen lefutni egy laza 7-est.

Egész előző este is a látvánnyal voltam eltelve, mikor sétáltunk a faluban a debreceni különítménnyel. A séta végén benéztünk az egyik helyi presszóba és bátran ki merem jelenteni, hogy igen hamar igen jelentős sikert lehet elérni flörtölési szempontból egy ilyen vendéglátó egységben. Jani bá’-nak rögtön megtetszett az egész társaság és azonnal fel is ajánlotta, hogy ő szívesen segít nekünk az ország demográfiai növekedését fellendíteni, majd rázendített a Mert a nézését meg a járását című ragyogó slágerre.

A kedves felajánlással azonban nem éltünk, hanem mentünk be a házba tüzet rakni a kandallóban és ott pofázni az óraátállítást meghaladóan is (ezt a számot óránként lenyomták a H!t Music Chanelen, hogy a sok paraszt el ne bassza).

Ma egy kiadós húsleves meg sült kacsa ebéd után érkeztem meg az esős szélviharban a fővárosba és mára már csak annyi a dolgom, hogy még egy kicsit Sims-ezzek az F1 előtt és utóbbival kapcsolatban van bejelentenivalóm: Jolyon Palmer volt most a szerelmem, de mivel őt teljesítményproblémák miatt azonnali hatállyal baszták ki az F1-ből, újat kellett választanom. Így hirtelen nem is tudtam, hova kapjak, úgyhogy míg dolgozok a pótlásán, addig átmeneti jelleggel Max Verstappen veszi át a helyét.

 
12 hozzászólás

Szerző: be október 29, 2017 hüvelyk #maradok # ottalszok, Love Actually, Nigel Mansell

 

Én sosem voltam nagy Forma-1 rajongó, pedig a család törpi tagja mindig nézte, de nekem már csak azért sem adta, mert vasárnap délután hangulata volt és vasárnap délután sose történik semmi izgalmas, ellenben tanulni kell sokat és másnap már hétfő.

Mi örmények sosem a mainstream vonalnak szurkoltunk, pl. mikor Senna volt a sztár, nálunk Mansell volt a nyerő, Schumacher meg kifejezetten nem volt szimpatikus senkinek.

Éppen ezért ért váratlanul, hogy mennyire megrázott, ami történt Michael ott fent a hegyen, naponta többször nézem, hogy mi a helyzet és nagyon-nagyon szorítok, hogy ne legyen semmi baja.

Nem szeretnék írni rengeteg két ünnep közötti közhelyet, hogy mindenki vigyázzon magára és egymásra és becsülje meg, ami van, mert semmi sem biztos, de máris megtettem, úgyhogy inkább megyek aludni, csak teszek még ide zenét, amit én nagyon szerettem megboldogult 52 kilós koromban és küldeném mindenkinek, aki.

 
1 hozzászólás

Szerző: be december 31, 2013 hüvelyk Love Actually, Nigel Mansell

 

Annyira néztem egy lányt az előbb, hogy majdnem frontálisan ütköztem egy másikkal.

Barátnők mindig javasolják, hogy szokjak le erről a furcsa szokásról és nézzek inkább fiúkat, a vízilabda döntő közben is fel kellett hívni a figyelmemet, hogy azok a fiatalok ott egyébként igen esztétikusak, ha már úgyis nézem a mérkőzést, igazán jobban szemügyre vehetném őket. Aztán a kapus le is vett a lábamról kb. fél perc alatt, de mondjuk ő sem azért, mert rajta állt a legjobban a füles sapka, hanem mert.

Nem tudom, mennyire indulok yo esélyekkel az életben, ha nekem külön mondani kell, hogy a vízilabdások szépek, de remélem még a következő szülinapomat megérem 29-én.

Az augusztusom egyébként eddig hibátlan és én csillogó szemekkel nézek a hónap elébe (már ami még megvan belőle).Teljesen bizakodó vagyok a fentiek és annak ellenére is, hogy a héten ütött be a felismerés, hogy mivel a névnapom szentestén van, a szülinapom meg hó végén, egyértelműen nem arra jöttem a világra, hogy engem ünnepeljenek az emberek. De ez legyen a legnagyobb bajom meg az, hogy leoltott ma a rudis fiú, hogy nem ettem ki a banánost az automatából (és tényleg nem, mert annyi rengeteg kaja leesik bent, hogy sok).

 
2 hozzászólás

Szerző: be augusztus 7, 2013 hüvelyk Katarina Witt, Nigel Mansell, pék

 

Múlt héten olyan is volt velem, hogy eltévedt alattam a busz.

Felültem reggel szépen a buszra, hogy akkor megyek gyapot szedni és egyszer csak látom, hogy a busz kurvára nem ott kanyarodik le, ahol szokott (wtf?). Idővel a sofőr is észrevette és elkezdett megfordulni ott az út közepén, ami azért nem volt fél perc és pont arra volt yo, hogy lekéssem a létező összes csatlakozást a gyárba.

Mikor láttam, hogy nem lesz meg a csatlakozás, telefonos segítséget kértem, de a vonal végén éppen akkor a napi rutintól eltérően nem gyárbamenetel, hanem ügyintézés folyt valahol az Óperenciás tengeren túl. Mivel alapból elég rossz kedvem volt akkor reggel, én ezekből az eseményekből rögtön azt szűrtem le, hogy engem a világon mindenki utál.

Kimondhatatlanul sajnáltam magam, mikor a magas sarkúban és a rengeteg cuccal a hónom alatt el kellett indulni egy másik megállóba hót messzire, hogy ott majd hátha jön egyszer valami és akkor hirtelen felbukkant a busz, amiről azt hittem, hogy lekéstem. Csak fel kellett rá sétálnom, annyira ki volt számolva és hogy tényleg nem szabad kétségbe esni, ha elmegy a busz, mert vagy jön majd egy másik máshol, vagy jön az, amelyiket alapból is szeretted volna, csak ki kell várni a megfelelő alkalmat.

És ha már ilyen hihetetlenül filozofikus lettem a közlekedés kapcsán, akkor megékérdezném azt is, hogy a vonatozás angolul az úgy van, hogy training?

 
5 hozzászólás

Szerző: be június 12, 2013 hüvelyk Nigel Mansell