RSS

Wall Street kategória bejegyzései

Megvolt az év első futása: néztem, hogy milyen szépen süt a nap, meg hogy 4 fok van, hát nemhogy nekivágnék! Neki is vágtam, de olyan orkán erejű szél baszott pofán, hogy ha a taknyomtól tudtam is volna levegőt venni, a fejemet lobogtató szél akkor sem engedte volna, hogy én bármit is be tudjak szippantani az orromon keresztül, ami légzésre alkalmas. De ha már beöltöztem és elindítottam az applikációt, akkor onnantól nem szabad megállni és végig kell csinálni. Ma kezdésnek egy 20 percet kellett futni, én azt így nyugdíjas tempóban ledöcögtem és egyelőre örültem, hogy nem fulladtam meg. Most a 5k to 10k alkalmazást kezdtem el használni, mivel június 4-re le kell tudnom futni egy negyed maratont.

Mondom, milyen tervek vannak még ezen kívül 2016-ra:

– még egy nyelven tudni beszélni

Tavaly nem sikerült a lányokkal csoportosan beiratkozni spanyolra, és égi jelnek vettem, hogy nem kell a spanyollal foglalkozni nekem, de ez nem jelentette azt, hogy mással sem, úgyhogy január elején felkutattam egy franciatanárt itt a közelben, akihez azóta szombat reggelenként átsétálok a híd alatt és másfél órán keresztül harákolok. Nagyon szimpatikus a néni, nem teher a házi feladat és óra közben olyannyira nem unatkozok, hogy egyszer el is szomorodtam, mikor vége lett, hogy ó, máris, de kár.

– tudatosabban élni

Nahogy egyrészt helyén kezelni a fontos és nem fontos dolgokat, meg hogy nekem mire van hatásom és mire nincs. Ostobaságokkal, mindenféle tyúkperekkel, meg bohócokkal nem kívánok foglalkozni egyáltalán, lehetőleg még említés szintjén sem. Másrészt meg elkezdtem figyelni a pénzmozgást jobban, sajnos elég későn kaptam észbe, hogy félre kéne pakolgatni különböző helyekre, ezt folytatom idén is, meg most van táblázatom, amiben megállapítom, hogy mennyi a heti apanázs a havi fix költségek mellett. Előkapartam az összes törzsvásárlói kártyámat is, hogy ezután hordom és használom őket.

Még gondolkoztam, hogy ide kéne venni, hogy meg kéne tanulni és szeretni főzni, de úgy ítéltem, hogy egyelőre bőven elég lesz nekem, ha én majd csíkos pólóban, bagettel a hónom alatt futkosok Supershop kártyával a zsebemben.

Bármi is legyen nektek az idei cél, nagyon sok sikert, kitartást és szerencsét kívánok hozzá! Jahhát meg nyilván magamnak is.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be február 7, 2016 hüvelyk Dombi Tibi, Wall Street, zsö